A pszichológus válaszol: Az alapproblémát kell kezelni

A mozgékony gyermek az átlagosnál több cselekvési kedvvel, energiával rendelkezik, s egyáltalán nem biztos, hogy rendellenességről van szó, amikor a gyerek aktivitásával „kilóg” a többiek közül. Persze az átlaggyerekek vagy a már „lelassult” szülők számára az ilyen gyerek aktivitása kényelmetlen lehet, s igény merülhet fel arra, hogy a gyereket az átlaghoz „lassítsák”. A túlmozgékonyság – más szóval hiperaktivitás – két alapvető eleme a túlmozgás és az impulzivitás. A túlmozgás ebben az esetben nem csupán azt jelenti, hogy a gyermek másoknál többet mozog, hanem azt, hogy rendezetlenül, nem a megfelelő időben, helyen és módon mozog, zavaró ennek kordában tartása. Az impulzivitás azt jelenti, hogy a gyermek nem tudja megfékezni magát, az impulzusok, az azonnali reakciói vezérlik. Előbb cselekszik, és csak utána gondolkodik.

A hiperaktivitás gyakran társul figyelemzavarral is. Jellemzően még másodlagos tünetként jelentkezhetnek az alábbiak, melyek nehezítik és bonyolítják az önmagában sem egyszerű hiperaktív alapállapotot: éretlen egyensúlyi rendszer, elhúzódó pszichés érés, szófogadatlanság, renitencia, figyelmet követelő magatartás, emocionális problémák, a nyelv-, beszédfejlődés zavarai, mozgáskoordinációs nehézségek, észlelési zavar, sorozat-megjegyzési gyengeség, iskolai nehézségek, tanulási zavarok.

A probléma létezik, vannak problémás gyerekek. Nem mindegy azonban, hogy egy ilyen probléma kezelésekor pusztán a tüneteket nyomjuk-e el, vagy a valódi okot keresve (és megtalálva) a nehézséget kiváltó alapproblémát kezeljük. A helytelen kezelések ugyanis súlyos gondokat is okozhatnak a gyerekeknek, amelyeknek egész életükben kárát láthatják.

Nem létezett és tudomásom szerint ma sem létezik olyan tudományos vizsgálati eredmény, amely egyértelműen bizonyítaná, hogy a túlmozgékonyság és figyelemzavar betegség lenne, amely indokolná, hogy a gyerekeket erős, tudatbefolyásoló pszichiátriai szerekkel kellene kezelni. Nincs bizonyíték arra sem, hogy a hiperaktivitást olyan „agyi”, „kémiai” zavar okozná, amely indokolná azt, hogy kémiai szerekkel kezeljék ezeket a problémákat. Viszonylag közismert tény, hogy bizonyos fel nem derített, háttérben meghúzódó fizikai betegségek okozhatnak pszichiátriai tüneteket. Erről számos orvosi tanulmány ír. Egy 1986-ban megjelent könyv több mint 140 orvosi problémát említ, melyek mentális zavarokat okozhatnak. Ilyen esetekben természetesen nem pszichiátriai, hanem olyan orvosi kezelésre van szükség, amely az adott fizikai betegséget meggyógyítja. Fizikai problémák a hiperaktivitás hátterében is előfordulhatnak: megtörténhet, hogy a gyerek olyan betegségtől szenved (pl. allergia), amelytől nem tud nyugodtan megülni, izegnie-mozognia kell, vagy egyéb „pszichiátriai” tüneteket mutat. A „problémás” gyereket tehát érdemes orvossal megvizsgáltatni, aki meg tudja állapítani, hogy van-e olyan betegsége, amelyen segítve a „hiperaktív” és egyéb pszichiátriai tünetek megszüntethetőek. Számos tudományos kutatás támasztja alá azt, hogy a napjainkban olyannyira elterjedt mesterséges színezékek és élelmiszer-adalékok önmagukban is elegendők ahhoz, hogy egy gyermek hiperaktívvá váljon, és a tünetek teljesen megszüntethetőek a megfelelő diéta alkalmazásával. Az ilyen izgága gyerekeknek rengeteg mozgásra van szükségük, s ha gátolják őket ebben, attól csak egyre rosszabbak, figyelmetlenebbek lesznek. Az iskolában azért érzi rosszul magát, mert a véghetetlennek tűnő 45 perc alatt a helyén kell ülnie és figyelnie, dolgoznia kellene. Közösen készítsenek napi otthoni órarendet, hogy ha hazajön az iskolából, mikor mit fog csinálni. Ez a délutáni otthoni program ne olyan legyen, hogy egy óra biciklizés és utána három óra tanulás, mert erre is képtelen lenne.

A tanulási időt rövid szakaszokra kell felosztani, s az ezek közti időt kedvére töltse el játékkal, mozgással. Valószínűleg így jobban odafigyel majd a megtanulandó anyagra. Közben azt is mindig mondogatni kell neki, hogy mennyire fontos a tanulás, s mennyivel könnyebben, gyorsabban megy egy-egy új anyagnak az elsajátítása, ha odafigyel rá, és azzal a szándékkal ül le hozzá, hogy meg szeretné tanulni.

Akármi váltja is ki a hiperaktív tüneteket, mindenképpen többet segítünk a gyereknek, ha a valódi, kiváltó okokat keressük. A szülőknek és pedagógusoknak megvan a joguk és a lehetőségük arra, hogy a problémát kézbe vegyék, és megoldják saját maguk és a gyerekek érdekében, hogy azok felnőttkorukban aktív és felelősségteljes életet élhessenek.

Dr. Hadas Katalin