A narancs dicsérete

ZÖLDSÉGES
Huszonöt éve, 1981. júniusában, a dél-afrikai Nelspruit-ban kiállították a földkerekség legnagyobb narancsát. Két és fél kilót nyomott, több mint tízszeresét egy közönséges narancs súlyának.
Milyen nagy egy átlagos narancs? Gyakorló és gyakorlott háziaszszonyok saccra sok mindent tudnak.

ZÖLDSÉGES

Huszonöt éve, 1981. júniusában, a dél-afrikai Nelspruit-ban kiállították a földkerekség legnagyobb narancsát. Két és fél kilót nyomott, több mint tízszeresét egy közönséges narancs súlyának.

Milyen nagy egy átlagos narancs? Gyakorló és gyakorlott háziaszszonyok saccra sok mindent tudnak. 2 gerezd fokhagyma = 20 g,

1 db paradicsom = 8 dkg, 2 fej hagyma = 10 dkg, 2 pár virsli = 30 dkg, 8 szem paradicsom = 40-50 dkg, egy fej kelkáposzta = 70 dkg és a többi. Egy kiló narancs azonban állhat 2-3 nagyobb gyümölcsből éppúgy, mint 5-6 kisebből.

Hogyan került az eredetileg távol-keleti, afrikai gyümölcs kontinensünkre?

Európába kétszer is eljutott újdonságként a narancs. Először – Nagy Sándor hódító hadjáratainak köszönhetően – a görögök élvezhették a zamatos gyümölcs ízét. Ők próbálkoztak a meghonosításával is, de széles körben csak később, a római kortól terjedt el. Másodszor genovai hajósok révén került kontinensünkre a XV. században a kínaiak által már tovább nemesített, kiváló minőségű új fajta, kínai alma néven. Az ínyeket meghódító gyümölcs a tengerentúlra is hamar eljutott: a floridai telepesek a feljegyzések szerint az 1500-as évek közepén már lelkesen ültették. A remek konyhát vezető Teleki Blanka narancsfelfújtja (és számos más csemegéje) méltán kapott oldalakat az ĺzek Magyarországon lapjain. A narancsbólé karácsonyi asztalainkon is helyet talált magának; egyéb ünnepeinken kitűnő ital a pezsgő narancsdzsússzal. A narancs ismertebb fajtái: a sevillai, a bergamott- és a vérnarancs.

A narancs nagy becsben áll az egészséges táplálkozás hívei között, hiszen kiváló C-vitaminforrás: egyetlen közepes méretű gyümölcsben megtalálható a felnőttek napi szükségletének megfelelő mennyiség. Ez a gyümölcs amellett, hogy immunerősítőként sem elhanyagolható, közrejátszik az egészséges bőr számára nélkülözhetetlen kollagén előállításában is. Táplálkozás-élettani szempontból a gerezdek közötti hártya is értékes, mert sok pektin található benne. Ez a vízoldékony rost szerepet játszik a vér koleszterinszintjének csökkentésében, és segíti az emésztést. Ezért egészségesebb, ha nem csupán a narancs kifacsart levét, hanem magát a gyümölcsöt fogyasztjuk. (mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?