Miközben a statisztikai adatok azt mutatják, hogy a tej átlagos felvásárlási ára idén májusban még 3,3 százalékkal maradt el az előző évi árszinttől, a tejtermelők szlovákiai szövetsége az elkövetkező időszakban a tej felvásárlási árának növekedését várja.
A tej ára is növekedni fog
Az ok elsősorban a takarmánygabona árának mintegy 30 százalékos növekedésében keresendő, amelynek rövidesen a tej árában is meg kell majd jelennie. Hozzávetőleges számítások szerint a tejárak fél éven belül 5-8 százalékkal növekedhetnek, így a tej és a tejtermékek üzleti értékesítési áraiban várhatóan mintegy 10 százalékos növekedés várható. Mindez Nyitrán, a tejtermelő farmerek európai szövetségének ülésén hangzott el, ahol a nemzetközi szervezet képviselői elemezték az európai tejpiac helyzetét. A növekvő takarmányárak árfelhajtó hatása nemcsak a közösség országaiban, hanem az egész világon érzékelhető. Miközben a nyugat-európai országok tejtermelése a lehetőségek felső határán mozog, nálunk az ágazatban még jelentős hatékonysági tartalékok vannak. A hazai tejhozam átlagos szintje 5600 liter teheneként, az európai közösség fejlett országaiban az összes tehénfajtára értve 6600 literes értéket mutat. Hozzá kell tenni, hogy országunk egyelőre még a neki megítélt 1,047 milliárd literes tejkvótát is csak mintegy 93 százalékra képes teljesíteni. Az ágazat fejlődése alapján várhatóan 3 év múlva juthatunk el a kvóta teljesítésének 100 százalékára. (t, sz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.