A koronavírusból kigyógyultak harmadánál idegrendszeri vagy mentális zavar lépett fel

koronavírus

Minden harmadik Covid-19-en átesett betegnél diagnosztizáltak fél éven belül agyi vagy pszichés zavart – állapította meg egy 230 ezer, főként amerikai páciens eseteit feldolgozó tanulmány.

A tudósok szerint a pandémia mentális és neurológia problémák hullámát válthatja ki.

A kutatást végző szerzők szerint nem világos, hogy az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) milyen módon kapcsolható az olyan pszichés zavarokhoz, mint a szorongás vagy depresszió, de ezek fordultak elő leggyakrabban a 14 rendellenesség között, amelyeket vizsgáltak.

A Covid-19 után jelentkező stroke, demencia és más neurológiai rendellenesség ritkább volt a vizsgált esetek között, ugyanakkor a kutatók szerint mégis jelentős volt az előfordulásuk, különösen azoknál, akik súlyos állapotba kerültek a Covid-19 miatt.

Max Taquet, az Oxfordi Egyetem pszichiátere, a kutatás egyik vezetője kiemelte, hogy eredményeik azt mutatják: a Covid-19 után gyakrabban fordul elő a pácienseknél az agyműködést vagy a pszichét érintő zavar, mint influenza vagy más légúti fertőzés után.

A tanulmányban nem tudták meghatározni, hogy milyen biológiai vagy pszichés folyamatok okozhatják ezeket a tüneteket, de mint a tudós hozzátette: sürgős kutatásokra van szükség, hogy azonosítani lehessen a problémát a megelőzés és kezelés érdekében.

Egészségügyi szakértők egyre jobban aggódnak amiatt, hogy a Covid-19-en átesett pácienseknél megnövekszik az agyi és mentális rendellenességek kockázata. A tanulmányon dolgozó tudósok egy korábbi kutatása tavaly arra a megállapításra jutott, hogy a Covid-19-en átesettek 20 százalékát diagnosztizálták három hónapon belül valamilyen pszichiátriai zavarral.

A kutatók az új tanulmányukat a Lancet Psychiatry folyóiratban publikálták.

A kutatáshoz 236 379, főleg egyesült államokbeli, Covid-19-en átesett páciens orvosi dokumentációját elemezték. Eredményeik szerint 34 százalékuknál fél éven belül neurológiai vagy pszichiátriai betegséget állapítottak meg.

Összehasonlításuk szerint a Covid-19-en átesett betegeknél ezek a rendellenességek jóval gyakrabban jelentkeztek, mint ugyanebben az időszakban a kontrollcsoportbeli, influenzából vagy más légúti fertőzésből felgyógyultaknál. Mint írták, a Covid-19-nek tulajdonítható ez a különleges hatás.

A leggyakrabban előforduló rendellenesség, ami a páciensek 17 százalékát érintette, a szorongás volt, a kedélyzavart 14 százalék tapasztalta. Úgy tűnt, hogy ezek egyike sem függött attól, hogy mennyire volt súlyos a Covid-19 lefolyása az érintett betegeknél.

Az intenzív osztályra került páciensek közül azonban fél éven belül 7 százaléknál állapítottak meg stroke-ot és csaknem 2 százaléknál demenciát.

„Bár a legtöbb rendellenesség esetében az egyéni kockázatok kicsik, a hatás a teljes népességre nézve jelentős lehet” – hangsúlyozta Paul Harrison, az Oxfordi Egyetem pszichiátria professzora, a kutatás másik vezetője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?