A konszenzus televíziója lesz

Sajnos ennek a televízió-állománynak a karcsúsításával kell kezdenem a munkámat. A szeretett Duna Televízió is, mint az állami televíziók általában, elkapta ugyanazt a betegséget, vagyis kezdett amolyan rákos karfiolként fölöslegesen nagyra duzzadni. Az pedig semmiképpen nem tesz jót, hogyha nagyon mélyre merészkedik a politika a médiában. Mert ebből keletkeznek olyan furcsaságok, hogy a politikai vetésforgó mindig sajátságos változásokat okoz a közszolgálati televíziókban, emberek repülnek, majd jönnek újak. A főnökök aztán rövid idő után tovább „szállnak“, de az általuk odahozott legközelebbi és legkedvesebb munkatársak és munkatársnők, titkárnők maradnak. Aztán egyszer csak azon kapja magát a televízió, hogy nem termelő, áttekinthetetlen, amúgy külön-külön sok kedves kollégából álló társaság lesz, amely már nem tudja egészen pontosan, hogy miért létezik, és milyen célnak kellene megfelelnie.

Úgy látja, ilyen lett ez a médium is?

Nem szeretném a különböző vezetői stílusokat, koncepciókat összehasonlítani, de kétségtelen, hogy ez a televízió igen sokat veszített az elmúlt évek során eredeti rendeltetéséből, arculatából, céljaiból.

Ön szerint milyen arculata kell hogy legyen ennek a televíziónak?

Szigorúan kulturális, művészeti televíziónak kell lennie. Nem kifelejtve természetesen az igen fontos hírszolgáltatást sem. De eredeti rendeltetésénél fogva nem belpolitikai csatározásokat, iszapbirkózásokat kell fröcsögnie a határon túlra, hanem azt, amiért még egyáltalán képes a határon túli magyar szeretni az anyaországot. Ennek a televíziónak a konszenzus televíziójának kell lennie. Azt kell felmutatni, ami többségben és kisebbségben, kisebbségben és kisebbségben, anyaországban és szórványban élő magyart összekapcsol, ami közös, ami reményt keltő.

A Kossuth Rádiónak adott rövid nyilatkozatában megemlítette, hogy az Európában élő kisebbségeknek tudniuk kellene, hogy létezik egy televízió, amely a kisebbség televíziója. Szeretném, ha kifejtené ezt a gondolatot.

Ha az eredeti célkitűzéseket és az alapító okiratot vesszük figyelembe – márpedig ez nagyon fontos lenne, hiszen azért tudunk azonosulni ezzel az adóval, azért tudjuk szeretni, és azért látunk benne jövőt –, akkor azt kell mondanunk, hogy ez az a televízió, amely kifejezetten nemzeti televíziónak nevezhető. Magyarul elég furcsán hangzik, mert a nemzet nem egy határon belül él, tehát ilyen szempontból is nemzetközinek számít. Minthogy a rendeltetésénél fogva alapvetően a határon túli magyarokért született meg, azt jelenti, hogy kisebbséggel foglalkozik, kisebbségnek nyújt kultúrát és malasztot, illetve támpontokat. A kisebbséget persze nem szabad izolálni, mert magára marad. Ezzel a kérdéskörrel sokat foglalkoztam a Minoritates mundi című sorozatomban. Ha nagyon alaposan megnézzük Európát, akkor kiderül, hogy a kisebbség van többségben. Ez pedig olyan érték, olyan hihetetlen kapcsolati tőke, amellyel eddig nem nagyon élt az RMDSZ sem. A legitim magyar politikai vezetésnek nem sikerült egyelőre ezt a kapcsolati tőkét gyümölcsöztetni. Ebben igyekszik például segítséget nyújtani a Duna Televízió a jövőben. Ne felejtsük el, hogy Magyarország, szerencsére vagy pechünkre, ezt még nem tudjuk, szerves része lett az Európai Uniónak. Ilyen tekintetben ez egy uniós televízió. Új távlatokat nyit. Ezt az adót Ausztráliától Amerikáig, Új-Zélandtól Marokkóig mindenütt lehet fogni. Ezzel a fantasztikus lehetőséggel élnie kell ennek a televíziónak. Olyan nemzeti televízió kell, hogy legyen, amelyet más nemzetek is szerethetnek. Egyrészt az európai kisebbségeknek, mint a katalánok, az írek, a baszkok, a rétorománok, a finnországi svéd ajkúak stb. tudniuk kell, hogy létezik egy olyan televízió, amely Európában egyedülállóan a kisebbségé. Kapcsolatot kell teremteni a szomszédos többségi televíziókkal is. De van egy olyan vízióm, hogy mondjuk, egy hónapon át, ami nagy idő, és sok szervezést igényel, például flamand felirattal, és időnként flamand hangalámondással kellene sugározni a műsort. Nos, kérdezem a kedves olvasótól, hogy ma, amikor mindenki nyomogatja a gombokat, egyszer csak észreveszi, mondjuk a Rai Unón vagy akárhol, hogy magyarul beszélnek, vagy magyar felirat jelenik meg, nem „ragad ott” azonnal, tátott szájjal? Ha pedig mi ezt a gesztust megtesszük valamelyik nemzet felé, miközben természetesen Erdélyt mutatjuk be vagy a Felvidéket, a Vajdaságot, akkor valószínűleg rendkívül hálásak lesznek. Vagy ha később román felirattal, román bemondók kedves közreműködésével sugározzuk a Duna Televízió adásait, akkor is szívesen megnézik műsorainkat. (Szabadság, Köllő K.)

Cselényi László, a Duna TV új elnöke

Televíziós rendező, szerkesztő 1951-ben született Kolozsváron, ahol a hetvenes években pszichológiát, majd Bukarestben rendezést tanult. Szülővárosa bábszínházában kreativitáskutató, irodalmi referens és rendező volt, majd 1977-től négy éven át Bukarestben, a román televízió magyar adásánál tevékenykedett rendezőként, szerkesztőként; ugyanilyen beosztásban dolgozott 1983-as áttelepülése után 13 esztendőn keresztül a Magyar Televízióban. 1996-tól a Duna Televízió szerkesztője, a Minoritates Mundi szerkesztőség vezetője, a millenniumi műsorok főrendezője, 2002 óta a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínház Kht. ügyvezetője. Munkásságát 1999-ben Európa- és Tamási Áron-díjjal ismerték el.