A szent és a boszorkány

Tulajdonképpen kétféle Lucát különböztethetünk meg. Az egyik jóságos nő, akit a katolikus egyház szentként tisztel, noha ma már nem tartja történelmi személynek, csupán legendás alaknak. Szent Lucia a hagyomány szerint az itáliai Szirakúzában élt, egy előkelő szicíliai családból származott és már igen fiatalon keresztény lett. Szüzességet fogadott, s amikor kérője szemének szépségét kezdte dicsérni, állítólag önmaga kaparta ki mindkét szemét, csakhogy ne kelljen férjhez mennie. Hitéért mártírhalált halt. Szent Lucia kultuszát Itáliában ma is ápolják és őt tartják a szembetegek védőszentjének.

Maga a Lucia név összefügg a latin lux, azaz fény szóval. A régebbi korokban Luca napja egybeesett a téli napforduló napjával (amely sokáig évkezdő nap is volt), amikortól is egyre hosszabbak lettek a nappalok, vagyis Luca „meghozta a fényt”. A Gergely pápa által elrendelt naptárreformot követően december 13-ának ez a „kiváltsága” megszűnt ugyan, de Luca napja továbbra is megőrizte helyét a jeles napok sorában. A népi hiedelmek Lucája egyáltalán nem az a szent nő, akiről az imént szó volt. Különösen Közép-Európában, az osztrák, horvát, szlovén, szlovák és magyar falvakban afféle szeszélyes boszorkánynak tartották, aki inkább a rosszra hajlamos, mint a jóra. Ennek a Lucának az alakjában ókori és pogány elemek egyaránt ötvöződnek, a kutatók azonban mind a mai napig nem jutottak egységes álláspontra a Luca-hiedelmek eredetét illetően. Mint a kiváló magyar néprajzkutató, Dömötör Tekla írja: „a német kutatók általában összekapcsolják e kérdést a Perchta, Holle és más, német nyelvterületen ismert, téli démoni nőalakok eredetének kérdésével”.

Mások ezekben az alakokban valamely antik istennő (Artemisz, Hekaté vagy Déméter) kultuszának továbbélését vélik fölfedezni a néphagyományban. „Kísérlet történt továbbá ezeknek a germán, szláv, illír stb. hasonló kultuszokból való eredeztetésére is” – jegyzi meg Dömötör Tekla, majd így folytatja: – Mások (pl. Mannhardt, von Sydow) főleg naptári megszemélyesítéseknek, allegóriáknak tartják őket, részben a növő fény allegóriájának (Luca és Perchta neve egyaránt a „fény”, „fénylő” fogalmakkal kapcsolatos), vagy pedig a téli asszonyi munkatilalmak allegorizált ellenőrzőinek. Dömötör Tekla azonban maga is felvet egy lehetséges összefüggést, amikor a Luca-ünnepeket kapcsolatba hozza az antik Lucina tiszteletével. – Lucinát Juno (a római mitológia legfőbb istenasszonya – a szerző megj.) mellékalakjaként tisztelték, ő volt a születésnél segédkező „szent bába”, akit a szülő nők segítségül hívtak. A kettőjük közötti kapcsolat feltételezésére nemcsak az jogosít fel, hogy mindkettő neve a latin lux (fény) szóval függ össze. Amennyiben Eduard Norden interpretációja helyes, az antik Lucina nemcsak az emberek, hanem az Aion (az új korszakot jelképező isteni gyermek – a szerző megj.) születésénél is segédkezett a mítosz szerint és így naptári ünnepe az évkezdésre, tehát a téli napforduló körüli időre eshetett.

A magyar népi hiedelemvilág Lucája sokkal több rokonságot mutat az antik Luciával, mint a katolikus egyház szentjével. Tulajdonképpen „tipikus anyaistennő, a női munka ellenőrzője, a szaporodás patrónusa”. Dömötör Tekla Lucával kapcsolatos eszmefuttatását azzal a megállapítással zárja, hogy a „kelet- és közép-európai népeknél az október-novembertől vízkeresztig tartó időszakban egy sor egyházi ünnepnek külön népi kultusza és szokásanyaga is kialakult, amely csak nagyon lazán kapcsolódik az ünnep egyházi jellegéhez. Ezek egy része asszonyi ünnep: női dologtiltó napok, másrészt ilyenkor jósolnak a lányok, hogy mikor és kihez mennek férjhez. Ezek az andrásoló napok (november 21. András, Katalin, Borbála, Luca napja) a keleti egyházhoz tartozó népeknél pedig egy sor más novemberi-decemberi ünnepnap is”. Végeredményben tehát Luca egy démonikus nőalak, aki jellegét tekintve egyfajta anyaistennő. Tőle függ az ember és az állat szaporodása is, s szemben „a karácsonyi történet „szűz” anyjával, ez az anyaistennő a nemzés és szülés nagyon is ‘testi’ mozzanataira utal”, ahogy az kiderül a Paláston lejegyzett köszöntőből is: „Lucát hoztam kéteknek Vas legyen fazékjok, Cin legyen tányérjok, Ólom legyen kanalok, Bornyas legyen tehenjek, Csikózzon meg a lovok, Fiazzon meg az asszonyok.”