Ahogy én láttam a budapesti vihart

Lassan olvadtak a percek a fülledt melegben, a felforrósodott aszfalt és beton ontotta magából a nappal beszívott hőt. Körülöttem az izgő-mozgó, tarka emberhad türelmesen várta, hogy elsötétüljön a város, és az égen kinyíljanak az ünnep virágai.

Buda felől sejtelmes sötétség közeledett, benne a fel-felvillanó fények jelezték, nem holmi szitáló tavaszi esőre számíthatunk. Mégis maradtunk, bár vasárnap estére esőt mondtak, de sebaj, van a hátizsákban ernyő, nagy baj nem érhet bennünket.

Este kilenckor kihunytak a fények, és elkezdődött a tűzijáték. Szikrázott az égbolt, színes, fényes tűzrózsák nyíltak a Duna felett. Úgy tíz perce tarthatott a tűzijáték, amikor elért bennünket egy hideg fuvallat, majd hatalmas esőcseppek kezdtek hullani az égből. Kiosztottam az esernyőket a családom tagjainak, de addigra már akkora erővel tépett a szél, hogy szinte lehetetlen volt kinyitni. Minden ernyőnek nyaka tört a tomboló szélben. Közben azt figyeltem, hogy a gyerekek mellettem legyenek. A tűzijáték ezalatt tovább folytatódott. A tömeg sikítozva, ordítozva megindult. Az emberek egymást taposva próbáltak a rakpartról az utcára jutni és onnan valamilyen védett helyre. Hamar beláttam, ekkora tömegben nem tudom őrizni a családomat. A feleségem a két fiammal mögöttem bújt meg, az ernyők roncsaival védekeztek a borsónyi jégdarabok, a felénk szálló szikrák és a petárdadarabkák elől. Felnéztem az égre: eső, füst; ernyők, műanyag flakonok, sapkák, minden, ami nem volt bebetonozva, ott repkedett a fejünk felett. Egy napernyőt kapott fel a szél, majd elengedte. Tőlünk néhány méterre csapódott be a tömegbe. Oldalról három idegen kapaszkodott belém, és görcsösen szorított. Szólni egyikünk sem szólt, csak álltunk és vártuk, hogy csituljon a vihar. Nem tudom, meddig álltunk ott, én a három idegen szorításában, mögöttem a családom.

A vihar végül csillapodni látszott. A rakparton már csak néhányan maradtunk. Az eső még esett, a szél is fújt, de már nem fáztunk. A Duna felől még hallottunk néhány pukkanást, villant még párat a tűzijáték, mi pedig bokáig gázolva az esővízben eltűntünk a metrólejáratban. Ezt is túléltük.