Az erős szél miatt elhalasztották Kirk kapitány űrutazását

William Shatner

Az előre jelzett erős szél miatt szerdára halasztották William Shatnernek, a Star Trek-sorozat Kirk kapitányának eredetileg keddre tervezett űrkirándulását.

Shatner a Blue Origin - Jeff Bezos űrvállallata - New Shepard űrhajójával indult volna útnak október 12-én. A vállalat azonban az időjárási előrejelzésben szereplő erős szélre hivatkozva szerdára halasztotta az NS-18 fellövését.

A 90 éves Shatner a tíz percig tartó utazás négytagú legénységének tagja lesz. A színész, akit sokan a Star Trek sci-fi-sorozat Kirk kapitányaként ismernek, először utazik az űrbe. Ő lesz a legidősebb ember, aki valaha az űrbe repült.

A Blue Origin űrturistáknak kínálja az űrutazás élményét. A cég közlése szerint már csaknem 100 millió dollárért adtak el jegyeket a fizető ügyfeleknek.

Ez lesz a második alkalom, hogy a cég embereket utaztat az űrbe. Bezos a fivérével, valamint az eddigi legfiatalabb és a legidősebb űrutassal együtt részt vett a Blue Origin júliusi első repülésén.

Az űrhajó a Földtől 105 kilométeres magasságba jut fel. A kapszulában Chris Boshuizen, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) korábbi mérnöke, Glen de Vries, a Medidata szoftvercég társalapítója és Audrey Powers, Blue Origin küldetésekért és repülési műveletekért felelős alelnöke is helyet kap.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?