Aki nem keres, az sohasem talál...

Önnek mit jelent a múltkutatás?Érdekel. Mindaz pedig fokozottan foglalkoztat, ami a szülővárosom környékén történt az őskorban meg a középkorban. Természetesen, engem sem hagynak hidegen a római kori vagy az egyiptomi ásatások, de mindig is élénkebben érdekeltek a hazai lelőhelyek, tágabb értelemben a Kárpát-medence régészete. Ebben a régióban azért is izgalmas kutatni, mert tájainkon történelmileg kevesebb az őskorból, az ókorból származó írásos emlék. A múlt megfejtéséhez itt különösen sok terepmunkára van szükség, s az így fellelt régészeti anyagból, annak összefüggéseiből lehetőleg tisztán a lehető legtöbbet kell kikövetkeztetni. Arról, hogy mi zajlott itt mondjuk a réz- vagy a bronzkorban, melyek voltak az akkori életforma legfőbb jellemzői. Ekkor mi hajtja inkább: a kíváncsiság vagy a kétkedés? Alapvetően a kíváncsiság. Megelőző kutatásai nyomán jön az embernek egy ötlete, és szeretné bebizonyítani, hogy ez a gondolata reális.  A régészet sem politikamentes tudomány? Annak illenék lennie. A régészek között, szemben a történészekkel, talán nagyobb, legalább ötven százalékos az a kutatói hányad, amely kevésbé hagyja magát a különböző széljárásoktól befolyásolni.  Végül is mennyiben hajlítgatható, rosszabb esetben tudományosan mennyire ferdíthető az archeológia? Hiszen ha ráakadtam és kiástam, kiemeltem egy koponyát, az mégiscsak koponya marad... Pusztán a koponya tényleg nem sok lehetőséget ad arra, hogy félremagyarázzák. De az már igen, ha azt a történelmi összefüggésekbe helyezzük. Ott már megvan a lehetősége annak, hogy az a szerencsétlen halálfej históriailag ne ott kössön ki, ahonnan a maga korában indult. Bár a csúsztatás veszélyes területe a régészetnek, mert a spekuláns archeológusokat az utókor többnyire lebuktatja, s így nevetségessé válhat az illető. Jobb hát tárgyilagosnak, objektívnek maradni.A teljes interjút a pénteki Új Szóban olvashatják!