A szex segít fogyni

A szexuális élet befolyásolja a női vonalakat – állította Zuzi Jelinek, a Gloria című horvát női magazin munkatársa a Vecernji List című zágrábi lapnak.

A szexuális élet befolyásolja a női vonalakat – állította Zuzi Jelinek, a Gloria című horvát női magazin munkatársa a Vecernji List című zágrábi lapnak. A 86 éves újságírónő novemberben ment férjhez negyedszer, és azt tanácsolta női olvasóinak, hogy egy héten egyszer éljék át az orgazmust, hiszen a testben futó minden egyes ér dolgozik ilyenkor, s ezáltal a vérkeringés is javul.

Zuzi Jelinek elmondta, hogy minden reggel 15 percet tornázik, és ugyanannyi ideig tekeri a szobabiciklit, mert azzal segíti a mélyvénás keringést. Utána a holt-tengeri sóval fürdőt készít magának, ezzel méregteleníti a szervezetét. Azt állította, hogy a klasszikus koplalás nem segít a kövérségen.

Mindent lehet enni, nem kevesebbet, mint amit az ember általában fogyaszt – tette hozzá, viszont azt a régi receptet betartja, amely szerint reggelizz, mint egy király, ebédelj, mint egy polgár és vacsorázz, mint egy koldus. Az újságírónő elmondta, hogy ha fogyni akar, joghurtot vacsorázik kétszersülttel és egy naranccsal vagy almával. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?