A nyáron irányt váltott a benzinturizmus

Az elmúlt időszak üzemanyagár-változásai következtében mára szinte teljesen megszűnt, illetve átalakult a magyar–osztrák–szlovák hármashatár-menti benzinturizmus. A magyaroknak ma már nem éri meg Szlovákiába, az osztrákoknak pedig Magyarországra átjárni tankolni: ugyanakkor az itteniek egyre többet költenek Ausztriában.

Az osztrák üzemanyagárak jóval gyakrabban változnak, mint nálunk. Ám a változás mértéke mellett lényeges különbség, hogy a kőolaj világpiaci árának nem csupán növekedése, hanem csökkenése is megjelenik a benzin és a gázolaj tarifájában délnyugati szomszédunknál.

A folyamatos árváltozás követése nem kis feladatot jelent a nickelsdorfi benzinkutat üzemeltető Helmut Schrecknek sem. Állítása szerint a hét elején általában mindig felmegy néhány centtel az üzemanyagok ára, a hét végére pedig ugyanilyen mértékben csökken. Hetente átlagosan ötször változik a benzin és a gázolaj ára. A kőolaj világpiaci árának változását azonnal követik az osztrák üzemanyag-tarifák is. Schreck szerint mára megfordult az osztrák–magyar benzinturizmus. „Két-három évvel ezelőtt még sokan jártak át Magyarországra tankolni a jóval alacsonyabb árak miatt. Mára a magyar üzemanyagárak elérték, sőt esetenként meg is haladják az osztrák tarifákat. Sok magyar dolgozik Ausztriában, ők szinte kivétel nélkül itt tankolnak, hiszen nekik még eurót sem kell váltaniuk, így még inkább jobban járnak nálunk. Míg évekkel ezelőtt a magyarok csupán elvétve tévedtek be a töltőállomásra, addig ma már a teljes forgalmunk mintegy 30 százalékát teszik ki a határ túloldaláról érkezők” – mondta Schreck.

A határ közelében a medvei, a bősi, a nagybodaki, valamint a pozsony-ligetújfalui benzinkút található. Korábban a magyar autósok literenként 60-70 forintot is nyerhettek egy-egy kinti tankoláskor. Ma már nem érdemes kijárni: 42 korona körül, vagyis a forint gyengülése után 319 forintért vásárolhatnak déli szomszédaink 95-ös oktánszámú üzemanyagot. Ez nálunk is már-már elviselhetetlen, így a kormány beavatkozna: azonban nincs szabad mozgástere a benzin jövedéki adójának csökkentésénél, be kell ugyanis tartania az Európai Unió által megszabott alsó határt. Ez a benzin esetében egy literre számítva 13,79, a gázolajnál pedig 11,60 korona. Szlovákiában a jövedéki adó ezer literre számítva a benzinnél 15,50, a gázolajnál 14,50 korona. A kormány így literenként legfeljebb 1,70 koronával csökkentheti a benzin és 3 koronával a gázolaj jövedéki adóját. Ez azt jelentené, hogy egy átlagos gépkocsiba 85-150 koronával olcsóbban tankolhatnának. Ám a kisebb adó évente több mint 3 milliárd koronás kiesést jelentene az államnak, hosszabb távon ráadásul bizonytalan is a hatása: az olajárak robbanása miatt a benzin esetében akár pár héten belül újra a jelenlegi szintre nőhetnek az árak. Ráadásul az állam nem kötelezheti az olajtársaságokat sem arra, hogy az alacsonyabb jövedéki adó miatt csökkentsék az áraikat. A magyar és lengyel példa sem biztató: Magyarországon már kipróbálták a jövedéki adó csökkentését, és kiderült, hogy hosszabb távon csak a benzinkutak nyereségét sikerült növelni. Szlovákiában jelenleg a jövedéki adó és az áfa a benzinár több mint felét teszi ki. Az áfát ráadásul már abból az árból számítják ki, ami tartalmazza a jövedéki adót: vagyis minél magasabb a jövedéki adó, annál magasabb az áfa is. A 42 koronás literenkénti benzinárból a tiszta ár csak 20 korona, aminek a nagy része, 15 korona az olajvásárlásra megy el. Az olajtársaságoknak így mintegy 5 koronájuk marad a feldolgozásra, szállításra és a nyereségre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?