A járvány utáni világ más lesz

Peržel Igort sok minden érdekli, édesapja a természettudományok felé terelgette, édesanyja pedig megszerettette vele az irodalmat, a nyelveket és a művészeteket. Szereti feszegetni a határokat, mindig is vonzották a kihívások, bátran nekivág annak is, ami első pillantásra lehetetlennek tűnik. Kicsi kora óta hajtotta valami, amit el szeretett volna érni, bár ő már sikeres emberként úgy fogalmaz, hogy „igazából mindig véletlenül csöppentem bele a dolgokba”.

Az újvári gimnázium második osztálya után – édesanyja is ebben a gimnáziumban volt magyar–német szakos tanár – 1996-ban ösztöndíjasként két évet töltött az angliai Brentwoodban. Ott érettségizett, ám miután hazajött, ki kellett hagynia egy évet, hogy itt is leérettségizzen, majd egyetemre menjen, a Bél Mátyásra, mert akkor még a diplomácia érdekelte. Több nyelvet beszélt, úgy gondolta, ott ezt tudná kamatoztatni. Mégsem lett diplomata. Az egyetem utolsó két évét már távúton végezte, negyedikesként Pozsonyban, a parlamentben volt gyakornok. Befejezve az első egyetemet, még egyéves mesterire jelentkezett Budapestre, a CEU-ra, ott a magyar külügy ösztöndíjasa volt. Nem maradt Magyarországon, egy Prágában székelő, villamosenergia-kereskedelemben működő svájci vállalatnál helyezkedett el. Még középiskolás korában arra vágyott, hogy bejusson a világ egyik legjobb egyetemére, s némi kerülővel sikerült is neki: bekerült egyéves mesterképzésre a patinás Cambridge-be, ahol egykor Isaac Newton, Charles Darwin vagy Szent-Györgyi Albert tanult. Onnan egyenes út vezetett a világ egyik legnagyobb cégébe, az Amazonba. Évekig volt Prágában, felelős beosztásban, majd pedig Párizsba küldte a cég.

Kalandos körülmények közepette jöttél haza azután, hogy kitört a járvány. Angliából visszamentél Párizsba, a jelenlegi munkahelyedre, s onnan autóval haza… Mit kerestél a szigetországban?

A londoni kirándulás már rég tervben volt, baráti látogatásról volt szó, bár a hosszú hétvége felé már tudatosult bennem, hogy nagy valószínűséggel ez volt az utolsó víkend a normalitásban. London még élt, s mintha nyoma sem lett volna a vírusnak. Persze, ezt a látszatot később a szigetország nagyon is megsínylette. Március 16-án utaztam vissza Londonból Párizsba, amikor a megszorítások hulláma kezdett terjedni egész Európában, és a Eurostar gyorsvonaton már szembetűnő volt az embertömeg. Jó pár járatot töröltek, Franciaországban bezártak az iskolák és az egyetemek is, több megszorítást vezetettek be. A nyugat-európai állam ekkor már az 52. napnál tartott a fertőzés megjelenésétől, s négy napra rá határzárlatot rendelt el. Másnap munkába mentem, s megegyeztem a kollégákkal, hogy lerövidítem a még nyolc napra tervezett ottlétem, s ezt követően otthonról fogok még dolgozni. Hála Istennek támogatták az ötletemet, még este összepakoltam a cókmókjaimat, és evakuáltam magam: tizennyolc óra alatt ezerötszáz kilométert tettem meg, eléggé kalandos körülmények között, talán egyórás alvással. De minden jól ment, és Szlovákiában édesanyámnál kipihentem az út fáradalmait.

Mégsem Amadékarcsán találtam rád édesanyádnál, hanem Prágában. Hétmérföldes csizmával közlekedsz?

Amadékarcsára tértem vissza, s a két hét kötelező karantén letelte után úgy döntöttem, Prágába megyek. A csehek is bekeményítettek, és bár nem osztották fel az országokat biztonságosakra és nem biztonságosakra, mindenkit karanténba akartak dugni, ezért nem szerettem volna kétszer karanténba vonulni. Még mielőtt a megszorítás életbe lépett, Prágába utaztam. Ott mégiscsak több embert ismerek, több barátom van és több a tennivaló is, a cseh hivatalok nem reagálták túl a helyzetet.

Egy ideje kinn voltál Párizsban az Amazonnál. Ott mi volt a munkád? Változott az előzőhöz képest? Vagy csak a felelősség lett nagyobb?

Ott voltam a vállalat legnagyobb és legújabb franciaországi beruházása, az ORY4 nevű szupermodern logisztikai központ beindításánál szenior operatív igazgatóként. Az első kilenc hónapban mi menedzseltük az épületet, mi futtattuk fel, s a kollégák a koronavírus-járvány alatt is próbáltak észszerűen működni. Az egész logisztikai masinériát négy szenior menedzser vezette a nagy épületben – én voltam az egyik –, amelyben három-négyezer ember van. Annál nagyobb kihívás volt, hogy nem beszéltem franciául, bár sokat értettem, sokat tanultam, sajnos, csupán passzív módon, mert napi tizenkét-tizenhárom órai munka után már nem volt időm az aktív tanulásra.

Cambridge volt a harmadik egyetem, amelyet elvégeztél, aztán dolgoztál Pozsonyban, majd Prágában, nemrég Párizsban. Mindenütt mások az emberek, a környezet, a franciák pláne – nem nagyon szeretik az idegen nyelvet. Mégis angolul kommunikáltál?

Nyelv- és kultúraszerető ember vagyok, élvezem, ha össze tudom hasonlítani az emberek kultúrájukból fakadó hozzáállását, életképét, ami mindenütt más. Ha az ember bele tud merülni, akkor az óriási, a nyelv egy egész világot nyit. Ez nem sikerült Franciaországban, ezt saját magamnak rovom fel, de nem volt rá energiám. Most fogom pótolni. A franciák valóban különösek, nem nyíltak az idegen nyelvek iránt, de az Amazonnál nem gond, ott az angol elengedhetetlen.

Az internet és a mobiltelefonok, a technikai csodák világában nem érinti annyira érzékenyen a messze élő embert, hogy a barátok másutt maradtak, tud velük kapcsolatot tartani. Vagy ez mégsem ugyanaz?

A technika csodái valóban összekötötték a világot olyan módon, ahogy még soha. Persze, ennek megvannak az előnyei és a hátrányai, az előbbiek vannak előtérben. Barátaim az egész világban vannak, s a múlt évben a negyvenes születésnapomra jó pár országból eljöttek hozzám. Most legalább telefonon tudunk beszélni, és több időnk is van rá, pótoljuk a személyes kapcsolatok hiányát, de egy idő után ez ellaposodik. Persze, így is nagy előny.

Hogy éltél a sokak álomvárosának tartott Párizsban?

Imádom Párizst, egyedi hangulatú város. Sokszor voltam ott, sőt, édesanyámmal együtt is. Ha az ember ismeri a történelmét, a kultúráját, össze tudja kapcsolni a pontokat, és sokkal jobban tudja érzékelni és élvezni a város vibrációit. A kávézók, a bisztrók, a múzeumok, a Szajna partja, a látképek, egyszerűen csodás. Más, ha az ember az elővárosokba lép be, és nem épp a jobbfajtát választja, akkor egy teljesen más világot kap, az ellentét nagyon szembetűnő, de ez a reálisabb világa Párizsnak, és sajnos, sokkal szomorúbb.

Mennyiben keresztezte a koronavírus-járvány a terveidet, befolyásolta a karrieredet?

Viccből meggyanúsítottak, hogy tudtam, ki fog törni a járvány, s beterveztem egy két és fél hónapos „sabbaticalt” (megújulási szabadság). Persze, fogalmam sem volt, hogy ez ilyen méreteket fog ölteni. De a járványtól eltekintve örülök neki, hogy így történt, mert a Párizsban nyelvtudás, családi háttér nélkül végzett munka után nehezen viseltem volna az elszigetelődést. Ami a jövőmet illeti, nyitott, az Amazonnal tervezek tovább, de erről még nem szeretnék beszélni.

Egy olyan világcég, mint az Amazon, hogyan élte meg az eseményeket? Mennyire fenyegeti a válság?

Sajnos, nem tudok belső információt kivinni a cégből, de pontosan látszódik, hogy az emberek ezekben a nehéz időkben az internethez fordulnak, és azok is, akik azelőtt nem a neten vásároltak, most ott próbálkoznak. Ebből az Amazon és több más internetes cég is profitálhat, de ez extra pénzt és nagy beruházást követel, hogy a cégben dolgozó emberek biztonságban érezhessék magukat.

Tapasztaltad, hogy az intézkedések jelentette behatároltság kihatott az emberek értékrendszerére is? Jobban elgondolkodtatta őket, ráébresztette bizonyos dolgokra, amiket előtte nem volt idejük észrevenni?

Nehéz rá válaszolni, mert mindenki másképp éli meg a bezártságot, mindenkinek más az értékrendje, más dolgok hiányoznak neki. Az biztos, hogy volt egy koronavírus előtti világ, s egy utána következő, s az utóbbi más lesz, mint az előző volt, ehhez kell majd alkalmazkodnia mindenkinek. Szeretem mindig a pozitívumokat kiemelni, s azt hiszem, hogy egy kicsit lelassul az őrült gyors világ, amit eddig éltünk. Ha sikerül megőriznünk a pozitív töltetét, akkor az csak jót jelenthet. Természetesen most egy óriási válság fenyeget, és sokan megsínylik a hatását, de biztos vagyok benne, hogy középtávon, talán már egy év múlva, visszaáll újra a normalitás.

Azt hiszem, nem sokan számítottak rá, hogy a 21. században ilyen erővel lecsap a világra egy járvány. Szerinted mit packáztunk el?

Úgy hiszem, hogy az elmúlt rövid idő alatt mindenki epidemiológussá vált, elképzeli és elgondolkozik azon, hogy mi történt, s főleg azon, hogy nem fog-e továbbterjedni, visszaáll-e a normalitás, lesz-e a jövőben hatásos gyógyszer. Teljesen másképp éli meg az ember az ilyen időket, amikor egyedül van, másképp, ha családja, gyerekei vannak, ha otthonról kell végezni a munkát, ha valaki öreg, ha kórházba kerül, vagy az, aki az egészségügyben dolgozik. Mindenkinek megvan a saját kis története, és az mindenki esetében más-más. A legfontosabb, hogy próbáljuk meg a legjobbat kihozni ebből az őrületből, és vigyázzunk saját magunkra és másokra is.

Ott ragadtál a cseh fővárosban a koronavírus miatt...

Valóban itt ragadtam, bár sokan mondanák, hogy Prágában ragadni eléggé kellemes dolog lehet. Megvan a jó hátterem ahhoz, hogy kellemesen élhessek. Természetesen nagyon hiányzik az édesanyám, a Bécsben élő testvérem és a családja, de remélem, hogy hamarosan megéljük azt, hogy legalább családlátogatásra ki tud ruccanni az ember.

Gondolom, nem öl meg a tétlenség… Most mit találtál ki a munka mellett?

Abszolút nem vagyok tétlen, olyan projekteket szeretnék megvalósítani, amiket évekig hanyagoltam. Adatanalízissel is foglalkozom, így most szabadidőmben próbálok kicsit javítani magamon. Felvettem ismét a franciát, Párizsban terveztem megtanulni a nyelvet, de nem történt meg, ezt most pótolom. Sokat olvasok, sportolok, és sok mással is foglalkozom. Tehát nem unatkozom, sőt, eléggé elfoglalt vagyok.

Egy olyan izgő-mozgó embernek, mint amilyen te vagy, gondolom, nagy kínszenvedés, hogy relatíve rabságra van ítélve, nem járhatja a világot, nem találkozhat a barátaival. Mik a terveid, mire készülsz, ha lecsengett a járvány? Visszamégy Párizsba?

Igen, izgő-mozgó vagyok, imádok utazni, és valóban az volt a célom, hogy bejárjam a világ olyan részeit, ahol még nem jártam. Sajnos, ez most nem fog megvalósulni, de mint mondtam, pótterveim vannak, és azokat is biztos élvezni fogom. Csehországban bizonyos megszorításokkal kisebb csoportokban már találkozhatnak az emberek, és vissza lehet térni a kicsit normálisabb élethez, ennek nagyon örülök, s nem érzem magam bezártnak és rabságban sem. A lényeg az, hogy az embernek most el kell osztani mindent tízzel, és ott kezdeni. A világ körüli utat el kell halasztani, örülni kell, ha legalább a határokon át tudunk lépni anélkül, hogy visszatérő karanténba kényszerüljünk. Arra várok, hogy elérhető tesztelés alapján biztonságosan tudjam látogatni az édesanyámat, és eközben nagyon sok olyan dolgot csinálok, amire nem volt időm. Még kertészkedek is a balkonomon, legalább egy kis színt hoztam az utcába. Párizsba csak adminisztratív célokból fogok visszatérni, nagy valószínűséggel nem munka végett. A koronavírus utáni terveim még alakulóban vannak, most nagyon sok a kérdés, de egyelőre senki nem tud rá választ adni. Jó lenne egy kristálygömb, amiből ki lehetne olvasni, hogy merre indítsa az ember az életét.