A pozsonyi Új dráma / Nová dráma kortárs színházfesztivál díszvendége idén Magyarország

<p>A május 12-17. között Pozsonyban megrendezésre kerülő Új dráma / Nová dráma kortárs drámafesztivál fennállásának tíz éves évfordulóját ünnepli.</p>

A szlovák és külföldi kortárs drámákat bemutató színházi fesztivált hagyományosan fókusz-program színesíti, amelynek keretében minden évben egy adott európai ország drámaírására koncentrálnak. Az utóbbi években Lengyelország Finnország, Szlovénia, Szerbia mutatkozhatott be. A pozsonyi Színházi Intézet által szervezett fesztivál kiemelt vendége idén Magyarország.
A versenyprogramon kívüli fókusz-programban Mundruczó Kornél film- és színházi rendező két alkotásával is képviselteti magát. A Mundruczó Kornél és Wéber Kata által jegyzett Demencia című darab május 15-én, csütörtökön 19.00 órakor kerül bemutatásra a Szlovák Nemzeti Színházban. A Demencia többek között arra kíván rámutatni, hogy bánik a társadalom az időskori elbutulásban szenvedőkkel, az idősekkel és a szellemi fogyatékosokkal. A címadás kapcsán Mundruczó, aki egyben a darab rendezője is, kifejtette: „A demencia számomra egy metafora. Ha demensek leszünk, elfelejtjük múltunkat, elveszítjük tudásunk egy részét. Én ezt a mai Magyarországgal, illetve Európával állítottam párhuzamba. Visszatekintek a múltra és azt látom, hogy a történelem rendszeresen ismétli önmagát, még a saját életemen belül is. Ez vajon azt jelenti, hogy semmit sem tanulunk a múlt eseményeiből? És innen nézve mit várjak a jövőtől?”
A Demencia egy az öngyilkosság témakörét boncolgató trilógia második része, az első rész, a Denevér többek között az eutanáziát járja körbe. Mundruczó a kérdésre, hogy miért foglalkozik az öngyilkosság kérdésével, kifejtette: „Nálam az öngyilkosság nem egy elkeseredésből fakadó aktus, sokkal inkább az egyetlen lehetséges megoldás egy lehetetlen helyzetben. A szabadság megélésének pillanata, hiszen a saját életünk felett való döntést nem vehetik el tőlünk.” A Demencia premierje egyébként tavaly a Trafó Kortárs Művészetek Házában volt, itt játsszák rendszeresen a Mundruczó Kornél által 2009-ben alapított, független színházként működő Proton Színház többi előadását is.
Az Új dráma / Nová dráma fókusz-programjának keretében szintén május 15-én 17.00 órakor Mundruczó Kornél Szelíd teremtés – Frankenstein-terv című filmje lesz látható apa és fia, rendező és színész találkozásáról a Lumière művészmoziban. A filmet 2010-ben a cannes-i filmfesztiválon Arany Pálma díjra jelölték. A Proton Színház Frankenstein-terv című előadása 2008-ban már vendégszerepelt a Nyitrai Nemzetközi Színházi Fesztiválon, most a filmváltozatot is megtekintheti a közönség.
Május 17-én, szombaton, 19.00 órakor a nemzetközileg elismert Frenák Pál Társulat x&y – battement de coeur című táncelőadása kerül bemutatásra a Pavol Országh Hviezdoslav Városi Színházban, amelynek keretében kihirdetik a színházfesztivál versenyprogramjának győzteseit is. A majd egy órás darab koreográfiáját és szcenográfiáját is Frenák jegyzi, akiről köztudott, hogy táncművészeti formanyelvét nagyban befolyásolta, hogy szülei siketek és nagyothallók voltak, ennek köszönhetően különösen fogékonnyá vált a testi kifejezési módok iránt. Frenák 1989-ben alapította meg a Frenák Pál Társulatot Franciaországban, tíz évvel később pedig Magyarországon is hivatalosan létrejött az immár francia-magyar társulat. Az x&y – battement de coeur a női-férfi kapcsolatok mibenlétét dolgozza fel. A táncelőadás háromszereplős: Marie-Julie Debeaulieu francia táncművész, a nagykanizsai születésű Holoda Péter, valamint maga Frenák Pál is feltűnik a színpadon. A színpad központi eleme egy képzőművészeti installációt idéző, a térben több pontban kifeszített fehér háló, amelyet Zoltai György alpesi sportmászó alpintechnika alkalmazásával erősít fel, és amely új lehetőségeket teremt a táncosok számára a térben.


A pozsonyi színházi fesztivál további magyarországi meghívott vendége a Lengyel Anna nevével fémjelzett PanoDráma független színházi alkotóműhely, amely főként aktuáltársadalmi és szociális kérdésekkel foglalkozik. Május 15-én 14.00 órakor a Pozsonyi Magyar Intézetben a PanoDráma két állandó dramaturgja, Garai Judit és Hárs Anna tart előadást a dokumentarista színház és a verbatimszínház – az adott témában megszólaló interjúalanyok mondatait változtatás nélkül felhasználó színház – lehetőségeiről.


Május 13-án 17.00 órakor Fliegauf Bence Ezüstmedve díjas Csak a szél c. filmje tekinthető meg a Lumière moziban, amelyet a magyarországi romagyilkosságok hatására forgatott amatőr színészekkel. A film tavaly meghívást kapott a Febiofest szlovákiai nemzetközi filmfesztiválra is.
A színházi szakma jeles képviselői vesznek részt az Új dramaturgia, új dramaturg címet viselő nemzetközi konferencián május 13-án 9.00 órától a Színházi Intézetben, amely a kortárs színház helyzetét és a színházi dramaturgok feladatát hivatott megtárgyalni. Magyarországot Németh Ákos, József Attila-díjas magyar drámaíró, fordító, rendező képviseli majd.


 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?