A szlovákiai fiatalok jobban bíznak az EU-ban, mint a kormányban

európai unió

A szlovákiai fiatalok jobban bíznak az Európai Unióban, mint a kormányban, de nagyon kevesen mennek el szavazni – derült ki a Focus ügynökség felmérésből.

A felmérés szerint a 15 és 29 év közötti fiatalok 65%-a bízik az EU-ban. Ez a szám jelentősen magasabb, mint a fiatalok bizalma a szlovák kormányban és a parlamentben, amelyekben a megkérdezetteknek csak 35 százaléka bízik. Az Európai Unió a NATO-hoz és a rendőrséghez hasonló bizalmi szintre került, megelőzve még a szlovák köztársasági elnököt, Zuzana Čaputovát is, akiben a fiatalok 60 százaléka bízik.

„A felmérés eredményei egyértelműen azt mutatják, hogy a fiatalok pozitívan viszonyulnak az EU-hoz, és nagyobb bizalmat tanúsítanak az EU iránt, mint a legtöbb hazai intézmény iránt. Most rajtunk múlik, hogy elegendő információval lássuk el őket, és motiváljuk őket arra, hogy aktívabban vegyenek részt a döntéshozatali folyamatokban” – mondta Juraj Lizák, a Szlovák Ifjúsági Tanács irodájának igazgatója.

(trend)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?