Panoráma

Az alaszkai sarkkörön innen és túl

Van egy út Alaszkában, amely 666 km hosszú és egészen a Jeges-tengerig vezet. Magasan a permafroszt fölé van építve földes felszínnel, az elején rövidebb aszfaltos szakaszokkal. Gyorsan, 5 hónap alatt készült el 1974-ben, de csak 1981-ben, majd teljes terjedelmében 1994-ben nyitották meg a forgalom előtt.
ÚJ SZÓ ONLINE

2016. október 24. 11:23

Korábban csak a kőolajban gazdag Prud­hoe-öbölbe tartó te­herkocsik és kamionok közlekedhettek rajta. Az északi teherkocsik útjának hívták, később 11-es számúra keresztelték át a veszélyes, poros, sáros és dimbes-dombos jellegét továbbra is megtartó utat. A forgalom megnyitása után hamar elterjedt a híre, mennyire veszélyes és milyen egzotikus, s emiatt a legendás utak közé sorolták. A kalandos szívű utazók álmává vált, hiszen Észak-Amerikában csak két ilyen út létezik: a másik, a hosszabb, a kanadai Yukon tartományban található.
 
Fairbanks városka 
 
Egy utazás a hivatalosan James W. Daltonnak nevezett földes, kavicsos úton nagy álmom volt, amelyet július végén meg is valósítottam. 
 
Utamat Fairbanks városban kezdtem, amely 32 000 lakossal Alaszka második legnagyobb városa. A Tanana és Chena folyók összefolyásánál fekszik sík terepen, magas hegyekkel körbevéve. Ottlétemkor változékony, esős és hűvösebb idő volt, 15–20 fokos hőmérsékletekkel. A Nap 23 óra 15 körül nyugodott le, 4 óra 30-kor már újra előjött, így még hajnali egykor is képes voltam elolvasni a vadkempingek kivilágítatlan utasításait. A jócskán megduzzadt Chena folyó mellett találtam helyet éjszakára, remélve, hogy nem a folyón ringatózva fogok felébredni. 
 
Reggelre a víz továbbra is a kiszélesedett medrében sodródott tovább, csak a központban a sétányt árasztotta el. Megálltam reggelire és egy gyors városnézésre. Múzeumok, üzletek és ajándékboltok, mint máshol, de az utcán és a parkokban meglepően sok helyi indiánt láttam, akiket szemmel láthatóan az eső sem zavart. Megtaláltam az ún. Yukon Quest faépületét is, amely a mindig februárban megrendezésre kerülő kutyaszános verseny múzeuma és egyben irodája is. Ebből a városból indulnak a versenyzők a 1600 kilométeres futamra, amely a kanadai Yukon tartomány fővárosában, Whitehorse-ban ér véget. Az ún. aranyút legendáját elevenítik fel minden évben a kemény versennyel. 
 
A Dalton út
 
A városban egy napra való ételt és italt, illetve takarót szereztem be. Az autókölcsönzők kimondottan tiltják a ráhajtást a veszélyes Dalton útra, mégis vállalkoztam erre, de különös figyelmet kellett fordítanom a bérelt kocsira. A pótkerék és a kerékkulcs megvolt, talán egy másik pótkerék és egy benzintartály is jól jött volna. Reméltem, defektem nem lesz, és a szélvédőm sem fog betörni. Mert sok veszély leselkedett rám: a keskeny úton esetleg belecsúszhattam volna a lápos, sáros mély árokba, vagy hirtelen egy vadállat vágódhatott volna ki elém, netán egy szembejövő kamionos veszíthette volna el az uralmát a magas lejtőn. Ezeket leszámítva talán a benzin jelenthetett komolyabb gondot, egy plusz tartály jól jött volna, de nem volt. Viszonylag izgalommentes útra számítottam...
 
Fairbankset a 2-es úton hagytam el, és északnak vettem az irányt. Fenyveseken keresztül, kisebb-nagyobb tavak mellett, időnként esőben, néha ködben haladtam. Az út elején volt egy-két ház, láttam még postaládákat is az útszélen, de ezek gyorsan elmaradtak és helyüket a vad természet vette át. Az útjavítók is eltünedeztek és velük együtt a civilizáció egyéb formáit is magam mögött hagytam. Jó másfél óra alatt értem el a Livengood település letérőjét, ahol egyszer csak eltűnt az aszfaltos út. A sáros útelágazásban megláttam a Dalton információs táblát. A benzintartályom félig volt, de Livengoodban nem volt se üzlet, se benzinkút. Nem erre számítottam, de a tábla alapján jó 100 kilométer után kellett lennie két benzinkútnak. Északon azonban semmi sem biztos, ezért reméltem, hogy a tábla nem régi idők emléke. 
 
A következő kanyar mögött teljesen vége szakadt a sima útnak, sár és föld váltotta fel. Egy erdő mellett gurult a kocsim, az eső épp ködszitálásba ment át. Kerülgetni kellett a lyukakat, alaposan zötykölődött az autó, 50-70 km/ó sebességgel haladhattam. Kanyargós lett az út, magas és nagyon magas lejtőkkel, dombokkal. Az elején viszonylag széles volt, később egyre szűkült. Messze előttem egy olajszállító kamiont pillantottam meg, néhány személy- és lakókocsival is találkoztam. A táj szép volt, amikor kitisztult az idő, tavakat, kisebb folyókat pillantottam meg, és láttam az utat szegélyező olajvezetéket, amely szinte végigkísért az utazásomon. 
 
A kőolajvezetéken keresztül szállítják le az olajat a jeges-tengeri Prudhoe-öbölből egészen Valdezig, ami csaknem 1300 kilométer. Hol fel a hegyre, hol le a hegyről kígyózik az ezüst csőrendszer. Ha egy-egy dombról a messzi távolba néztem, az ezüst óriást egészen a következő dombig követhettem. Fntasztikus látvány volt.
 
Yukon Crossing
 
Következő úti célom a 85 km-re távolabb levő ún. Sarkkör pihenőhely volt. Elállt az eső, az érdekesebb helyeken megálltam, jártam egyet, élveztem a tökéletes csendet, majd uzsgyi tovább. Egyre kevesebb fa vett körül, a természet füves, bokros tundrává változott, kisebb-nagyobb tavakkal, csordogáló erekkel. Néhány üres kunyhó bukkant fel a láthatáron, egykor valószínűleg az olajtársaság emberei használhatták. Lent a távolban a kígyózó Yukon folyót pillantottam meg, és nagyon reméltem, hogy lesz ott valahol egy benzinkút. A tartály ugyanis üresedett, az üzemanyagszint-jelzőm a piros közelében rezgett idegesítően. A híd alatt eltűnt a csővezeték, beépítették a magas és hosszú hídba, amely lejtősen szelte át a széles folyót. A végén balra leltem rá az eszméletlenül sáros, tócsás parkolóra. Volt ott két épület, néhány kocsi, jobbra a csőrendszer és egy kilátó a folyóra. Lehajtottam a parkolóba, egyenesen az egyszemélyes benzinpumpához a sár közepén. Teletankoltam a kocsit, jó drága volt a benzin. Itt, északon persze minden drágább. Újra eleredt az eső, tankolás közben meg is áztam alaposan és az egykor csillogó Nissan Rogue megkapta az első barnásszürkés bevonatot. Ezt biztos nem említem meg a kölcsönzőben – gondoltam.
 
Közelebb vittem a kocsit, végigtotyogtam a sáron a helyi bódéig. Itt fizettem a benzinért, s itt kértem egy teát és egy amerikai szedres pitét. Az egyszerű asztalok körül már ültek néhányan, felém köszöntek, eszkimók lehettek. Ha valaki itt élt csak helyi bennszülött lehet. Az ízletes süteményt megköszöntem, majd kiléptem a zuhogó esőre. Micsoda idő, micsoda sártenger! Egy kisebb sportkocsi parkolt a terepjáróm mellett. Eddig valahogy eljutott... 
 
Áthajtottam a Yukon folyónál levő kilátóhoz. Kifutottam a hömpölygő folyóhoz, amely a kanadai Brit Columbiában ered, Yukon tartományon kígyózik át és Alaszkában folyik bele a Bering-tengerbe.
Alig haladtam 5 mérföldet, azaz 8 kilométert, egy újabb pihenő „keresztezte” az utamat. Ez volt a másik és egyben utolsó olyan pihenőhely, ahol enni lehetett. Itt már nem volt benzinkút, az említett információs tábla tehát idejemúlt volt.
 
Hamarosan újabb aszfaltos szakasz következett, ezen elértem az ún. Ujj-hegy (Finger Mountain) parkolóját. A hegy nem is hegy, inkább egy érdekes alakzatú domb, elszórt sziklákkal, amelyek között néhány égbe mutató ujjra hasonlít. Az állandóan fagyott talaj, azaz permafroszt hozta létre őket. 
 
A sarkkörön innen és túl
 
Elhagytam az Ujj-hegyet, az aszfaltos út szépen lekanyargott a mélybe. Kamion, majd teherkocsi jött szembe, de itt nem jelentettek komolyabb veszélyt. A tundrát fenyves váltotta fel, és alig 15 perc kocsikázás után megjelent a sarkkört jelző tábla. Elértem a 66. szélességi fokot és 33. percet. Azt a láthatatlan vonalat léptem át, amely felett nyáron nem nyugszik le a nap, illetve télen egyáltalán nem kel fel. Beléptem az arktikus, avagy északi-sarki világba. Kötelezően lefotóztam itt magam a sarkkört jelölő táblával. A közelben, a fák között egy kempinghely volt, más semmi. Az északi világ vadonjában álltam.
 
Innen egy fenyvessel szegélyezett aszfaltos út haladt kanyarogva lefelé a völgybe, távolabb újra lápos tundra következett, és megint a sáros út. Az legközelebbi pihenőhely, ahol benzint és ételt is árultak, a 96 km-re levő Coldfoot település volt, de odáig már nem mentem. A célomat elértem, a sarkkörön innen és túl.
 
Visszafelé minden ugyanúgy történt, csak persze fordított sorrendben. Több út errefelé nincs. Az egyik pihenőhelyen bevágtam egy óriási burgert, és meleg teát rendeltem. Közben belehallgattam egy kamionos beszélgetésébe, és azon tűnődtem, vajon hányszor tehette már meg ezt az utat.
Amikor elértem Livengood település határát, a kocsimon hátul nem lehetett kilátni, a vastag sárréteg teljesen bevonta a hátsó ablakokat és lámpákat, a kilincseket és kerekeket is, az alvázról csomókban lógott a barnás massza. De defekt, kerékcsere és egyéb szerencsétlenség nélkül úsztam meg az egész sáros utazást, amely bő 7 óráig tartott, és csaknem 400 kilométert tettem meg. Megérte! 
 
Méhes Ottó

 

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
Az új rimaszombati kórház látványterve (BBSK-felvétel)

Teljesen megújulhat a rimaszombati kórház

Pozsony

Több százezer eurós büntetést kaphat az Arriva

építőanyag

Jövőre az ideinél is drágábban építkezhetünk

komárom

Komárom – Nem veszi meg a volt poliklinika épületét a szlovák állam

közgyűlés

Miért menekülnek a városházáról az emberek?

Párkány: egyelőre nem tesztelik a hajléktalanokat

Párkány: egyelőre nem tesztelik a hajléktalanokat

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.