A rúzs 125 éve

Megalkotása után évekig tiltólistán szerepelt, míg végül világszerte győzedelmeskedett: a rúzs diadalmenete immár jó ideje tart, és ma milliárdos üzletet jelent.

A születése után obszcénnek és botrányos fallikus szimbólumnak kikiáltott rúzst „időközben megszerették a hölgyek, mert néhány laza kézmozdulattal szende kislányt vagy férfigyilkos vampot varázsolhatnak magukból” – mondja a nők egyik fegyveréről René Koch sminkes, aki maga is a rúzs nagy rajongója. A sminkmester véleményét tények is alátámasztják, a rúzs ma világszerte a legkelendőbb kozmetikai termék, átlagosan másodpercenként 23 darab tűnik el a boltok polcairól.

„A telt és ápolt ajkak igencsak vonzó jelenségnek számítanak, amit a rúzs segítségével még inkább ki lehet hangsúlyozni” – értékelte a kozmetikumot tudományos szemszögből Peter Walschburger biopszichológus, a berlini Freie Universität munkatársa. „Az ajkak érzéki és erotikus töltettel bírnak, ami mindenek előtt a férfiakat szólítja meg.”

A vörös rúzzsal ezek a hatások még tovább fokozhatók: „A színpszichológia ismeretei szerint a vörös az egyik legizgalmasabb szín, amelynek jelzésértéke is van” – mondta a kutató.

Festett ajkaknak évezredes története van, már Nofretete (akinek neve is szépségére utalt), illetve más egyiptomi és görög nők is festették szájukat. A kis dobozkákban tárolt festékeket az ujjukkal vagy kis ecset segítségével kenték fel a hölgyek.

Aztán a XIX. század végén két francia fejéből kipattant az ötlet: kézhez állóbb formába kellene önteni a különleges kenőcsöt. A színeket szarvasfaggyúval és méhviasszal keverték, a vékony rudacskákat pedig selyempapírba csomagolva mutatták be az 1883. május 1-jén megnyílt amszterdami világkiállításon. A várt siker azonban elmaradt, a nők táskájában szétolvadt és elkenődött pomádé azt jelezte, van még mit javítani a formulán. Emellett a kis eszköz hamar botrányszámba ment, elvégre milyen, magára valamit is adó hölgy emel a szájához egy fallikus szimbólumot? A magukra valamit adó hölgyek helyett így a táncosnők és a színésznők – köztük Sarah Bernhardt – lettek a rúzs első rajongói, szélesebb körben csak a XX. század némafilm-korszakában terjedt el a használata.

A filmsztárok nyomán mindenki szedervörös, méhcsípésszerű ajkakat rajzolt magának, amit később a szélesebb vonalvezetés, valamint a színek kavalkádja váltott fel. Az abszolút áttörést a II. világháború utáni korszak hozta meg, amikor a nejlonharisnya mellett az Amerikából származó kicsavarható rúzs is elindult világhódító útjára.

Ma a rúzs közel évente 600 millió dolláros üzletet jelent, amihez társul a szájfény 150 milliós forgalma is. Felmérések szerint Amerikában már a 6 és 9 éves kislányok 55 százaléka használ rendszeresen rúzst. (mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?