Autóbalesetben életét vesztette John Nash Nobel-díjas matematikus

Washington |

<p>Autóbalesetben életét vesztette John Forbes Nash, a Princeton Egyetem matematikusa, közgazdasági Nobel-díjas, akinek életéről Egy csodálatos elme címmel négyszeres Oscar-díjas film készült.</p>

A 86 éves tudós és felesége, a 82 éves Alicia a New Jersey-i autópályán utazott egy taxiban, amelynek vezetője elvesztette uralmát a gépkocsi felett. A jármű a védőkorlátnak ütközött, az idős házaspárt pedig az ütközés ereje kivette az autóból. Mindketten életüket vesztették. A baleset körülményeit vizsgálják. John Forbes Nash 1928. június 13-án született a Nyugat-Virginia állambeli Bluefieldben. 1948-ban Pittsburghben, a Carnegie Műszaki Egyetemen végzett mint matematikus, két évvel később szerzett doktori fokozatot Princetonban. Nem-kooperatív játékok című, nagyhatású dolgozatát az Annals of Mathematics folyóirat közölte.  1951-ben az MIT, a Massachusettsi Műszaki Egyetem munkatársa lett, de később lemondott kialakuló mentális betegsége miatt. 1959-ben elmegyógyintézetbe került paranoid skizofréniája miatt. (Fia, John Charles Nash is matematikus, s nála is diagnosztizálták a skizofréniát.) 1994 óta a Princeton Egyetem professzora, 1996-tól az amerikai tudományos akadémia tagja volt. Ő fogalmazta meg a játékelmélet matematikai alapjait, ez a diszciplína az eltérő érdekű versenytársak viselkedését vizsgálja. Nash-egyensúly nevű elmélete a vetélkedők közötti fenyegetés és cselekvés dinamikáját próbálja megmagyarázni. Ezt - korlátai dacára - gyakran alkalmazzák az üzleti életben stratégiaalkotás során.  1994-ben Harsányi János közgazdásszal és Reinhard Selten német matematikussal megosztva közgazdasági Nobel-díjat kapott a játékelmélet területén kidolgozott elemzésekért. 2015-ben a matematikai Nobel-díjként emlegetett Abel-díjjal tüntették ki.  Életéről Ron Howard forgatott filmet Egy csodálatos elme címmel, a tudóst Russell Crowe, feleségét Jennifer Connelly alakította. A mű 2002 márciusában elnyerte a legjobb filmnek, a legjobb rendezőnek, a legjobb női mellékszereplőnek és a legjobb adaptált forgatókönyvnek járó Oscar-díjat.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?