A medve húzta a rövidebbet

A tudósok csontmaradványok vizsgálati eredményeivel erősítették meg, hogy a medveűzést ábrázoló barlangi festmények valós gyakorlatot örökítettek meg.

Az őstörténetünket népszerűen ismertető könyvekben és filmekben gyakori és nagyon látványos jelenet, amint a hideg alól barlangokba húzódó kőkorszaki elődeink az ugyancsak ott áttelelni akaró barlangi medvék támadását az ember egyik első találmányával, tüzes, égő, lobogó fáklyával verik vissza. A hajdani jelenet valóságát most a legmodernebb eszközökkel igazolták a lipcsei Max Planck Intézetben működő Evolutionaere Anthropologie (ősemberi fejlődéstan) osztály munkatársai.

Az ember megjelenése előtt már 100 ezer évvel is élő barlangi medvék csontmaradványait vizsgálták genetikai módszerekkel, Michael Hofreiter vezetésével, a Felső-Duna mentén fekvő Achtal körzetében. Különös alapossággal vizsgálták meg húsz medvefog génanyagát és összehasonlították más leletekkel, köztük a kőkorszaki emberek génanyagával is.

Kiderítették, hogy az őslakosoknak nevezhető medvék helyét egy idő után az ott 35 ezer évvel ezelőtt megjelent emberek vették át. Csupán hétezer évre volt szükségük ahhoz, hogy a medvéket barlangjaikból végképp kiszorítsák. Az állatok az ott akkortájt igen kemény teleket a szabadban nem vészelték át, így lassan kipusztultak. A kutatók vizsgálati módszereiket és azok eredményét a Current Biology (aktuális biológia) című szakfolyóirat új, 17. kötetében tették közzé.

A barlangi medvék után délről egy másik medvefaj nyomult be a területre, ám az is csak történelmileg rövid időre vethette meg tányértalpait. Alig kétezer év múltán már egy sem élt közülük az achtali környéken.