Az utóbbi időben nehéz kiigazodni az évszakokon
A lélek tragédiája
Végül is a székesfehérvári színészek pesti szereplése jelentős változást hozott a Bánk bán sorsában. A korszak legtekintélyesebb drámaírójának, Bárány Boldizsárnak adja át a kéziratot Katona véleményezésre. Őt kéri meg, hogy írjon a Bánk bánról hozzáértő kritikát. 1819. július 2-ára elkészült a dráma végleges változata, a cenzúra azonban a színházi előadást megtiltotta. Mindezek ellenére 1821-es évszámmal 1820-ban napvilágot látott nyomtatásban a dráma. A rengeteg kudarc – beleértve a Széppataki Rózához fűződő reménytelen szerelmet is – azt eredményezte, hogy Katona végképp visszavonult, s Pestről visszatért Kecskemétre városi tisztviselőnek. A Tudományos Gyűjtemény 1821. évi 4. számában számol be drámaírói pályájának keserű tanulságairól Mi az oka, hogy Magyarországban a játékszíni költőmesterség lábra nem tud kapni? címmel.
Abban az évben, mikor a cenzor elzárta Bánk bán elől a színpadra vezető utat, Kisfaludy Károly első drámái aratták legnagyobb sikereiket, melyekről maga a szerző is elismeri, hogy a „sok haza-puffogtatás” mellett mily „szörnyű magyarsággal” íródtak e „bundás indulatokkal” túlfűtött „tatári” művek. Mi más vigasztalása maradhatott a Bánk bán szegény „auctor”-jának, mint az a száz forint, mellyel szülővárosa megjutalmazta „a magyar nyelv pallérozhatására törekvő dicséretes igyekezetéért”, bár ez a kitüntetés nem annyira az írónak és drámájának, mint inkább a város derék tisztviselőjének szólt.
A Bánk bánnak még várnia kellett: a vidéki színtársulatok bemutatói után 1839-ben adták elő a Nemzeti Színházban, várni kellett arra, míg Arany és Gyulai Pál a legkisebb részletekbe menő elemzéssel nem igazolták, hogy a legkiválóbb drámák egyike a Bánk bán, és csak ekkor tárta föl a mű értékeit az irodalomtörténet.
A szellemi zárkózottságban élő főügyész végelkeseredésében nemet mondott az irodalmi közszereplésnek, szófukar különcként tartották számon. A benne lévő író már nem várhatott az őt megillető elismerésre, az őt és művét igazoló irodalmi, színházi sikerekre. Bánk kegyetlen vívódása, Petur komor dühe, Melinda ájult tehetetlensége, Tiborc zokogó keserve egy magányos ember szívét emésztették fel, felőrlődött a saját magával való meddő tusában.
A megviselt szív 1830. április 16-án egy hirtelen végső dobbanással fölmondta a szolgálatot, még mielőtt a drámaíró megérte volna életének negyvenedik esztendejét.
Sokféle értelmezését olvashattuk már a műnek. Mindig az adott kornak tetsző magyarázatokkal, esetleg kiigazításokkal, vagy épp a történelmi szerep, a nemzeti karakter túlhangsúlyozásával próbálták megközelíteni a drámát. A különböző rendezői értelmezések, felfogások és intenciók mellett elengedhetetlen szüksége van a befogadónak az eredeti szöveg figyelmes olvasására, megértésére.
Olvassuk el újra, s ha tehetjük, nézzük meg színpadon is a kassai ősbemutató után 170 évvel a Bánk bánt, akár az Egressy–Erkel-féle operaváltozatát is! S túl a különféle értelmezői megközelítéseken talán a maga tömörségében Sőtér Istváné a legkomplexebb, legátfogóbb értékelés, mely szerint a Bánk bán „a nemzeti harc és a szerelem drámája, és ugyanakkor a lélek tragédiája is.”
Az utókor is szolgáltat bizonyságot afelől, hogy nem minden esetben az irodalmi pályázatokon díjazott művek lesznek az érték- és mértékadók. Az Erdélyi Múzeum pályázatát Tokody János főszolgabíró úr nyerte meg a Pártosság tüzével. Vajon hányan ismerik ma ezt a művet? Talán még az irodalomtörténetben jártas „bennfentes” olvasók sem.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.