Az alapítvány megalakulása óta 67 500 beteg ellátását támogatta

A Segítő Jobb Egészségügyi és Humanitárius Alapítvány a határon túli, lakóhelyükön el nem látható súlyos betegek magyarországi kezelését igyekszik támogatni.

A Segítő Jobb Egészségügyi és Humanitárius Alapítvány a határon túli, lakóhelyükön el nem látható súlyos betegek magyarországi kezelését igyekszik támogatni. A betegek vizsgálatának és kezelésének szakmai indokoltságát az otthoni orvosi-karitatív előszűrő központban a beteg nevére kiadott, az alapítvány által előzetesen jóváhagyott, írásbeli konzíliumi előjegyzés igazolja. A betegeknek az alapítvány budapesti, debreceni, szegedi vagy pécsi diszpécserközpontjában kell jelentkezniük. A Segítő Jobb Alapítvány a megalakulása óta eltelt 14 év alatt több mint 67 500 beteg ellátását támogatta. A kezelések költsége 2597 millió forint volt, amihez az alapítvány még további, megközelítőleg 500 millió forint értékű segélyt nyújtott, gyógyszerek, orvosi műszerek, gyógyászati segédeszközök, szakkönyvek és folyóiratok, illetve ösztöndíjak formájában.

Az alapítvány betegei zömmel Romániából (76 százalék), részben pedig Ukrajnából (15,5 százalék), a volt Jugoszlávia országaiból (7,5 százalék), illetve Szlovákiából (1 százalék) származnak. Az alapítványnak mint nem kormányzati szervezetnek a tevékenysége a környező országokban a karitatív, egyházi-humanitárius és orvosi-szakmai szervezetek munkájához kapcsolódik. Ezt a regionális megkülönböztetéstől mentes munkát a magyar és szomszédos országokbeli hatóságok és civil szervezetek ismerik és együttműködésükkel támogatják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?