A Mount Everest megmászására készül egy aradi hegymászó

A Mount Everest megmászására készül egy aradi hegymászó
Kolozsvár |

<p>A Mount Everest megmászására készül Török Zsolt aradi magyar hegymászó.</p>

Török Zsolt szombat reggel indul Bukarestből, hogy egy nemzetközi expedíció tagjaként május közepén oxigénpalackkal jusson fel a Föld legmagasabb hegycsúcsára. Az MTI-nek elmondta, hogy a déli oldalon próbálkozik, amelyiken a csúcs első meghódítói, Edmund Hillary és Tenzing Norgay is haladtak. Hozzátette, romániai hegymászó még nem jutott fel ezen az útvonalon a 8848 méter magas csúcsra.

Török Zsolt fizikailag és lelkileg is felkészültnek mondta magát. Megjegyezte, hogy azért választotta az oxigénes mászást, mert ezzel is be szerette volna biztosítani a sikert. Hozzátette, könnyebben teljesíthető feladatra számít, mint amilyen a Nanga Parbatnak és az Eiger északi falának a megmászása volt, a Mount Everestet azonban szimbólumnak tekinti, amelynek a meghódítására kisgyerek kora óta vágyik.

Az aradi magyar hegymászó elmondta, hogy a román zászlóval és támogatóinak a zászlajával készül a csúcsra. Mint fogalmazott, meggyőződése, hogy konfliktust gerjesztenek azok az erdélyi magyar mászók, akik a magyar zászlót viszik magukkal.

2013-ban Török Zsolt vezette azt a romániai expedíciót, amelynek tagjai oxigénpalack nélkül jutottak fel a 8125 méter magas Nanga Parbatra. A 41 éves hegymászó 2006-ban a Cso Ojuról, 2010-ben pedig a K2-ről kényszerült visszafordulni a csúcs elérése nélkül. Megjegyezte, a K2-t senki nem mászta meg abban az évben, amikor ő próbálkozott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?