„Keressétek Istent, és meg fogjátok találni!” Ezt az üzenetet hordozta a nyílt nappal egybekötött lelki nap a gútai Nagyboldogasszony Nyolcéves Magyar Tannyelvű Egyházi Gimnáziumban. A diákok délelőtt lelki gyakorlaton és diákmisén vettek részt.
A szeretet keresése
„Keressétek Istent, és meg fogjátok találni!” Ezt az üzenetet hordozta a nyílt nappal egybekötött lelki nap a gútai Nagyboldogasszony Nyolcéves Magyar Tannyelvű Egyházi Gimnáziumban. A diákok délelőtt lelki gyakorlaton és diákmisén vettek részt. Az önmegismerő és a nemzeti öntudatot erősítő programon a diákok megtekintették a Hídember című filmet, amelyet Széchenyi alakja szövi át, és a szabadságharc fontos momentumait ábrázolja. A tanulók Eperjes Károllyal, Széchenyi megformálójával beszélgettek a filmről. Eperjes a film üzenetén kívül beszélt a hitről, a kereszténységről és annak fontosságáról. Az előadásokat követően Priskin Zoltán iskolaigazgató kalauzolta a megjelent szülőket és diákokat az épületben, megismertette őket az intézményben folyó oktatással. A szülők kíváncsian fürkészték az intézményt, amely az ötödik osztálytól várja a tanulókat. Az iskolában jelenleg 162 diák tanul és keresztény szellemben sajátítja el a továbbtanuláshoz szükséges tudást. (borka)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2012. 08.19.
M. Knopfler: Kill To Get Crimson
2012. 08.19.
Továbbra is tart a harc
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.