Alagútmegnyitó incidenssel

Szombaton ismét megnyitották a Mont Blanc-alagutat, amelyet az 1999. március 24-i súlyos baleset után zártak le. A megnyitót kisebb incidens zavarta meg: a hivatalos átadás előtt nem sokkal egy – a feltételezések szerint lavinák megindítására szolgáló – gránát robbant fel az alagúthoz vezető út mellett.

A tervek szerint az alagutat március közepén megnyitják a teherforgalom előtt isReuters A robbanás kisebb kárt okozott egy éppen arra haladó útkarbantartó-teherautóban, személyi sérülés azonban nem történt. Az alagút megnyitása így a tervezethez képest egy órát késett. A francia oldalon mintegy ezerötszáz, a kamionforgalmat ellenző tiltakozó gyűlt össze, ők a járművek okozta környezetszennyezés és terhelés miatt aggódnak. Sokakban felmerült, hogy magát az alagút ideiglenes lezárásához vezető katasztrófát is egy kigyulladó kamion okozta.

A Mont Blanc-alagutat 1965. július 16-án adták át a forgalomnak. Hat évig tartó építése során számos robbantást hajtottak végre, a munkálatoknak 23 halálos áldozata volt, a sebesültek száma elérte a 800-at. A 11 ezer 600 méter hosszú, 5,98 méter magas, 8,15 méter széles alagút a franciaországi Chamonix közelében 1274 méter magasságban kezdődik, és Olaszországban Courmayeur mellett jut ki a szabadba 1381 méteren. Bezárásáig egy-egy sávján mindkét irányban óránként 660 jármű haladhatott, a tényleges forgalom naponta 5-7 ezer jármű volt. Az alagút lehetővé teszi a téli átkelést gépkocsival az Alpokon, – használata a hágókon átvezető utakhoz képest 1,5 óra megtakarítást jelent.

Az alagút eddigi működése során 15 alkalommal fordult elő tűzeset. A legsúlyosabb tragédia 1999. március 24-én következett be, amikor egy belga kamion az alagút közepén kigyulladt. Összesen 34 gépjármű (24 teherszállító, egy motor és 9 személygépkocsi) égett szénné a benne ülőkkel együtt. Napokon keresztül 500-700 fokos hőség volt az alagút közepén, a tüzet csak két nap múlva sikerült eloltani. A tragédiát fokozta a kettős irányítású tűzoltás: míg a francia fél a lángok fellobbanásakor a füst elszívására állította be az alagút ventillátorait, addig az olaszok a friss levegő beáramoltatása mellett döntöttek. Ennek nyomán az alagút közepén kialakult 1300 fokos hődugó lángra lobbantotta az összes járművet, utasaival együtt. A 600 méterenként kiépített „menedékfülkékben” egyetlen túlélőre sem akadtak. A videós figyelőrendszer és a segélykérő telefonok a hatalmas tűz és füst következtében csődöt mondtak. A hőség hatására felrobbantak az alagútban rekedt kamionok üzemanyagtartályai, kigyulladtak a gumiabroncsaik, hatalmas beton- és sziklatömbök szakadtak le, s megolvadt az alagút burkolata és aszfaltja. A vegyi anyagok égése mérgező füsttel árasztotta el az alagutat Európa legmagasabb hegye alatt. A 39 ember halálát cianid-mérgezés okozta, a méreg a kigyulladt belga kamion hűtőhabjából szabadult el. A mentés során két tűzoltó is életét vesztette.

A 2001-ben lezárult vizsgálat szerint a katasztrofális tűz oka egy autóablakon hanyagul kidobott cigaretta volt, ami berepült a margarint és lisztet szállító belga kamion motorterébe.

Az alagút lezárása után a tranzitforgalmat a Fréjus-átjáró felé terelték, ami milliárdos többletköltséggel, hatalmas torlódásokkal és a helyi lakosság tiltakozásával járt. A hosszas viták után megszületett közös francia–olasz szakértői jelentés 41 lényeges változtatást javasolt az újjáépítendő Mont Blanc-alagút használatbavételéhez. Többek között 300 millió eurós költséggel példátlan méretű üzembiztonsági korszerűsítést hajtottak végre, hétszeresére emelték az eredetileg másodpercenként 300 köbméteres szellőztetőkapacitást, és 36 menekülőfülkét építettek be az alagút falába. Az alagút minden száz méterén füstérzékelőket építettek be a mennyezetbe, több ezer hőérzékelőt, tűzriasztót és kamerát is felszereltek a boltívekre. Az útpálya mellett 300 méterenként 37 négyzetméteres kabinokat alakítottak ki, amelyekből az úttest alatti menekülőfolyosókon keresztül a felszínre lehet juttatni a bajbajutottakat. Minden kijárónál tűzoltóegységek állnak készenlétben, az alagút működését számítógépes hálózat ellenőrzi folyamatosan.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?