Az Insemas Open regionális tejtermelői versenyben a dunaszerdahelyi régióban tavaly a nagymegyeri DAN Slovakia Agrar Rt. tehenészete érte el a legjobb eredményeket.
A siker titka az odafigyelés
- Elsősorban a menedzselésnek, a cégvezetésnek. Igyekeztünk odafigyelni minden fontos tényezőre, az irányítástól kezdve a takarmányozáson át az állategészségügyi szolgáltatásokig, hogy a termelés színvonalát minél magasabbra emeljük, s ezzel együtt a tejminőséget is európai szintre juttassuk. Úgy vélem, hogy cégünkben jó az együttműködés a dán és a szlovákiai vezetők között, akik teamet alkotva a legjobb tudásuk szerint próbálják végezni a dolgukat, s ennek meg is van az eredménye.
Mik a terveik a következő időszakban?
Az elkövetkező másfél esztendőben az újmajori részlegen található istállók átalakítása lesz a legfőbb feladat, a rekonstrukció által szeretnénk felújítani az épületeket és új technológiai elemeket építünk be. Többek között olyan almozási technológiát, amely például minimálisra csökkenti a tartásban a szalma felhasználását. Természetesen a genetikára, a vezetésre és a termékek minőségére továbbra is kiemelt figyelmet fordítunk. A rekonstrukció befejezése után szeretnénk elérni a 10 ezer literes tejhozamot, ami már európai szinten is jegyzett eredménynek számít.
Ezt a vállalkozást negyedik éve működteti Szlovákiában. Eddigi tapasztalatai alapján mi a különbség a dán és a szlovákiai mezőgazdaság között?
– Én egy nagy különbséget látok, mégpedig a cégek menedzselésében. Köztudott, hogy Dániában a családi farmok dominálnak, ott minden gazdának, aki talpon akar maradni, csúcsszinten kell teljesítenie, s ez eleve versenyhelyzetbe kényszeríti őket. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy Dániában a beruházások pénzügyi hátterének megteremtése sokkal könnyebb és egyszerűbb. Szlovákiában ez még nem ilyen egyértelmű, viszont a versenyképesség megőrzéséhez itt is folyamatos fejlődésre van szükség, ez pedig beruházásokat igényel. Ma a dán gazdák hatalmas nyomásnak vannak kitéve az agrártermékek árainak csökkenése miatt, ott jóval nagyobb a beruházási kényszer, hogy tartani tudják a lépést. Úgy vélem, hogy jelenleg Szlovákiában még kedvezőbbek a feltételek az agrárvállalkozások számára, például Dániában folyamatosan csökkentek a tejárak itt viszont növekedtek, ráadásul a gazdaságok méreteiben is jelentős különbség van. Míg Dániában a kis farmok dominálnak, itt a nagy gazdaságoké a vezető szerep, tehát van lehetőség arra, hogy maradandót alkossunk. A lehetőség mindenki számára adott, csak élni kell vele. (szy)
INSEMAS OPEN 2004 – I. Kategória – Dunaszerdahelyi járásTejeladás egy tehénre
1 DAN-Slovakia Agrar a.s. Nagymegyer 8555 lit/tehén/év
2 Školské hospodárstvao s.r.o. Búslak 7665 lit/tehén/év
3 ISTRA Kft., Kisudvarnok 7446 lit/tehén/év
4 MgSZ Lúcs 6942 lit/tehén/év
5 MM+J Kft., Dunaszerdahely 6701 lit/tehén/év
6 Medzičilizie Rt. Csilizradvány 6665 lit/tehén/év
7 MgSZ Egyházgelle 6548 lit/tehén/év
8 MgSZ Padány 6384 lit/tehén/év
9 MgSZ Alistál 6252 lit/tehén/év
10 ARVUM MgSZ Nyékvárkony 6194 lit/tehén/évINSEMAS OPEN 2004 – I. Kategória – Galántai járásTejeladás egy tehénre
1 AGRICOLA Kft. Šoporňa 7125 lit/tehén/év
2 AGRIMPEX szövetkezet, Nádszeg 6877 lit/tehén/év
3 MgSZ Javorinka 6840 lit/tehén/év
4 AGROPENTA Kft. Vága 6745 lit/tehén/év
5 MgSZ Ábrahám 6406 lit/tehén/év
6 AGROSTAR KB Kft. Királyrév 6241 lit/tehén/év
7 MgSZ Kajal 6158 lit/tehén/év
8 FYZOKOL Kft. Vízkelet 6125 lit/tehén/évINSEMAS OPEN 2004 - II. Kategória (Galánta, Dunaszerdahely)A legtöbb tejet termelő tehén a lezárt laktáció alapján
Sorrend A tejtermelő neve A tehén száma Tej kg/305 nap
1 DAN-Slovakia Agrar Rt.
Nagymegyer 082057/843 15186 kg
2 Školské hospodárstvao Kft.
Búslak 076259/843 15060 kg
3 DAN-Slovakia Agrar Rt.
Nagymegyer 083375/843 14677 kg
4 Školské hospodárstvao Kft.
Búslak 076256/843 14652 kg
5 Medzičilizie Rt. Csilizradvány 062505/843 14555 kgINSEMAS OPEN 2004 - II. Kategória (Galánta, Dunaszerdahely)A legtöbb tejet termelő tehén az első lezárt laktáció alapján
Sorrend A tejtermelő neve A tehén száma Tej kg/305 nap
1 DAN-Slovakia Agrar Rt.
Nagymegyer 092837/843 14040 kg
2 DAN-Slovakia Agrar Rt.
Nagymegyer 114087/201 13287 kg
3 DAN-Slovakia Agrar Rt.
Nagymegyer 091571/843 13063 kg
4 DAN-Slovakia Agrar Rt.
Nagymegyer 087299/843 12952 kg
5 DAN-Slovakia Agrar Rt.
Nagymegyer 117471/201 12897 kg
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.