Az öcs és a húg viccesebb

Brit pszichológusok megfigyelése szerint azok a gyerekek, akiknek idősebb testvérei vannak, könynyebben megnevettetik az embert. A kistestvérek közül minden második mosolyt tud csalni mások arcára, míg ez az elsőszülöttek közül csak minden harmadiknak, s az egykék közül csak minden tizediknek sikerül.

Brit pszichológusok megfigyelése szerint azok a gyerekek, akiknek idősebb testvérei vannak, könynyebben megnevettetik az embert. A kistestvérek közül minden második mosolyt tud csalni mások arcára, míg ez az elsőszülöttek közül csak minden harmadiknak, s az egykék közül csak minden tizediknek sikerül.

Richard Wiseman brit nevetéskutató pszichológus szerint a kisebb gyerekeknek szokatlan módon kell magukra vonniuk a szülők figyelmét. A családban a komoly szerepek már mind foglaltak. Nincs esélyük rá, hogy az ismert szerepekben lekörözzék idősebb testvéreiket, tehát új módot kell találniuk a figyelem felkeltésére, ellentétben az egykékkel, akik minden erőfeszítés nélkül állandóan a figyelem központjában vannak. A kisebbek kénytelenek kockáztatni: csintalanok, extrovertáltak, kreatívak, kalandosak és lázadók.

Nem véletlen, hogy az amerikai elnökök többsége elsőszülött, az ismert humoristák és forradalmárok viszont többnyire kisebb testvérek. A kicsiknek célszerű elkerülni a komoly konfrontációt, tehát a humor éppen megfelelő eszköz számukra. A kis korban kialakuló humorérzék idősebb korban is megmarad – véli a tudós.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?