Arabok, akik nem akarnak a jövendő Palesztinába kerülni

Baka el-Garbije – több más arabok lakta várossal, köztük Umm al-Fahemmel, Kalanszajéval, Kafr-Kaszimmal, Dzsaldzsuliával együtt – 1949-ben, Izrael függetlenségi háborújának végén, a tűzszüneti határok megrajzolásakor lett Izrael része.

A Trump-béketerv szerint noha több mint 70 éve Izrael részei, ez a jövendő megállapodással megváltozhat, és a térképek újrarajzolásával területcsere részeként átkerülhetnek egy új Palesztin Állam fennhatósága alá, a Ciszjordániában létrehozott zsidó települések Izraelhez csatolása fejében.
Ráed Dakka, Baka el-Garbije fiatal, volt középiskolai tanár polgármestere az MTI tudósítójának elmondta, hogy izraeli palesztin városként határozzák meg magukat, és jelenleg 11,5 ezer hold földdel rendelkeznek.

A város stratégiai helyen van, Izrael közepén, alig 20 kilométerre a Földközi-tengertől. Földjeiken épült meg az Izraelt észak-déli irányban, részben a 67-es határ mellett átszelő hatos, fizetős autópálya, s jogi csatározások után földbéli kártérítést kaptak a kisajátított területekért.

Demográfiai növekedésükhöz azonban nincs elég föld, a közelben felépített új, Haris nevű város északon lezárja őket. Lakosságuk fiatal, a 30 ezres város 60 százaléka harmincévesnél fiatalabb.
1965-ig katonai ellenőrzés alatt éltek, de azóta nemzedékek nőttek fel. Tanultak, rengeteg fiatal orvos vagy high tech-szakemberük van, egyénileg rendkívül sikeresek lettek, integrálódtak Izraelbe. Az ország különböző részein dolgoznak, de általában nem költöznek el közösségükből, és ezért sokan közülük naponta órákat utaznak. Az elmúlt évtizedek alatt részei lettek az izraeli társadalomnak, teljesítették kötelességeiket, de állampolgárként küzdöttek kisebbségi jogaikért, az elmaradott infrastruktúra javításáért, az elhanyagolt tömegközlekedés fejlesztéséért, az állami befektetésekért, jövőjükért is.

Váratlanul érte őket a Trump-terv, amely nehéz helyzetbe hozta őket, kétségbe vonva állampolgárságukat. „Mintha egy termék lennénk, nem emberek. Ki akarnak minket szakítani a gyökereink közül, ennyi év izraeli–arab integráció után egyszer csak meg akarják változtatni az identitásunkat, a kötődéseinket. Az amerikaiak nem tudnak semmiről” – panaszolja Ráed Dakka. „Ki beszélt velünk erről? Ki kérdezett meg minket? Senki sem kérdezett minket 49-ben sem, és ma már nem tehetnek ki minket Izraelből” – jegyzi meg keserűen.

Szerinte az izraeli miniszterelnök, „Benjámin Netanjahu javasolta ezt a határrendezést, mert nem akar békét. Nem érdekeljük, csak választási előnyökért tette. Pedig egy ilyen ötletre azt kellett volna mondania, hogy ők a mi polgáraink. Ez egy morális kérdés, nagyon bánt minket ez az egész” – zárja szavait a polgármester, aki nem hiszi, hogy valóban megtörténne ez a lépés.

Dzsamal Madzsadle volt polgármester-helyettes a város mellett húzódó, nyolc méter magas biztonsági falhoz kalauzol. Útközben beugrunk Mecer kibucba, ahol 1953-ban telepedett meg egy Argentínából érkezett zsidó közösség. Madzsadle a barátságokat, a jószomszédi kapcsolatokat méltatja, s hangsúlyozza, hogy a velük békésen együtt élő kibuc lakóit is felháborította a Trump-javaslat.
A török időkben két Baka volt ezen a vidéken: a nevében is nyugati Baka el-Garbije és a nevében is keleti Baka el-Sarkija. A helyiek szerint a Baka név a csokrot jelentő francia bouquet szó eltorzult változata talán még a keresztes háborúk idejéből, mert csokorként fekszenek ezek a települések a közeli dombocskákon. A két Baka között egy falucska, Nazlet Isa is található. A 2005-ben felépített, nyolc méter magas biztonsági kerítés topográfiai okokból kettészeli az 1948 és 1967 között Ciszjordániához került Nazlet Isát. Tizenkét ház az izraeli oldalra került, de megtartották rájuk a Palesztin Hatóság állampolgárságát és törvényeit. Több katona által felügyelt saját átkelőhelyet kaptak, hogy átjárhassanak a túloldalra földjeikhez, iskolába, orvoshoz, a falujukba.

Ma is összetartoznak, hiába a családokat, barátokat egymástól elválasztó fal, amelynek jövője kétséges, ha megvalósulna az egész térségnek új határokat ígérő javaslat. A fal megépítése előtt átjártak egymáshoz, nyitott volt ez a határvidék. Ma egyórás autóúttal, Túl-Karmnál mehetnek át a Palesztin Hatóság területére az izraeli palesztinok, s onnan csak külön engedélyekkel, a kiváltságos kevesek léphetnek be Izraelbe.

„Nem tudjuk, mi lesz Palesztina jövője, autonóm vagy független ország lesz-e. Mi itt élünk, Izraelben. Izraeli oktatást kaptunk, 70 éve izraeliek vagyunk, nem tudnánk máshol élni, mi itt ismerünk mindent. Ez itt a zsidók demokratikus országa, amiből nekünk is sok jó dolog jut” – magyarázza a Trump-terv elleni tiltakozását Madzsadle.

„Ez itt régen a Weizman utca volt” – mutat körbe Baka al-Garbije főutcáján. „Az első izraeli államfőről nevezték el, ez is jelzi, régen mennyire akartunk izraeliek lenni, azonosulni. Ma már Al-Kudsz utcának hívják, az önkormányzat átnevezte Jeruzsálem arab nevére” – teszi hozzá mosolyogva.

Azt már Fauzi Abu Toami, a Jediót Ahronót című újság 53 éves, arab anyanyelvű helybéli újságírója meséli, hogy a helyiek közösségi médiája hetek óta viccek sorozatát gyártja a Trump-tervről. Az amerikaiak szerinte nem gondolták végig javaslatukat, hiszen neki a fél családja Galileában él, hogy tehetik át egy tollvonással egy másik országba?

„Az izraeli arabok közösségének létezése nem kérdés és nem megoldás, viszont hidat teremthetnének a békéhez az arab országok felé is” – mondja. „De most az izraeli politika játékszerei lettek, ahol minél ellenségesebb egy jobboldali politikus velük szemben, annál több mandátumot kap, az ellenük uszítással hajtják szavazni a népet” – állítja.

„Izraelben születtem, hogyan akarnak engem kicserélni telepekre? Mi közöm ehhez? Van üres föld Izraelben, adják át nekik ezeket a földeket a telepekért. Én Abu Mazennek sem kellek” – teszi hozzá, mozgalmi nevén említve Mahmúd Abbász palesztin elnököt.

A 61 éves Ibrahim Maueszi eredetileg agronómusnak tanult, de 40 évig a mezőgazdasági vízgazdálkodásban dolgozott, és közben részt vett a Munkapárt arab szekciójának munkájában is. Az utóbbi években az arab pártok közös listájában (szövetségében) politizál.

Egy helyi vendéglőben beszélgetve azt kéri, hogy „igenis vegyük komolyan a Trump-tervet”. Ő nem tekinti viccnek, szemben sokakkal, noha a gyakorlatban nehéz lesz megvalósítani, mert a zsidó és az arab közösségek együtt élnek egymás mellett ezen a vidéken.

„Ha a hatos út lesz a határ, akkor zsidók is bekerülnek Palesztinába. Ez hogy lehet?” – kérdezi. „Túsznak érzem magam arabként, nem állandó, hanem átmeneti állampolgárnak. Aggódom a jövőmért ebben az országban” – mondja. „A zsidóknak nemzeti otthont ígérő 1917-es Balfour-nyilatkozatot is megvalósították, amikor eljött az ideje. Ezért félek a Trump-tervtől” – indokolja aggodalmait egy történelmi párhuzammal.

„Miért baj az, ha kisebbségként tovább élhetnek az országban az arabok?” – kérdezi, s kifejti, hogy boldogan élne egy erős Palesztinában, erős központi hatalom alatt, de a Palesztin Hatóság gyönge. „Látjuk, miként bánnak a szomszédos országokban az emberekkel. Itt minden diszkrimináció ellenére legalább szabadság van, s ez többet ér az arab országok diktatúrájánál” – mondja, és kifejti, hogy számára a legfontosabb érték a szabad véleménynyilvánítás.

A Donald Trump amerikai elnök által az izraeli–palesztin konfliktus rendezésére előterjesztett tervezet értelmében Izrael a területéhez csatolhatna több mint 130 ciszjordániai zsidó telepet, illetve kiterjeszthetné fennhatóságát a Jordán völgyére is. A Trump-béketerv szerint Jeruzsálem a zsidó állam „oszthatatlan” fővárosa maradna. Az arab országok viszont ragaszkodnak ahhoz, hogy a jövőbeli palesztin államhoz tartozzon valamennyi, 1967-ben elfoglalt palesztin terület, és fővárosa Kelet-Jeruzsálem legyen.