„Szerbusz, Te Nagybetűs Nő! Szülésről hallasz és már szorongsz is. Azért, mert még nem szültél, vagy azért, mert már igen. Remélem, ha ezt a könyvet elolvasod, kevésbé szorongsz majd... El tudod képzelni, milyen az, amikor a föld és az ég összeér egy pillanatra? Hát ez a születés pillanata. Ha elolvasod ezt a könyvet, vágyni fogsz rá, hogy megérezd...” – olvasom egy, a napokban megjelent riportkönyv első oldalán.
A Szülőszoba tévéműsor és könyv muzslai szereplői
Bizonyára emlékeznek a muzslai Szórád házaspárra. A törékeny, aprócska Katira és Gyurira, a nagy mackóra. – Amikor összeházasodtunk, nem terveztünk azonnal gyermeket, én akkor még a győri Apáczai Csere János Főiskola hallgatója voltam, szerettem volna előbb befejezni tanulmányaimat – fog bele a mesélésbe a 31 éves feleség. – Négy éve voltunk házasok, amikor elkezdtünk építkezni, befejeztem a sulit, s rögtön teherbe is estem az első próbálkozáskor. Úgy tűnt, minden renben van, de a 12. hétben egy éjjel erős alhasi fájdalmakra ébredtem, és elkezdtem vérezni. A baba elment... Azt mondták, nincs semmi baj, várjunk fél évet és próbálkozzunk újra. Ilyesmi mással is előfordul, örüljek, hogy így történt, biztosan volt valami rendellenessége a magzatnak.
Vágyott anyaság
Az első spontán vetélést még nem fogta fel tragédiaként a fiatalasszony. Fél év után újra teherbe esett, de akkor már a hatodik hét vasárnap délutánján jelentkezett a már ismert alhasi fájdalom, majd a vérzés. Mire bementek a kórházba, a baba már nem mutatott életjelet. – Az orvos ugyanazt mondta: semmi gond, várjunk fél évet stb. Amikor újabb fél év elteltével megint várandós lettem, rögtön befeküdtem a kórházba. Nem segített. Akkor meg egyáltalán nem indult fejlődésnek a magzat, a szívhang sem jelentkezett, ezúttal művi úton szakították meg a terhességet... Annyit tudtam, hogy orvost és kórházat kell váltanom, mert megint csak azt mondták, semmi gond, majd legközelebb sikerül. Akkorra azonban én már egy gyerekpelenka-reklámot sem tudtam bőgés nélkül végignézni a tévében, annyira magam alatt voltam. Kapkodtunk fűhöz-fához, elmentünk egy kivizsgálásra Pozsonyba, aztán genetikai tanácsadásra, minden eredmény negatív lett. Nem értettük, hol lehet a hiba. Erre az egyik ismerősünk azt mondta, ő tud egy remek szakemberről Zselízen. Filla Ferenc nagyon aranyosan fogadott, pedig tudta, hogy neves szakemberek véreztek el rajtunk. Azt mondta, gyógyszeresen fogjuk erősíteni a következő terhességet, nyugodjak meg, ezúttal tényleg minden rendben lesz. Annyira meggyőző volt, hogy elhittem, most már nem lehet baj. Vitaminokkal, fogamzásgátlóval erősítette a méhemet, ultrahangon figyelte, mikor optimális a teherbeesés időpontja.
A negyedik terhesség alatt a kismama már mozdulni is alig mert, nehogy újra baj legyen. Az előzmények ismeretében Filla doktor az 5. hónapban azt ajánlotta, hogy varrják be a méhet. – Annyira kinyíltam, hogy utolsó pillantban mentették meg a kislányunkat. Négy és fél hónapot feküdtem a kórházban, egészen a szülésig. Rengeteg infúziót kaptam, mert állandóan azt mondták, kicsi a hasam, kicsi a baba. A 40. hétben spontán szüléssel jött világra Lili, egészségesen.
A második
Amikor a kislány elmúlt kétéves, édesanyja már tervezte, hogy viszszamegy tanítani a muzslai alapiskolába. Egy decemberi napon azonban kiderült, újra gyermeket vár. – Rengeteget tipródtam, mi legyen. Nagyon féltem az újabb terhességtől, az esetleges komplikációktól. Kétszer is úgy indultam a vizsgálatra, hogy megkérem az orvost, szakítsa meg a terhességet, nem tudom vállalni még egyszer a sok kínlódást. Filla doktornál épp azon a napon voltunk Gyurival ellenőrzésen, amikor egy éve volt, hogy autóbalesetben meghalt a fiatalabbik, 21 éves lánya. Az orvos elsírta magát. Én hirtelen úgy elszégyelltem magam, hogy azonnal tudtam, mindenképpen megtartom a babát. Ő úgy beszélt a terhességről, a babáról, hogy minden kétség megszűnt bennem...
Katit a 19. hétben ezúttal is bevarrták, de nem kellett a kórházba befeküdnie. A tévések a nyolcadik hónapban jelentkeztek. Az egyik ellenőrzés alkalmával Katit orvosa megkérdezte, nem vállalkozna-e egy ötperces riportra a tévében. – Miért ne, gondoltam. Kandász Andrea felhívott, megegyeztünk az időpontban, s a férjével meglátogattak. Kiderült, hogy sokkal többről van szó, szeretnének forgatni a szüléskor is... Hát, megállt bennem az ütő. Mégsem mertem azonnal nemet mondani. Tudtuk, ha esetleg nem sikerül majd forgatniuk a kórházi szülőszobában, akkor úgysem kerülünk egyáltalán adásba. Az az igazság, hogy egyedül az orvosom miatt vállaltam, akinek a két gyermekem köszönhetem. Ő azt mondta, másoknak segítek ezzel. Akinek hasonló problémái vannak, annak reményt adhat a mi történetünk. Ha Filla doktor nekem akkor azt mondja, ugorjak a Dunába, én elindulok... Annyira bíztam benne. Neki lett igaza. Nem bántam meg, hogy kamerák előtt szültem.
Forgatás Muzslán
Másodszor a kilencedik hónapban forgatott Muzslán a tévéstáb, két héttel a szülés előtt. – Csak a nagyszülőknek szóltunk, meg néhány rokonnak, akikkel nagyon szoros a kapcsolatunk. Mivel nem volt biztos, hogy lesz-e ebből tévéműsor, nem terjesztettük. Gyuri szülei vállalták a szereplést, az enyémeket hiába is kértem volna. Apu reakciójától nagyon is féltem, mivel ő nagyon prűd. Attilát augusztus 5-re vártuk, ám néhány nappal korábban érkezett. A tévéstábot Filla doktor értesítette, hogy szülünk.
– A rendező és az operatőr nagyon szimpatikus és meggyőző volt – veszi át a szót Gyuri, a férj. – Attól féltem, ki tudja, mit vágnak majd össze a felvett anyagból, hiszen a kereskedelmi televíziók arról hírhedtek, mennyire szenzációhajhászok. Kandász Andrea ráadásul a Big Brother I. rendezőjeként mutatkozott be. Mindennek tetejébe nekem rendőrként sincs jó tapasztalatom az újságírókkal...
– Nagyon érdekes volt az emberek viszonyulása – emlékezik vissza a feleség. – Tulajdonképpen kétféle módon reagáltak: volt, aki nem szólt, nem is említette, hogy látta a műsort, pedig biztosan tudtam, hogy igenis látta a Szülőszoba első adását. Aki viszont szólt, az pozitívan nyilatkozott. Tehát, akinek nem tetszett, hallgatott. A szülés intim dolog, mondják sokan, de ha már öt orvos ott áll az ember fölött, azt a két kamerát észre sem veszi...
– Kényes téma, igen – bólint a férj. – Két kamerával dolgoztak. Az operatőr mellettem állt, Kati fejénél. A másik kamera Andrea fején volt, ő oldalt állt. Tapintatosak voltak, nem voltak tolakodóak. Két esetben kiküldtem őket a kórteremből. Amikor már Kati meg sem tudott szólalni a vajúdáskor, a fájásokkor állandóan masszíroztam a derekát, s megkértem az operatőrt, hagyjon magunkra, mert most zavar a jelenléte. Szó nélkül kiment. Másodszor akkor küldtem el, amikor már megszületett Attila. Egyedül szerettem volna lenni, de az operatőr megtalált a kamerával, amikor a folyosón az öröm és megkönnyebbülés könnyeit törölgettem a szememből. Egy pillanatra lehetett is látni erről felvételt a tévében.
– Az operatőr utólag bevallotta, hogy az első hat szülésnél csak arra koncentrált, rosszul ne legyen – nevet Kati. – Mi a másodikok voltunk a sorban, nem tudta még profi módon kezelni a szituációt... Sokféle alternatív szülési módot bemutattak a későbbiek folyamán a szerda esti műsorban, ezeknek nem vagyok híve. Én nem szeretnék sem állva, sem vízben szülni, otthon meg pláne nem. Nem sokan kérdezték meg, de mindenkinek az járt a fejében, vajon miért vállaltam. Egyáltalán nem vagyok az a típus, aki szeret szerepelni, ezért is lepett meg mindenkit, hogy én ebbe belementem. Azt hitték, sok pénzt kaptam érte. Dokumentumfilm forgatásakor a szereplők nem kaphatnak honoráriumot, hiszen akkor nem lenne a film hiteles. Mindössze egy kazettát, egy könyvet és egy bébiruhát kaptunk. Két képes magazin közölt ugyan cikket és képeket a műsor alapján, de konkrétan velünk nem beszéltek, mi még nem is láttuk ezeket.
Ha az apa is szül
– Lili születésénél nem lehettem ott, nem viszonyulok mégsem máshogyan hozzá, mint Attilához. A feleségemhez és magához a szüléshez viszont igen. Volt egy elképzelésem, de ez azért keményebb buli... – mondja a kétgyermekes apuka. – Együtt sírtunk veled, mondták kollégáim is, akik azért az átlagembernél keményebb fickók ám... Mindkét kórházzal, a zselízivel és az ipolyságival is nagyon jók a tapasztalataink. Esküszöm, mindkét esetben hálapénz nélkül megkaptunk minden figyelmességet, gondoskodást és kedvességet a nővérkék és az orvosok részéről is. A látogatások alkalmával kezembe vehettem a kicsit, zavartalanul beszélgethettem a feleségemmel, nem volt üvegfal, tolakodás, mint a nagy kórházakban.
A család könyvespolcán a videokazetta mellett most már az újonnan megjelent könyv is ott díszeleg, mint egy szép emlék. Az első oldalon a műsor készítőinek személyre szabott ajánlásával: „Kati, Gyuri, Lili és Attila! Köszönjük, hogy beengedtetek az életetekbe. Ajándék volt.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.