Híressé váltak – magazinok, ismeretterjesztő előadások révén – az endorfinok. Boldogsághormonnak is szokták őket nevezni, mert ha szintjük megfelelő, az ember derűs, jól érzi magát a bőrében. A gyermekorvosi nagykönyvek mindig is leírták, hogy a kisgyermek alaphangulata – ha testileg és lelkileg rendben van – derűs.
A kisgyermek alaphangulata derűs
Ha egy apa elhiszi a pszichológusnak, hogy jó lenne, ha ő is töltene naponta tíz-húsz percet gyermekével, ha bemenne hozzá, mikor időben ér haza, és nem kell ehhez játékmatadornak lennie, üljön csak le a szőnyegre, a gyerek majd kezd vele valamit, tapasztalni fogja, hogy a gyerek felcsillanó örömmel fogadja, és hamarosan játszani kezd vele. Persze, az tanácsolható, hogy ne hagyja résnyire nyitva az ajtót, hogy azon keresztül nézze közben a tévét, ne vigye be a Népsportot (az Új Szót, de még a Családi Kört se – a szerk. megj.), hanem legyen ott tényleg a gyereke számára.
Ferike, mondjuk, két és fél éves. Apa belép, Ferike ragyog. Odalöki a labdát. Apa zseniális, visszalöki. Esetleg még az is eszükbe jut, hogy szétterpesztik a lábukat, és úgy lökdösik egymásnak, hogy a labda ne tudjon oldalra elgurulni. Ferike boldogan sikongat, nevet. „Az endorfintermelés” magas.
De mi, apák, ambiciózus emberek vagyunk. Egy idő után eszünkbe jut, hogy ha már itt töltöm az időmet, fejleszteni fogom ezt a gyereket.
– Nézd, Ferikém, neked azért dől le mindig a toronyépítő, mert a kisebb kockát teszed alulra, és arra rakod a nagyot. Na már most, kisfiam: elemi statikai elv, hogy a nagy kockát tesszük alulra, és arra a kisebbet. Mindig, amelyik következik! Látod!? Apának milyen szép magasra sikerült!
Ferike még mosolyog. (Ha nem ragyog is már úgy, mint a magyarázat előtt.) És ledönti a tornyot. Aztán ő is építeni kezd, és megint a kis kockát teszi alulra. Apa kissé feszült, ideges. Hát nem akar fejlődni ez a gyerek? Előveszi a mérhetetlenül ronda műanyag gömböt, amelybe különböző lukakon különböző alakú figurákat lehet bedobni. – Nézd, Ferikém, látod itt a kezemben ezt az ötágú fekete csillagot?
Ferike bólogat.
Apa megkérdezi:
– Hol látsz te itt a gömbön ugyanilyet?
Ferike – hála istennek – sehol nem lát ugyanolyat a gömbön! Számára ugyanis a luk nem azonos az apa kezében tartott testtel, és a kontúr a test formájával. (Ha az lenne, gondolkodása nem volna konkrét, és nem tudna megtanulni beszélni.) Apa diadalmasan megmutatja.
– Nézd, itt van. És akkor ezt itt így be tudom dobni. Látod?
Ferike bólogat.
Apa most kezébe veszi a rózsaszínű tojást.
– És akkor ezt hol fogod bedobni?
Ferike kitűnő megfigyelő, és nagyszerű utánzó – kiszolgáltatott utánzó, nem tud nem utánozni, mondja a Waldorf-pedagógia megalapítója, Rudolf Steiner – fogja tehát a rózsaszín tojást, és hiába forgatta el apa a gömböt, megkeresi azt a pontot, ahol apa a csillagot bedobta, és megpróbálja a tojást is ott beerőltetni. Nem megy. Apa kétségbeesik. Eddig nem is vette észre, hogy a fia, úgy látszik, speciális fejlesztésre szorul.
– De Ferikém! – mondja kissé felháborodottan.
Mire idáig értünk, Ferike arcáról lehervad a mosoly, szemében megjelenik az a speciális, érdektelen, üveges tekintet. „Az endorfintermelés” leáll. A szabadon játszó gyermek „endorfintermelése” magas, fejlődése töretlen. A fejlesztett gyermek fejlődése – „endorfintermelésével” együtt – leáll. A sűrű és gyors szinaptikus kapcsolatokhoz – vigyázzunk, nem a gyerek gyors, hanem a szinaptikus kapcsolat – arra van szükség, hogy a gyerekkel életkorának megfelelően bánjunk, hogy a gyerek jól érezze magát.
Tanulságos meghallgatni, mit mondott már az 1971-es magyar óvodai program az oly fontos anyanyelvi fejlesztésről. (Hiszen aki jól beszél, az jól gondolkodik – kisgyerekkorban –, és akinek a gondolkodása erős, az nem válik sodródóvá a későbbiekben.)
Legelőször is: oldott és derűs légkörben hallgassuk meg a gyereket! Oldott és derűs légkörben – mintha már tudtak volna az endorfinról. És: hallgassuk meg! – akkor is, ha halandzsázik, és akkor is, ha tízszer mondja ugyanazt. Ezenkívül: adjunk jó mintát – melyet spontán utánzással követhet. És végül: ne javítgassuk!
Ezt annyira fontosnak tartja a program, hogy az úgynevezett nagycsoportosoknál, akik már az iskolára készülnek – akkor még nem voltak vegyes életkorú csoportok –, megismétli: most se javítgassuk a gyerek beszédét, jóllehet már iskolába készül. Ha valamit rosszul mond, ismételjük el helyesen, de ne önmagában, mert az javítgatás, hanem egy újabb gondolathoz, mondathoz kapcsolva. Amiből a gyerek azt érzi: jót mondott, amiről az óvó néninek is eszébe jutott valami, és tovább fűzte a gondolatát.
A javítgatás, a leintés, a türelmetlenség, az oldott és derűs légkör hiánya, iskolás tanítgatás, oktatás, a spontán utánzás lehetővé tétele helyett, mind-mind csökkentik az endorfinszintet, és ezzel visszafogják a fejlődést.
(Gyerekek, óvodák, iskolák, Saxum Kiadó, 2001)
aa„”!!!§”!%/?()öüó’úőpoiuztrewq ASDFGHJKLÉÁŰ-.,MNBVCXY 78
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.