Albert Györgyi: megcsalt a férjem

Budapest. Egy éve szakított Albert Györgyi a férjével. A népszerű műsorvezető ma már azt is tudja, miért kellett véget vetni a nyolc 8 évig tartó házasságnak.

Budapest. Egy éve szakított Albert Györgyi a férjével. A népszerű műsorvezető ma már azt is tudja, miért kellett véget vetni a nyolc 8 évig tartó házasságnak. Az elmúlt évben sok mindent ki kellett bírnia Albert Györgyinek: elhagyta a férje, meg kellett válnia otthonától, új lakásba költözött, majd megtudta, egykori párja valaki más miatt vetett véget a házasságuknak.

– Nem vagyok beteg, csak érzékeny – mesélte Györgyi a Bors riporterének. – Pont egy éve annak, hogy a volt férjem megkért, hagyjuk abba. Csak sokkal később fogtam fel az egészet, először olyan volt, mint a gyászidőszak: el kellett adni a házunkat, új lakást találni, oda beköltözni. Csak idővel, amikor már nem volt tennivalóm, tudatosul bennem, egyedül maradtam. Megtudtam, a férjemnek volt valakije, most is együtt vannak. Tudhattam volna, hogy ez az ok, hiszen egy férfi nem lép ki csak úgy egy kapcsolatból, akkor sem, ha az nem a legjobb. Nem örültem, amikor a tudomásomra jutott, pedig szerettem nyolc évig, és jó boldognak látni. De sok indulat van bennem – tette hozzá a műsorvezető, aki mindennek ellenére túl van az alkoholizmuson és a depresszión is. Persze, mint minden magányos embernek, neki is vannak rosz?szabb időszakai.

– Két hónapot gyűlölök az évben, a januárt, és a novembert, amikor még minden sötét, és nem látni a végét. Tavaszra pedig mind testileg, mind lelkileg lemerül az ember, és idő kell az újratöltődéshez. Ráadásul ilyenkor mindenhol szerelmes párokat látni, ami azt, aki egyedül van, megviseli. De én már nem vagyok depressziós, jól vagyok. És remélem, hogy a házasságom nem az utolsó kapcsolat volt az életemben. (Bors)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?