Panoráma

A világjárvány miatt kihalhatott az egyik influenza vírustörzs

A koronavírus világjárvány feltartóztatására bevezetett korlátozások elfojtották a 2020-21-es influenzaszezont, olyan kevés eset volt, hogy tudósok feltételezik, kihalhatott az egyik nagy influenzatörzs, mivel nem volt ember, akit megfertőzzön.
MTI

2021. október 26. 09:45

koronavírus Kína
- TASR/AP-felvétel

A négy influenzatörzs egyikét, a B/Yamagata törzset rendszeresen bevonják az évenkénti influenzaoltásokba. A Covid-19 ellen elrendelt lezárások közepette azonban úgy tűnik, teljesen „eltűnt a radarképernyőkről” – írták ausztrál kutatók a Nature Reviews című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban.

Egyetlen B/Yamagata törzset sem izoláltak vagy szekvenáltak infuenzás esetek azonosításakor 2020 márciusa óta, amikor a koronavírus-járvány feltartóztatására elrendelt korlátozások véget vetettek a 2019-2020-as influenzaszezonnak – közölték a kutatók.

Csupán 31 feltételezett B/Yamagata esetet jelentettek a közegészségügyi hatóságoknak a minapi influenzaszezonban, de egyiket sem tudták sikeresen azonosítani, vagy genetikailag szekvenálni, hogy megállapítsák: valóban a B/Yamagata törzs a felelős a megbetegedésekért.

A B/Yamagata törzs mindig is kevésbé fertőző volt a másik három törzshöz képest és nem fejlődött olyan energikusan, mint a többiek: az oltást előállítóknak 2015 óta nem kellett frissíteniük az éves influenzaoltásokban a B/Yamagata összetevőt – jegyezték meg a kutatók.

Ezek a tényezők együtt a Covid-19-járvány körülményeivel előidézhették a B/Yamagata törzs globális terjedésének az elfojtását és ezen törzs potenciális kihalását – írta a Melbourne-i Egyetem kutatója, Marios Koutsakos vezette tudóscsoport.

Ha valóban kihalt a teljes influenzatörzs, az új lehetőségeket nyit az éves influenza-járványok kezelésében – vélik amerikai járványügyi szakemberek, akik azonban óvatosságra intettek, mondván egy szezonnál hosszabb idő szükséges ahhoz, hogy megállapítsák a B/Yamagata törzs kihalását.

Richard Kennedy, a rochesteri Mayo Klinika vezető oltóanyagkutatója emlékeztetett arra, hogy a B/Yamagata törzs csak bizonyos években jelenik meg, majd máskor eltűnik – olvasható a medicalxpres.com hírportálon.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Kiralyhelmec covid osztály

VIDEÓ: Telt ház a királyhelmeci Covid-osztályon

osztály

Boltnyitás, iskolabezárás, 300 euró készpénz, kötelező oltás – összefoglaltuk a legfontosabb járványügyi változásokat

pfizer

Szavazzon: Ön mit gondol a kötelező oltásról?

Igor Matovic

Utalvány helyett készpénz – íme Matovič javaslatának története

Völner Pál

Lebukott a Fidesz államtitkára!

Új Szó

Miről ír a szerdai Új Szó?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.