Idén novemberben immár másodszor rendezte meg a Harsányi János Szakkollégium Komáromban a Szlovákiai Magyar Fiatal Közgazdász-találkozót. A konferencia zárását követően elmondható, hogy a tavalyi – igazán színvonalas – első próbálkozást sikerült felülmúlni.
Az ismeretlen gazdaság
A tudás rejtelmei
Összesen kilenc előadásra került sor, amelyeken neves magyarországi és szlovákiai szakemberek próbáltak egy szélesebb látókörű gazdaságot az érdeklődők elé vetíteni. Szó esett egyebek közt az euró szlovákiai bevezetéséről, az egyre inkább terjedő bevásárlóközpontok problematikájáról, de ugyancsak szerepet kapott az előadások témái között a tudás és annak rejtelmei. Nagyon aktuális problematikát vetett fel Bordás Sándor előadása is, aki a jelenlegi szlovák–magyar probléma mélységeibe nyújtott betekintést.
Számzsonglőrködés
Az összes előadáson érzékelni lehetett, hogy sok téves megítélés ellenére a gazdaság nem csak a számokkal való zsonglőrködés művészete! Itt is elsősorban emberekről van szó, s egyre fontosabb tényezővé válik a humán tőke, mivel még mindig mi vagyunk képesek egyedül kreatív és „emberi” ötleteket alkotni.
A rendezvényre Komáromba látogatóknak a sok érdekes információ mellett lehetőségük nyílt a szórakozásra is. Az Erdélyből, Magyarországról és belföldről érkezett leendő és már diplomás közgazdászok bizonyították, a jó szakember nemcsak az íróasztala mögött éli meg a világot, hanem képes a mi kis „való világunkban” is teljes életet élni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.