<p>Az alkotó esetében rekordnak számító összegért, 17,2 millió dollárért kelt el Maurizio Cattelan olasz művész Hitlert imára kulcsolt kézzel, térdelve ábrázoló, viaszból és gyantából készült szobra a Christie's vasárnapi, Bound to Fail (Bukásra ítélve) című, New Yorkban tartott aukcióján.</p>
Az imádkozó Hitler viaszszobra 17,2 millió dollárért kelt el
Az 55 éves Cattelan korábbi legdrágább viaszszobra 7,9 millió dollárért talált vásárlóra.
A New York-i Rockefeller palotában megtartott árverésen eredetileg 10-15 millió dollárt (2-4 milliárd forintot) vártak a Him (Ő) című provokatív Hitler-szobor eladásából. Az alkotás azzal hozza zavarba a nézőt, hogy míg hátulról kisfiúnak látszik az alak, elölről nyilvánvalóvá válik, hogy Hitlert ábrázolja.
"Senkit sem szándékozom megbántani, nem akarok újabb konfliktust gerjeszteni és nem érdekel a publicitás, csupán azt szeretném, ha tárgyalnánk ezt az imázst vagy tesztelnénk vele a pszichózisunkat" - mondta el a tabukat döntő művész, akinek alkotásai sokszor megosztják a közönséget.
A 2001-ben készült viaszszobor körül akkor is magasra csaptak az indulatok, amikor 2012-ben az egykori varsói gettóban állították ki, ahol a náci megszállás idején sok ezer zsidó halt meg. Egyesek úgy vélték, a szobor bagatellizálja a zsidó áldozatok szenvedéseit, mások úgy értelmezték, hogy a szobor az ördög és számtalan formájának megjelenésére reflektál.
Az ellentmondásos megítélésű művészt sokan tartják provokatőrnek. John F. Kennedyt egy koporsóban fekve, öltönyben és mezítláb ábrázolta, II. János Pál pápát pedig La Nona Ora (A kilencedik óra) című szobrán egy meteor terítette le.
Cattelan szerint "a valóság sokkal provokatívabb, mint a művészet", és nem gondolja, hogy provokatőr lenne. Mint elmondta: a valóságtól kölcsönzi az ötleteit, és "ha valaki úgy véli, hogy művei provokálók, akkor az azt jelenti, hogy maga a valóság rendkívül provokáló, és mi csak erre reagálunk".
A Christie's péntekig tartó modern és kortárs művészeti árveréssorozatának vasárnapi aukcióján Jeff Koons 1985-ben készült One Ball Total Equilibrium Tank című műve is jóval a becsült ár fölött, 15,3 millió dollárért kelt el. Az installáció egy desztillált vízzel töltött tárolóban felfüggesztett kosárlabdát ábrázol.
A Bound to Fail árverés kurátora, Loic Gouzer elmondta, hogy a 39 alkotást felvonultató aukció Bruce Nauman Henry Moore Bound to Fail című szobráról kapta a címét, amely Naumant ábrázolja hátra kötözött karral. A művet rekordáron, 9,9 millió dollárért vásárolták meg.
Gouzer szerint az aukción szereplő alkotások mind olyan művek, amelyek nem a kereskedelmi sikert célozták meg, hanem valami újat, áttörést hoztak.
Glenn Ligon Malcolm X-ről készült festménye, amely pinkre rúzsozott szájjal ábrázolja a politikust, egymillió dollárt ért egy gyűjtőnek. Marcel Duchamp bajszos Mona Lisája 1,2 millió dollárért kelt el, Martin Kippenberger Feet First, 1990 című, keresztre feszített békát ábrázoló szobrát pedig 1,3 millió dollárért vásárolták meg.
A vasárnap eladásra kínált 39 mű egy kivételével mind elkelt a várt 59,4 millió dollár helyett 78 millió dolláros együttes áron. Hat alkotó, a francia Daniel Buren, az olasz Paolva Pivi, az amerikai Neil Jenney, a német Rebecca Horn és két svájci, Olivier Mosset és John Armleder esetében született rekord.
Az árveréssorozat végéig mintegy 1500 mű találhat új tulajdonosra több mint egymilliárd dollárért.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.