A járványok és háborúk áldozataiért imádkozott, és békét sürgetett Ferenc pápa

Ferenc pápa k

A járványok és háborúk áldozataiért imádkozva sürgetett összefogást és békét a világban Ferenc pápa a nagy vallások képviselőivel a római Capitolium-dombon kedd délután kezdődött találkozón.

A Ferenc pápa által meghirdetett nemzetközi vallási találkozó a Senki sem üdvözül egyedül – Béke és Testvériség címet kapta.

Az esemény kezdetén a vallási vezetők külön imádkoztak. Ferenc pápa a Capitolium-dombon található Ara Coeli-templomban Bartholomaiosz ökumenikus pátriárkával, valamint Heinrich Bedford-Strohm bajor evangélikus tartományi püspökkel.

A járvány kezdete óta most először Ferenc pápa szájmaszkot viselve vezette az egyházi szertartást. Bartholomaiosz pátriárka kijelentette: azért imádkoznak, hogy a járványtól és háborúktól sújtott világ békére és reményre találjon a vallások és emberek közötti testvériség jegyében.

„A pandémia nem csak testben, lélekben is beteggé teszi az egymástól még inkább eltávolodó embereket. A gyógyulás útját a testvériség képviseli, és ebben az egyházak mutathatnak utat” – jelentette ki Heinrich Bedford-Strohm. Az evangélikus püspök feltette a kérdést, mit tenne a mai emberiség, ha Krisztus várna segítségre a görög szigeteket menekülttáboraiban.

Ferenc pápa hangoztatta, a személyes, társadalmi nemzetközi, környezetvédelmi problémáknak ugyanaz a forrása, vagyis, hogy emberek, a nemzetek csak saját magukra gondolnak, kizárólag egyéni érdekeiket tartják szem előtt, a többi nem számít. „Nagyon emberi ösztön, de nem a helyes út” – mondta a katolikus egyházfő.

Kijelentette, a keresztre feszített Krisztus sokak számára „selejt” , mivel az „én kultuszát” dicsőítő emberek csodatevő, hatalmat és erőt mutató látványos beavatkozásra vágynak. A másik iránti közöny nem ad üdvözlést, senki nem mentheti meg magát egyedül - mondta a pápa.

A keresztény vallási vezetők békéért imádkoztak Afganisztánban, az erőszak végét sürgették Közép-Amerikában, a feszültség befejezését és a párbeszédet Fehéroroszországban, megbékélést Burundiban, a terrorizmus és a keresztények üldözése leállítását Burkina Fasóban, béketárgyalásokért imádkoztak Kolumbiában, békéért a Kongói Demokratikus Köztársaságban, a feszültség befejezéséért a koreai félszigeten, békéért Irakban, India és Pakisztán között a feszültség oldásáért. Stabilitást és békés együttélést kértek Libanonban, Líbiában, Maliban, Mexikóban a drogkereskedelem teremtette erőszak leállítását, békét Észak-Mozambikban, Nigériában, a Közép-Afrikai Köztársaságban, Szomáliában, Dél-Szudánban, Szíriában, valamint a kaukázusi konfliktus befejezését. Békéért és megbékélésért imádkoztak Ukrajnában, Venezuelában, Jemenben és a Szentföldön. Imát mondtak a közel-keleten és a világ más részén elrabolt személyekért. A kormányzókat a párbeszéd és a béke útjának követésére kérték, a járvány betegeiért és a szegényekért imádkoztak. Az ima végén megszólaltak Róma templomharangjai.

Ezt követően a világvallások képviselői a Capitolium terén, Marcus Aurelius lovagszobránál találkoznak egymással: többek között jelen van Haim Korsia francia főrabbi, Mohamed Abdel Szalam az Emberi Testvériség Legfőbb Bizottsága titkára, ami az Egyesült Arab Emírségekben működő al-Azhar szunnita központban létrehozott vallásközi intézmény, valamint Shoten Minegishi a japán soto zen buddhizmus és Karmaljit Singh Dillon az indiai szikh vallási közösség vezetője. Beszédeikhez Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke videó-üzenettel csatlakozik.

A beszédek végén egy perces csenddel emlékeznek meg a pandémiák és háborúk áldozatairól. Felolvassák közös békeüzenetüket, mely a 2020-as római felhívás címet kapta. Ennek szövegét gyerekek nyújtják át a jelenlevőknek, köztük Sergio Mattarella olasz köztársasági elnöknek. Majd a résztvevők meggyújtják a béke gyertyáját.

A Szent Egyed közösség által szervezett találkozó az 1986-ban II. János Pál pápa által Assisi városából indított nemzetközi békeimák sorozatában a harmincnegyedik volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?