A teológus rémálma

Dr. Thaddeus, a kiváló teológus azt álmodta, hogy meghalt és elindult a mennyország felé vezető úton. Tanulmányai nyomán jól tudta, hogy nem lesz nehéz megtalálnia az utat. Bekopogtatott a mennyország kapuján, de lám: hűvösebb fogadtatásban részesült, mint ahogy elképzelte.

– Bebocsátást kérek – mondta –, mert jó ember voltam, és Isten dicsőségének szenteltem az életemet.

– Ember? – kérdezte a kapuőr. – Az micsoda? És egy olyan fura lény, mint te, hogyan tehet bármit is Isten dicsőségének növelésére?

Dr. Thaddeus meglepődött.

– Csak nem akarod azt mondani, hogy még sohasem hallottál az emberről? Tudnod kell, hogy az ember a Teremtő legmagasabb rendű teremtménye.

– Nos – mondta a kapuőr –, sajnálom, hogy meg kell sértenem az érzéseidet, de nekem új, amit mondasz. Kétlem, hogy itt fönn bárki hallott volna már erről az izéről, amit „embernek” nevezel. De mivel elég lehangoltnak látszol, megadom neked azt a lehetőséget, hogy beszélj a könyvtárosunkkal.

A könyvtáros gömb alakú, ezer szemű lény volt, egyetlen szájjal. Néhány szemét Dr. Thaddeusra fordította.

– Ez micsoda? – kérdezte a kapuőrt.

– Ez itt azt mondja – felelte a kapuőr –, hogy ő egy „ember” nevű faj egyik egyede, s ez a faj egy „Föld” nevű helyen él. Az a furcsa elképzelése van, hogy a Teremtő különös figyelmet szentel ennek a helynek és ennek a fajnak. Gondoltam, felvilágosíthatnád.

– Vagy úgy – mondta a könyvtáros kedvesen Dr. Thaddeusnak –, hát, talán mondd meg, hol van pontosabban ez a hely, amit „Földnek” nevezel.

– Hát... a Naprendszer egyik bolygója – mondta a teológus.

– És mi az a Naprendszer? – kérdezte a könyvtáros.

– Hát... – mondta a teológus zavartan –, az én területem a teológia volt, és amit kérdezel, az a világi ismeretanyaghoz tartozik... De a csillagász barátaimtól azért tudok annyit, hogy a Naprendszer a Tejúthoz tartozik.

– És mi az a Tejút? – kérdezte a könyvtáros.

– Hát... a Tejút az egy galaxis, amiből több száz millió van az univerzumban... legalábbis nekem ezt mondták.

– Aham – mondta a könyvtáros –, hát, azt mégse várhatod tőlem, hogy emlékezzek erre az egyre, ha ilyen sok van. De azt hiszem, hallottam már a „galaxis” szót. Ha minden igaz, egyik alkönyvtárosunk a galaxisokra szakosodott. Idehívatjuk, és majd meglátjuk, tud-e segíteni.

A galaktikus alkönyvtáros nemsokára megjelent. Dodekaéder alakja volt, s látszott rajta, hogy valamikor fényes volt a felülete, mára azonban a könyvespolcok pora némileg elhomályosította. A könyvtáros elmagyarázta neki, hogy Dr. Thaddeus megemlítette a galaxisokat, amikor saját származásáról próbált képet adni, és arra gondoltak, hogy a könyvtár galaxisszekciójában talán fellelhető valami bővebb információ.

– Értem – mondta az alkönyvtáros –, gondolom, megoldható a dolog, de mivel százmillió galaxis van, és mindegyikről egy egész kötet szól, időbe telik, míg megtalálom a megfelelő kötetet. Melyik az, amelyikről ez a furcsa molekula beszélt?

– Az, amelyiket Tejútnak hívnak – felelte Dr. Thaddeus remegő hangon.

– Rendben van – mondta az alkönyvtáros –, megnézem, mit tehetek.

Három héttel később újra megjelent és elmondta, hogy a könyvtár igen alapos cédulás katalógusa segítségével azonosította a szóban forgó galaxist: a QX 321 762–es galaxisról van szó.

– A galaktikus szekció mind az ötezer alkalmazottja részt vett a keresésben – mondta. – Esetleg idehívhatnánk azt az alkalmazottat, aki speciálisan a szóban forgó galaxissal foglalkozik.

Behívatták az alkalmazottat, aki oktaéder alakú volt, minden lapján volt egy szeme, az egyik lapon pedig szája is volt. Meglepettnek látszott, némileg elkápráztatta az itt látható csillogás, távol a könyvespolcok árnyékos rengetegétől. Összeszedte magát, majd félénken megkérdezte:

– Mit óhajtotok tudni a galaxisomról?

Dr. Thaddeus szólalt meg:

– A Naprendszerről szeretnék tájékoztatást kapni, azokról az égitestekről amelyek a galaxisod egyik csillaga körül keringenek. A csillagot Napnak hívják.

– Hűha! – mondta a Tejút könyvtárosa. – Elég nehéz volt ráakadni a megfelelő galaxisra, de egy adott csillagra rábukkanni a galaxison belül... ez még sokkal nehezebb. Annyit tudok, hogy a galaxisban körülbelül háromszázmilliárd csillag van, de az én tudásom nem terjed ki arra, hogy külön-külön ismerjem mindegyiket. De úgy rémlik, hogy az igazgatóság egyszer bekérette mind a háromszázmilliárd csillag jegyzékét, és a listának még meg kell lennie valahol az alagsorban. Ha gondolod, hogy megéri az ügy, elintézem, hogy a Másik Helyről vegyünk igénybe munkaerőt, és valaki megkeresse azt az egy csillagot.

Megegyeztek abban, hogy mivel felmerült ez a kérdés, és Dr. Thaddeus szemlátomást eléggé lehangolt, a leghelyesebben teszik, ha megkeresik a listát, és rajta a Napot.

Évekkel később egy kimerült és elfásult tetraéder jelent meg a galaktikus alkönyvtáros előtt.

– Végre rátaláltam arra a csillagra, amely felől érdeklődtetek, de el sem tudom képzelni, miért érdekelhet ez bárkit is. Ez a csillag szinte ugyanolyan, mint majdnem az összes többi abban a galaxisban. Átlagos méretű és hőmérsékletű, és sok kisebb égitest veszi körül, melyeket „bolygóknak” hívnak. Alaposan megvizsgáltam őket, és felfedeztem, hogy némelyik bolygón valamiféle élősködők élnek... ez az izé, amelyik érdeklődött felőle, bizonyára közülük való.

Dr. Thaddeus erre szenvedélyes, sértődöttséggel teli panaszáradatban tört ki:

– Miért, ó, miért titkolta el előlünk, szegény földlakók elől a Teremtő, hogy nem mimiattunk teremtette meg a Mennyországot? Hosszú életem során buzgón szolgáltam őt, azt hittem, hogy észre fogja venni szolgálataimat, és örök áldással fog jutalmazni értük. És most kiderül, hogy még csak nem is tudott a létezésemről. Azt mondjátok, hogy én csak egy végtelenül kicsiny kis állatka vagyok egy aprócska égitesten, amely egy háromszázmilliárd csillagból álló csillaghalmaz egyik jelentéktelen tagja körül kering, s a csillaghalmaz maga is csak egy a sok millió hasonló csillaghalmaz közül?! Ezt képtelen vagyok elviselni, és képtelen vagyok továbbra is imádni a Teremtőmet!

– Remek – mondta a kapuőr –, akkor mehetsz a Másik Helyre.

A teológus ekkor felébredt. „Rettenetes hatalma van a Sátánnak álmaink felett” – mormogta maga elé.

Fordította: Szilágyi András