A szaktárca ugyan kissé megkésve, de július elején végre nyilvánosságra hozta azt a miniszteri rendeletet, amellyel megszabta az idei terményfelvásárlás finanszírozásának feltételeit.
Állami támogatás a raktári zálogjegyek finanszírozásában
1. a kiadott raktári zálogjegyekre folyósított támogatásokra, amelyek a 2003-as évi termésbol származó közraktárakban elhelyezett növényi árukra vonatkoznak,
2. a raktározási költségek egy részének fedezésére szolgáló támogatásokra,
3. a raktári zálogjegyekre folyósított hitelek kamatainak részbeni térítésére szolgáló támogatásokra.
Ezekre a támogatásokra a közraktárakban elhelyezett áruk termelojének van joga, az intervenciós ügynökség azonban megtagadhatja a támogatás folyósítását abban az esetben, ha az igénylonek az ügynökséggel szemben vagy más állami támogatással kapcsolatos tartozása van. Az Intervenciós Mezogazdasági Ügynökség (IPA) azokkal szemben is megtagadhatja a támogatási szerzodés aláírását, akik a 2002-es évben nem teljesítették határidoben a szerzodési kötelezettségeiket.
A támogatásokat egyrészt az IPA (a raktári zálogjegyekre és a raktározási költségek egy részének fedezésére), másrészt az SZK Földmuvelési Minisztériuma (a kamatterhek rézsbeni térítésére) folyósítja.
Az IPA és a termelo között a raktári zálogjegyre folyósított támogatást szerzodésben rögzítik. Ennek alapján az IPA a következo termények raktári zálogjegyekkel történo felvásárlására köt szerzodést, amelynek alapján az alábbi támogatást folyósítja:
„A” minoségu élelmiszeripari búza 3500,- Sk/t
élelmiszeripari minoségu kukorica 3000,- Sk/t
élelmiszeripari minoségu rozs 3000,- Sk/t
sörárpa 3500,- Sk/t
takarmányrozs 2700,- Sk/t
takarmánybúza 2700,- Sk/t
takarmányárpa 2700,- Sk/t
takarmánykukorica 2700,- Sk/t
A támogatást kifejezetten az egyes termények minoségi szabványainak megfelelo terményekre folyósítják, az „A”minoségu élelmiszeripari búzának például a következo tulajdonságoknak kell megfelelnie:
Nedvességtartalom 14 %
Tömegsúly min. 760 g/l
Nitráttartalom min. 11,5 %
Sedimentációs index min. 25 ml
Esésszám min. 220 s
Az állami támogatást olyan zálogjegyekre folyósítják, amelyeken fel van tüntetve a garanciaérték, s ezáltal az áru értéke legalább 120 %-ban fedezi a rá jutó támogatás értékét. Az IPA összesen 1,8 milliárd korona értéku hitel fedezéséhez nyújt állami támogatást. Az ügynökség a 10 millió koronánál magasabb értéku zálogjegy, vagy a 30 napnál rövidebb futamideju és 10 millió koronánál magasabb összértéku zálogjegyek támogatását elutasíthatja, ugyanakkor kérheti a garanciaérték növelését abban az esetben, ha túlzott mértéku piaci árcsökkenés következne be az adott terménynél.
Az ügynökség a raktározási költségek fedezéséhez is hozzájárulhat, mégpedig a
betározási költségekhez 85,70 Sk/t támogatást,
a raktározási költségekhez (3 hónap - 100 %) 29,90 Sk/t/hó támogatást
folyósíthat.
A kitározási költségekhez az idén a tavalyi évtol eltéroen már nem nyújt támogatást.
A kalászos gabonafélék raktári zálogjegyek általi felvásárlásának finanszírozására szóló szerzodések szeptember 30-ig a kukoricára pedig november 30-ig köthetok meg. Az így finanszírozott raktári zálogjegyek futamideje legkésobb 2004. április 30-án lejár. A termelo legalább 7 nappal a zálogjegy érvényességének lejárta elott kérheti az ügynökségtol annak meghosszabbítását, azonban erre nincs jogigénye. Ha a raktári zálogjegy futamidejének lejártáig a zálogkövetelést nem fizetik vissza, az ügynökség a fedezetül szolgáló árut vagy eladja, vagy saját készleteibe felveszi.
A rendelettel kapcsolatos részletes információkról az intervenciós ügynökség honlapjáról (www.ipasr.sk) vagy a 02/5926 6315-ös telefonszámon, illetve a 02/5926 6320-as faxszámon kérhetnek tájékoztatást az érdeklodok. Idén a kérvények és az adminisztratív teendok elektronikus úton is elintézhetok. Az ügynökség kérésre elektronikus úton (e-mail) elküldi a kérdoívet, amit a kérvényezo kitöltve szintén elektronikus úton visszaküld, s ennek alapján készül el a szerzodés is, amit úgyszintén elektronikus úton kap meg a kérvényezo. Ezt kinyomtatva, aláírva és közjegyzovel hitelesítve a többi szükséges dokumentummal kiegészítve az illetékes közraktár képviseloje révén juttathat el az ügynökség pozsonyi központjának címére (IPA SR, Dobrovicova 12, 821 66 Bratis-lava). (yó)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.