Pozsony. Az AIESEC nemzetközi diákszervezet március 3-án és 4-én immár tizedik alkalommal rendezi meg a felsőoktatási intézmények hallgatói és a friss diplomások számára az Incheba központ C kiállítótermében a Nemzetközi karriernapok elnevezésű állásbörzét.
Állásbörze pályakezdők számára
A felvételi interjúk buktatóiról
A kétnapos találkozó révén a vállalatok teret kapnak a bemutatkozásra, ugyanakkor a diákok képet alkothatnak az elhelyezkedési esélyeikről. Az esemény részeként konferenciát is tartanak az álláskeresés, a felvételi interjúk buktatóiról. A tanácskozás célja, hogy felkészítse a fiatalokat és szakmai segítséget nyújtson számukra a sikeres elhelyezkedéshez. Az előadások szünetében cégbemutatókat tartanak.
A szervezők hozzávetőleg 2000 jelenlegi vagy volt egyetemistát várnak a börzére. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján idén főként közgazdász-, műszaki, informatikus- és joghallgatók részvételével számolnak. Az érdeklődők szükséges adatait – saját kérésükre – egy adatbázisban összegyűjtik. A későbbiekben ezt a listát eljuttatják a vállalatokhoz, a cégek HR osztályai pedig az adatbázisban szereplők közül választják majd ki leendő alkalmazottaikat.
Az eligazodás és a hatékony információáramlás érdekében az esemény minden látogatója kap egy tájékoztatófüzetet, melyben minden fontos információt megtalálhat a kiállító cégekkel kapcsolatban. A brosúra számos egyéb mellett a betölthető álláslehetőségekről is tájékoztat.
Az álláspiac felmérése
Az állásbörze jelentősége főként abban rejlik, hogy a fiatalok személyesen találkozhatnak topmenedzserekkel, cégvezetőkkel, ugyanis ez utóbbira a hétköznapi életben érthető módon csak csekély esély kínálkozik számukra. A másik fontos pozitívuma a találkozónak, hogy a kiállító cégek többsége Szlovákiában erős piaci pozícióval rendelkező multinacionális vállalat. A szervezők minden résztvevőnek ajánlják, hogy hozzák magukkal szakmai önéletrajzukat – ha lehet több példányban. Ez ugyanis nagyban elősegítheti terveik minél korábbi megvalósítását. Az esemény természetesen nemcsak a végzős egyetemistáknak kínál lehetőséget az álláspiac felmérésére, hanem az alacsonyabb évfolyamok hallgatóinak is, mivel a vállalatok részmunkaidős állásokat is hirdetnek, melyekre jelentkezhetnek diákok is.
Az érdeklődők bővebb felvilágosítást kaphatnak az AIESEC irodájában a 02/67591157, 02/62240652-es telefonszámon, vagy a Nemzetközi karriernapok hivatalos honlapján: www.ndk.sk. (ervé)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.