A korábban feltételezettnél is nagyobb a török elnöki palota

Isztambul |

<p>A nemrég megépült és mérete miatt bírált török elnöki palota annál is nagyobb, mint ahogy azt eddig a sajtó és a közvélemény feltételezte - derült ki Recep Tayyip Erdogan török elnök egy megjegyzéséből.</p>

"Nem ezer szobája van - mondta Erdogan egy hétvégi isztambuli konferencia alkalmával - hanem valamivel több, mint 1150". Az államfő azzal hárította el a palota méreteire és vélt építési költségeire vonatkozó bírálatokat, hogy a palota nem az övé, "hanem a népé".

A közkeletű nevén Ak Saraybannak (Fehér palota) nevezett épület építési költségeiről nem tettek közzé hivatalos adatokat. A török médiában megjelent becslések szerint 4-500 millió euróra (120-150 milliárd forint) teszik az összeget. Egy, a kormánnyal szemben kritikus építészkamara szerint emellett az építési területet a török főváros nyugati peremén elterülő természetvédelmi területből hasították ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?