A nacionalizmus felemelkedése a berlini fal leomlása után

Ekkor már egy évtizede folytattam tevékenységemet, amit én „politikai filantrópiának” nevezek. Egy olyan nyílt társadalom eszméjének lettem a támogatója, amelyet a London School of Economicsnál Karl Popper szellemi mentorom hatására tettem magamévá. Popper arra tanított, hogy a tökéletes tudás nem érhető el, és a totalitárius ideológiák, amelyek magukat a végső igazság birtokosának tartják, csak elnyomó eszközökkel maradhatnak fenn.

A nyolcvanas években támogattam a szovjet szférában élő másképp gondolkodókat, 1984-ben pedig szülőföldemen, Magyarországon hoztam létre alapítványt, amely pénzügyi támogatást nyújtott a pártállam hatáskörén kívül eső tevékenységekre. A gondolat az volt, hogy az állampárttól független tevékenységek ösztönzésének hatására az emberek rádöbbennek a hivatalos ideológia hazugságaira – és ez valóban működött. Évi hárommillió dolláros költségvetéssel az alapítványom erősebbnek bizonyult a kulturális minisztériumnál.

Elmondhatom, hogy rákaptam a politikai filantrópiára, és a szovjet birodalom összeomlása után egymás után létesítettem az alapítványokat különböző országokban. Éves költségvetésem mindössze néhány éven belül 3 millióról 300 millióra ugrott. Mámoros időszak volt. A nyílt társadalmak felemelkedőben voltak, és a nemzetközi együttműködés volt a meghatározó szemlélet.

Ma, harminc évvel később, egészen más a helyzet. A nemzetközi együttműködés komoly akadályokba ütközött, és a meghatározó eszmévé a nacionalizmus vált. Egyelőre a nacionalizmus sokkal erősebbnek és károsabbnak bizonyult, mint az internacionalizmus.

Ez ugyanakkor nem volt elkerülhetetlen fejlemény. A Szovjetunió 1991-es összeomlása után az Egyesült Államok vált az egyetlen világhatalommá, ugyanakkor nem tudott felnőni a feladathoz, amit a pozícióval járó felelősség jelentett. Az USA sokkal inkább a hidegháborús győzelem előnyeinek kihasználására koncentrált. Nem nyújtott segítő kezet a volt szovjet blokk országainak, amelyek rendkívül nehéz helyzetben voltak. Jobb híján a washingtoni konszenzus neoliberális receptjét ajánlgatta.
Ekkoriban lépett Kína a hihetetlen gazdasági fejlődés útjára, amit a Kereskedelmi Világszervezethez és a nemzetközi pénzügyi szervezetekhez való – amerikai támogatással elősegített – csatlakozása tett lehetővé. Végül a Szovjetunió helyét az USA potenciális riválisaként Kína foglalta el.

A washingtoni konszenzus azon a feltevésen alapul, hogy a pénzpiacok képesek önkorrekcióra, és ha esetleg nem, akkor a központi bankok majd nagyobb egységekké való egyesítéssel kisegítik a csődbe ment intézményeket. Ez a feltevés hibás volt, amint azt a 2007–08-as pénzügyi válság bizonyította.

A 2008-as összeomlás véget vetett az USA megkérdőjelezhetetlen globális dominanciájának, és nagyban hozzájárult a nacionalizmus felemelkedéséhez, a társadalmi erőket pedig a nyílt társadalmak ellen fordította. Az USA támogatása mindig is közvetett, időnként pedig elégtelen volt, de annak teljes hiánya kifejezetten sebezhetővé tette ezeket a társadalmakat a nacionalizmussal szemben. Egy ideig eltartott, amíg tudatosult bennem, de a tények kétségbevonhatatlanul erre utalnak. A nyílt társadalmakat a világon mindenhol védekező állásba kényszerítették.

Nincs még lejátszva, de szeretném azt hinni, hogy a mélypontot a 2016-os év jelentette a brexittel és Donald Trump elnökké választásával. A kilátások a nyílt társadalmak számára tovább romlanak a mesterséges intelligencia kivételesen gyors fejlődésével. Ez olyan társadalmat ellenőrző eszközök létrehozását teszi lehetővé, amelyek az elnyomó rendszerek kezében végzetes veszélyt jelenthetnek a nyílt társadalmak számára.

Hszi Csin-ping kínai elnök például egy úgynevezett társadalmi pontrendszer kiépítésén ügyködik. Ha sikerül, az állam megvalósíthatja a polgárai feletti totális kontrollt. Nyugtalanító, de a kínai közvélemény vonzónak találja a társadalmi pontrendszert, mivel az korábban nem elérhető szolgáltatásokat nyújt, a bűnözők kiszűrését ígéri és a hatalommal való összetűzés elkerülésére vonatkozó iránymutatást kínál a polgárok számára. Ami még ennél is nyugtalanítóbb, Kína a társadalmi pontrendszerét a világ bármely leendő diktátorának eladhatja, aki így politikailag kiszolgáltatottá válik Kínának.

Szerencsére Hszi Csin-ping Kínájának van egy gyenge pontja: a kínai 5G vállalatok – mint a Huawei vagy a ZTE – számára nélkülözhetetlen mikroprocesszorok terén az USA szállításaitól függ. Trump viszont bemutatta, hogy saját személyes érdekeit sajnálatos módon a nemzeti érdekek elé helyezi, és ez alól az 5G szektor sem jelent kivételt. Trump – Hszi Csin-pinghez hasonlóan – politikai nehézségekkel küzd országában, és a kínai elnökkel folyatott kereskedelmi tárgyalások során a Huaweit állította a játszma középpontjába – alku tárgyává alacsonyítva a mikrochipeket.

A végeredmény megjósolhatatlan, hiszen számos olyan döntéstől függ, ami még várat magára. Forradalmi időket élünk, amikor a lehetőségek köre sokkal szélesebb, mint máskor, az események kimenetele pedig sokkal bizonytalanabb, mint a nyugodtabb időszakokban. Az egyetlen dolog, amire támaszkodhatunk, az a meggyőződésünk.

Én mindenesetre el vagyok kötelezve a nyílt társadalom célkitűzései mellett, függetlenül attól, hogy az éppen nyerésre vagy vesztésre áll-e. Ez a különbség az alapítványi munka és a tőzsdei pénzszerzési igyekezetek között.

Soros György, a Soros Alapkezelő és a Nyílt Társadalom Alapítványok elnöke

© Project Syndicate