A madárinfluenza új altípusát találták csirkékben Kínában

A madárinfluenza új altípusát találták csirkékben Kínában
Sanghaj |

<div>A madárinfluenza egy Kínában korábban nem kimutatott altípusa, a H5N2 ütötte fel fejét egy észak-kínai csirkefarmon. Ember megbetegedéséről nem érkezett jelentés.</div><div>&nbsp;</div>

A H5-ös törzs N2-es altípusa Kína Hopej tartományában, Paoting városban jelent meg, ahol a múlt hét során négyezer szárnyas hullott el a betegség következtében. A tömeges csirkehalál okát a hétvégén a kifejezetten a madárinfluenza kutatásával foglalkozó nemzeti laboratórium is megerősítette.    
A helyi hatóságok lezárták és fertőtlenítették az érintett területet, és több mint 125 ezer szárnyast vágtak le a kór továbbterjedésének megakadályozására. A H5N2 tavaly februárban Tajvanon is megjelent, korábban többek között Japánból és az Egyesült Államokból jelentették.   
Kínában az elmúlt év során ez már a harmadik, kimutatott madárinfluenza-altípus. Márciusban jelent meg a kór H7N9-es altípusa, mely december 23-áig 143 embert betegített meg, 45 halálos áldozatot hagyva maga mögött. Ez volt az első alkalom, hogy a H7N9-es embert fertőzött.     Szintén nem mutatták még ki szárnyasokon kívül a H10N8-as altípust, amely egy idős asszonyt betegített meg a kelet-kínai Csianghszi tartományban. A más betegségekben is szenvedő nő pár napon belül meghalt, a szakhatóság tájékoztatása szerint ugyanakkor elszigetelt esetről van szó, és alacsony a kockázata annak, hogy ez a vírus másokat is megfertőzzön.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?