A költségvetésből az előadásokra is alig futja

Kiss Péntek József, a komáromi Jókai Színház igazgatója lapunknak elmondta, a Nyitrai Kerületi Hivatalban várhatóan február közepére készülnek el az egyes intézmények költségvetésének lebontásával.

Kiss Péntek József, a komáromi Jókai Színház igazgatója lapunknak elmondta, a Nyitrai Kerületi Hivatalban várhatóan február közepére készülnek el az egyes intézmények költségvetésének lebontásával. A komáromi színház januárra az elmúlt év költségvetéséből kiindulva annak egy tizenkettedét – 1 millió 177 ezer koronát kapott (a költségvetés további részleteit negyedévente utalja át a hivatal). A Jókai Színház tavalyi költségvetése megközelítőleg 14 millió volt – ez az összeg többszöri év közbeni kiegészítések során alakult ki. A színház egyébként a 2002-es évben is hasonló költségvetési tervezetet nyújtott be a kerületi hivatahoz, s reményeik szerint meg is kapják az igényelt pénzt. Már csak azért is, mert sok lefaragnivalót senki sem találhat benne: a 14 millióból állja a színház dolgozóinak fizetését, az energiaköltségeket, az apróbb javításokat és az apróbb vásárlásokat, továbbá a színházépület állagának javításával kapcsolatos kiadásokat. Pillanatnyilag a fűtőrendszer felújítása van folyamatban, s ezzel együtt a nyílászárók izolációját is igyekeznek megoldani.

A komáromi épület javításaira további összegekre is szükség van. A kormánytól – a Nyitrai Kerületi Hivatalon keresztül – további 1,9 milliót kaptak, amelyet márciusig el is költenek a padlóburkolat, valamint a szociális helyiségek felújítására. A költségvetési tartalékból nekik juttatott 5 milliónak is megvan a helye: a színház körüli közvilágítás és a tetőszerkezet rendbehozására fordítják, valamint – és ez a legjelentősebb terv – a 2002/2003-as, ötvenedik, ünnepi évad kezdetéig a földszinti körteremből stúdiótermet alakítanak ki. A stúdió több szempontból is létfontosságú a színház számára. Egyrészt ott lehetne kísérleti jellegű kamaraelőadásokat, előadói esteket tartani, ott folyhatna igazi műhelymunka, s nem utolsósorban: a színházban, melynek egyetlen színpada van, s gyakorlatilag nincs próbaterme (ma a próbák az egykori varrodában folynak), ezt a funkciót is méltóképpen betölthetné. Az igazgató tapasztalatai szerint folyamatos probléma, hogy a költségvetésből az előadások létrehozására jószerével alig futja, így rendszeresen különböző alapítványoknál próbálnak pályázni a produkciók során felmerülő kiegészítő költségekre. Számíthatnak a magyar kulturális kormányzat támogatására is, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma valamennyi határon túli magyar színházat segíti azzal, hogy kiegészíti a vendégalkotók honoráriumát, valamint évente 1-1 milliót fejlesztésre ad a színházaknak (Komáromban ezt az összeget tavaly egy világosítópult vásárlására használták fel). Tavaly a nemzetiségi színházak vezetői többször tárgyaltak a kormány, valamint a kulturális tárca képviselőivel, mert a megyerendszer kialakításával – melynek következtében áprilistól ezek az intézmények is a megyei önkormányzatok irányítása alá kerülnek – nem látták fennmaradásuk garanciáit, sem jogi, sem anyagi szempontból. „Előzetesen valamennyi nemzetiségi színház igazgatója úgy gondolta, hogy szeretnénk a kulturális minisztérium alá tartozni, mert így látnánk biztosítva tartósan a működésünket. Ebben a pillanatban – s most már csak a Jókai Színház nevében beszélhetek –, a Nyitra megyei önkormányzati választások alapján nincs különösebb okunk a rettegésre. Április 1-jén a színház minden vagyonával a megyei önkormányzat hatáskörébe kerül, de a jogalanyisága megmarad. Úgy tűnik, hogy stabil időszak elé nézünk” – mondta Kiss Péntek József. (as)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?