Gömörfalva. Jelentős fejlesztéseket sikerült végrehajtania az egyesített Harkács és Sánkfalva vegyes tannyelvű alapiskolája vezetésének – tájékoztatott Rajtúk László igazgató.
A nyár során sikerült előrelépniük
Mindezek mellett minden osztályba új bútorokat vettek, és az összes tanterem ajtaját lecserélték, illetve négy osztályban a padokat is sikerült újakra cserélni. Az iskola jelenleg négy, a falu különböző pontjain található épületben működik, korábban azonban még a községi hivatal épületében is folyt az oktatás. „Az egyik, eléggé rossz állapotban lévő épületünket kijavíttattuk, a másikban egy új tantermet rendeztünk be. Ennek köszönhető, hogy a községi hivatalból át tudtuk költöztetni a gyerekeket” – tájékoztatott Rajtúk László.
Rossz családi háttérrel rendelkeznek
A teljes szervezettségű iskolának jelenleg 27 pedagógusa és 365 tanulója van, akik közül 198 a szlovák és 167 a magyar részlegen tanul. A gyerekek elsősorban a Túroc völgyében található falvakból érkeznek, de néhány éve már a liccei gyerekek jelentős része is ennek az intézménynek a tanulója. A diákoknak csaknem 70 százaléka roma származású, a szociálisan rászoruló családból érkezett gyerekek aránya 70 százalék alatt van. Ha a gyerekek több mint 70 százaléka rossz családi háttérrel rendelkezik, az iskola valamennyi diákja jogosult az étkeztetési támogatásra.
A minimális összeget sem fizetik be
„Az alsó tagozatos gyerekek szüleinek egy ebédért egy, a felső tagozatos gyerekek szüleinek két koronát kellene fizetniük. Sajnos, ebben az évben azt kell tapasztalnunk, hogy egyre többen még ezt a minimális összeget sem fizetik be” – mondta az iskola igazgatója. Arról is tájékoztatott, nem egy esetben voltak kénytelenek jelenteni a községi hivatalnak, illetve az illetékes járási hivatalnak, hogy egyes szülők nem megfelelő módon törődnek gyermekeikkel. A nehézségek ellenére azonban szép sikereket is sikerült elérniük az iskola tanulóinak és pedagógusainak. A legbüszkébbek természetesen a Harkácsi Pompó bábcsoportra, mely az idén a Duna Menti Tavasz fődíját hozta haza Dunaszerdahelyről. „Bekapcsolódunk a tanulmányi vetélkedőkbe, s a készségfejlesztő versenyeken is részt veszünk”.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.