A jövő év elején kerülheti meg először a Földet az Elon Musk-féle Starship űrhajó

Starship

A jövő év elején kerülheti meg először a Földet a Starship űrhajó, amelyet Elon Musk űripari cége, a SpaceX fejleszt jövendőbeli holdraszállások céljára, sőt esetleg más bolygóközi, köztük marsi repülésekre.

Decemberben egy sor tesztet fognak végrehajtani az óriásrakétával és januárban remélhetőleg sor kerülhet az első Föld-körüli próbarepülésre - közölte az amerikai milliárdos szerdán az Amerikai Tudományos Akadémia (NAS) egy fórumán.

Musk elismerte, hogy maga sem igazán bízik a "sok kockázattal járó" kísérleti űrrepülés sikerében, de szerinte így is nagy lépést tesznek előre a fejlesztésben. Sok félresiklott tesztrepülés után a Starship prototípusának sikerült a levegőbe emelkednie és épségben landolnia, de földkörüli útra még sosem indult.

Musk az év végére várja a légügyi hatóság repülési engedélyét, 2022-re további tucatnyi vagy még több tesztrepülést terveznek, a többszöri repülésre felhasználható, így költséghatékony űrhajónak a tervek szerint 2023-ra kell készen állnia az első teherszállító űrrepülésekre.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) 2025-től szeretné igénybe venni a SpaceX űrhajóját a Holdra való visszatéréshez 50 év után. Musknak ennél sokkal becsvágyóbb tervei vannak: olyan űrhajót akar, amellyel sok - akár több száz - embert vagy nagy teherszállítmányt lehet eljuttatni a Naprendszer bármely zugába és ezzel lehetővé tenni más bolygók benépesítését.

Előadásában Elon Musk "rendkívül fontosnak" nevezte, hogy az emberiség a lehető leghamarabb megpróbáljon belakni más bolygókat, mert "a Föld végül lakhatatlan lesz". A vállalkozó felvetette, hogy szükség lehet az óriásűrhajók sorozatgyártásának beindítására; szerinte mintegy 1000 nagyméretű űrhajóra lehet szükség ahhoz, hogy az emberiség "multiplanetárissá" váljon.

Musk már 2016-ban felvetette a Mars benépesítésének ötletét, akkor ismertetett elképzelése szerint az első emberek már 2025-ben elindulhatnak a vörös bolygóra. Az amerikai űrkutatási hivatal legkorábban a 2030-as években tart megvalósíthatónak egy Mars-missziót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?