Az amerikai gyerekek közel fele azt hiszi, hogy a hamburger növényeken terem

pixabay

Az Egyesült Államokban készült új tanulmány szerint a 4-7 éves gyerekek jelentős része úgy gondolja, hogy a hamburger, a hot dog és a szalonna is növényekből származik. A sült krumpliról meg sokan azt hiszik, hogy állati eredetű.

A Journal of Environmental Psychology című folyóiratban jelent meg a tanulmány, amelyben arra kérték a gyerekeket, hogy kategorizáljanak egy sor élelmiszert, köztük a sajtot, a sült krumplit, a szalonnát, a pattogatott kukoricát, a garnélarákot, a mandulát és a tojást, aszerint, hogy növényi vagy éppenséggel állati eredetű élelmiszerről van-e szó – írj az Index.

Az eredmények pedig elég meglepőek lettek, mivel a 176 résztvevő 47 százaléka úgy vélte, a sült krumpli állatokból származik, a sajtot pedig 44 százalék a növényi eredetű ételekhez sorolta. A gyerekek majdnem fele a szalonnáról és hot dogról is ezt gondolta, 38 százalékuk pedig a csirkefalatkákat is a növényekhez kategorizálta.

A gyerekek a popcornt és a mandulát gyakran tévesen, állati eredetűnek minősítették, ez 30 százalékukra volt jellemző – közölte a lap. A kutatók azt is megkérdezték fiatal válaszadóiktól, hogy egyes növények és állatok ehetőek-e. Kiderült, hogy a többség, vagyis több mint 70 százalék úgy véli, a tehén és a sertés ehetetlen.

A kutatócsoport szerint a gyerekeknek azért vannak hiányos ismereteik, mivel a szülők gyakran eltitkolják, honnan kerül a tányérukra a hús, ezt pedig azért teszik, mert szerintük az információ felzaklatná gyermekeiket.

(br, index)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?