A város lakói tudták, érezték, új iskola dukál gyerekeiknek. Az intézmény, amikor végre felépült, öröm költözött a szívekbe. A szép és új védelmét szavatoló határozatok egyike a váltócipő használatáról szól.
Az iskola belső rendje tartalmazza a pedagógiai tanács, szülői munkaközösség szentesíti az előírást.
A megváltó váltócipő
Az iskola belső rendje tartalmazza a pedagógiai tanács, szülői munkaközösség szentesíti az előírást. Ellenőrzése könnyen megoldható. Bonyolultabb a kihágás okának felgöngyölítése.
Ernő, aki az iskolába kilométereket buszozott céltáblának számított. A váltócipő használatának hiányára az ötödikes tanuló szüleit, Marika tanárnő számtalanszor figyelmeztette szóban, írásban is elégszer.
– A gyerek nem hibás, talán mi, szülők sem olyan mértékben, ahogyan első megítélésre tűnik. Drágább a gyógyszer, a meleg, az étel... Kereset meg nincs! Belátható időn belül megoldjuk – anya arca halványan elpirul.
Anya úgy igazította a dolgot, hogy összegyűjtött fél tucat tojást, amit átküldött a kertről szomszéd Bözsinek. Előre megegyeztek, cserében fia kinőtt teniszcipőjét adja.
– Vigyázz a váltócipőre, a tiéd – nyújtja át Ernőnek anya a kinőtt cipőt. – Próbáld csak fel!
– Kicsit szorít – állapítja meg a gyerek.
– Azon segíthetünk. – Éles késsel levágja a vászoncipő orrát.
Ernő muszájból viselte. Szégyellte az erőszakkal megnagyobbított lábbelit. A tátongó lyukon kilátszott lábujja. Általában a padja mellett heverő táskája mögé rejtette lábát, vagy maga alá húzta. Bár a figyelmeztetés az iskolából elmaradt, anya látta, nem oldódott meg kielégítően a váltócipő kérdése.
Közeledett a húsvét. Anya kölnivizet vásárolt, Ernő kölcsönzött könyvecskéből köszöntő verset tanult. Névsort írt. Rokonok, ismerősök, osztálytársak.
Az ünnep hétfőjén korán ébredt. Pizsamában kiosont a szobából. Pöttyös poharát vízzel töltötte, elsőnek anyját frissítette fel. Anya csattanó puszival ajándékozta fiát.
– És, ez is a tiéd. A tyúkocska küldi, én festettem – nyújtotta a hímes tojást, aminek belseje üres, mészváza pirosra festve, népi hímzésekkel ékesítve. Ernő a pontosan összeállított lista alapján, reggeli nélkül indult. Első harangszóra a névsor végére jutott. Csilingelő pénzérme nehezítette zsebét. Sietett a templomba. Meghajolt az oltár előtt, a zsebébe nyúlt, kihalászta a legnagyobb érmét. A fájdalmas Szűz Mária ember nagyságú szobra előtti perselybe csúsztatta. Harmadik harangszóra ministránsnak öltözve várta a szentmise kezdetét. Utána egyforma dobozt adott át a négy fiúnak a sekrestyés.
– Használjátok egészséggel – fejezte ki jókívánságát a tisztelendő.
Ernő kíváncsian csörgette a dobozt, de ki nem nyitotta. Sietett haza.
– Anya, nézd mit kaptam a tisztelendő úrtól! – mutatott a dobozra.
– Gyorsan nyissuk ki – zengte kórusban a család. A gyár szagát őrző habkönnyű tornacipőből csillogó papírba öltöztetett csokoládényuszi kacsingatott.
– Ez csodálatos – sóhajtott egyszerre a család. Ernő sietve próbálta fel az új cipőt.
– Kicsit nagy – állapította meg elsőre.
– Annyi baj legyen – legyintett anya. Egy-egy húsvéti nyuszis szalvéta került a kicsit nagy cipő orrába, de az iskolában ezt már senki nem vette észre.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.