A hímestől a Fabergé-tojásig

A tojás nem csak a keresztényeknél erős szimbólum, minden kultúrában az élet kezdetét és a világmindenséget jelképezi, és a múltban úgy tartották, varázsereje van. Egy kínai hagyomány úgy írja le az eget és a földet, mint tojáshéjat és sárgáját, egy indiai mítosz szerint pedig egy hattyú keltette ki a kozmikus tojást, amelyből a világ létrejött. A tojás az egyik legtökéletesebb forma, amelyet a természetben találhatunk, és egyben magában rejti a születés titkát. Nem véletlen, hogy a húsvét legfontosabb népi szimbóluma is a tojás, amely a 12. század óta szentelmény. Területünkön avar kori sírban is találtak festett, karcolt díszítésű tojást, de már az ősi Egyiptomban tettek ilyet a sírokba. Maga a tojásdíszítés az ősi kultúrákban is gyakorlat volt. Az ókori egyiptomiak, görögök, rómaiak, perzsák és a korai keresztények is díszítettek tojásokat – utóbbiak pirosra festették Krisztus vérének szimbólumaként. A húsvéti tojásfestésről az első írásos emlék Srasbourgból származik, 1615-ből.

Böjtben a tojás is tilos volt

A kereszténység elterjedésével ez az ősi életszimbólum kapcsolódott a feltámadás ünnepéhez. A húsvéti tojás egyházi áldásban részesítéséről a 4. századtól van tudomásunk, díszítéséről pedig a 13. századtól maradtak fenn írásos emlékeink. Az ősi hagyományokon túl még egy ok erősítette a tojás húsvéti szimbólummá válását. Régen a tojás is böjti tilalom alatt állt, így az ünnepre sok összegyűlt, amelyeket aztán nagy mennyiségben fogyasztottak, díszítettek, ajándékoztak az emberek. A középkorban a templomban állított szent sírba is tettek tojásokat – ez a közelmúltig élő szokás volt a bukovinai székelyeknél. A jobbágyoknak pedig tojásadási kötelezettségük volt húsvétkor.

A hímes tojások mintáinak és színeinek kultikus, szakrális és népi szimbólumrendszere az ősidők óta nyomon követhető és változik ma is. A nyugati területeken a tojást általában egyszínűre festik, Közép- és Kelet-Európában maradt meg a mintás díszítés vidékenként változóan. Régebben a minták és jelentésük ismerői a festéssel foglalkozó asszonyok voltak. A két, négy vagy nyolc részre osztott tojásra leggyakrabban geometriai, virág vagy stilizált, egyszerűsített ábrákat festettek, amelyek egyes elemei az ókori kultúrák szimbólumaiból és a Közel-Keleten ma is használt mágikus jelekből fejlődtek, másrészt a reneszánsz eredetű hímzés- és kerámiaornamentikából. A különböző technikák – levélrátét, viaszolás, batikolás, karcolás, patkolás – más-más minták létrehozására adnak lehetőséget, de mindegyik szerencsét, egészséget, hosszú életet ígér a tojás tulajdonosának. Különböző tojásgyűjtő népszokások léteztek, melyek célja pedig az volt, hogy a fiúk, legények minél több tojáshoz jussanak a tojásjátékokhoz. A tojáskoccintás, -labdázás, -görgetés sokfelé ma is élő húsvéti játék. Aki a tojást épen meg tudja őrizni, annak szerencséje lesz abban az esztendőben.

Legendák a tojásfestésről

A tojásfestés eredetét egy régi magyar, Gyula környékéről származó monda úgy meséli el, hogy egy asszony éppen a színben szedte a tojásokat, mikor meghallotta a hírt: Krisztus feltámadott. Sietett elmesélni a szomszédoknak, de azok nem hitték, azt mondták neki: úgy igaz, hogy Krisztus feltámadt, ahogy piros a tojás a kötődben. Ekkor minden tojás hirtelen megpirosodott. A körmendiek hite szerint, amikor megfeszítették Jézust, odament egy asszony, kosarában tojásokkal. Letette a kosarát és imádkozott. Egyszer csak egy csepp vér csöppent az egyik tojásra bepirosítva azt. 

Egy lengyel legenda szerint Mária zokogva tojást adott a keresztre feszített Jézust őrző katonáknak, és a tojásokra hullt könnycseppek ragyogó színű pöttyökké váltak. Egy másik lengyel legenda, hogy Mária Magdaléna ment őrizni Jézus sírját, és egy kosár tojást vitt éteknek. Amikor levette a kendőt a kosárról, azok gyönyörű szivárványszínben tündököltek.

Régen csak a keresztszülők adtak húsvétkor tojást keresztgyermekeiknek, ezzel emlékeztetve őket a keresztség szentségével a nevükben vállalt kötelességekre és a megváltás örömére. Az ősegyházban nagyszombat éjszakáján keresztelték meg a katekumenokat. Ők azok az emberek, akik nem részesültek a keresztség szentségében, vagy olyan pogányok, zsidók voltak, akik a keresztény hitre kívántak áttérni. A már megkereszteltek pedig ezen az éjszakán megújíthatták fogadalmukat, ez a fogadalom ma is a feltámadási szertartás része. 

Nagyszombati keresztelkedés

A 19. században bukkantak rá a kutatók egy útleírásra, amelynek a szerzője egy, a mai Dél-Spanyolország határán elterülő Aquitániából származó Eteria nevű gazdag hölgy volt. Eteria 384-ben és 385-ben szolgái kíséretében bejárta a Sínai-félszigetet, valamint Kis-Ázsia egy részét, és pontosan a nagyhetet töltötte Jeruzsálemben. Naplójában részletesen beszámolt a nagyszombati keresztelésről is: „A nagybőjt első vasárnapján leadták a nevüket a keresztelkedni vágyók. A püspök nyilvánosan megkérdezte a fiúk apját vagy keresztapját, a lányok anyját vagy keresztanyját, hogy a jelölt feddhetetlen erkölcsi életű-e. Elvégezték az ördögűzést. A nagybőjt minden napján reggel 6-tól 9 óráig tartott az oktatás, a hajnali istentisztelet után. Öt hét elteltével szóban megkapták a hitvallomást, amit tizenöt napig magyaráztak nekik. Aztán a hitvallomást ünnepélyes keretek közt visszaadták, vagyis felmondták. A püspök elmagyarázta a katekumeneknek, milyen szentségekben fognak részesülni, amivel az egyház tagjává válnak. A húsvét szombatján a megkeresztelkedett neofitákat, miután kiléptek a medencéből és felöltöztek, a püspökkel együtt kísérik a Feltámadás templomába.”

Később a nagyszombati keresztelkedés hagyománya feledésbe ment, de a tojásajándékozás fennmaradt, és már nem csak a keresztszülők adhattak tojást a keresztgyermekeiknek A locsolkodó fiúknak is piros vagy hímes tojást adtak a leányok. A locsolkodással arra emlékezünk, hogy a Jézus feltámadását hírül vivő asszonyokat a katonák és a zsidók lelocsolták, hogy elhallgassanak. A víz ezenkívül a keresztségre is utal. A cukor- és csokoládétojások ajándékozása az 1800-as években Németországban kezdődött el, Magyarországon az arisztoktácia honosította. A nemesi kastélyok, kúriák kertjében kerestek először a kisasszonyok és úri fiúk nyuszi tojta tojásokat, majd a szokás a polgárságnál, később a parasztságnál is meghonosodott. 

Aranytojásban rubintszemű tyúkocska

Az orosz cári udvarban nem festett tyúktojást, nem is csokoládétojást, hanem aranytojásokat ajándékoztak egymásnak. A leghíresebb ékszertojásokat Peter Carl Fabergé aranyműves készítette a 19. században, Szentpéterváron. Először III. Sándor orosz cár ajándékozott Fabergé-tojásokat feleségének, Marina Fjodorovnának 1886-ban. Ez a műremek platinából készült, belsejében az arany jelentette a tojássárgáját, abban miniatűr méretű, drágakövekből kirakott színes tollazatú, rubintszemű tyúkocska rejtőzött, a cári korona gyémántokkal kirakott pirinyó másolatával. Az ajándéknak olyan nagy sikere volt, hogy a cár aranyéremmel tüntette ki Fabergét, kinevezte udvari ékszerésznek, az Ermitázs ékszerrestaurátorának, és megbízta, hogy a következő év húsvétjára is készítsen meglepetéstojást.

A hugenotta eredetű, balti-német Fabergé család ötvösműhelye egy csapásra híressé vált. A szentpétervári műhely vezetését Carl Peter átvette édesapjától. Üzletet nyitottak Odesszában, Kijevben és Londonban is. Szentpétervári műhelyükben ötven aranyművest foglalkoztattak. A megrendeléseket nagy gonddal, maga Fabergé tervezte, majd szigorúan felügyelte a kivitelezést. III. Sándor halála után fia, II. Miklós folytatta apja kezdeményezését: drágakövekkel díszített tojást kapott hitvese és az anyacárnő is a feltámadás ünnepére. Két kikötésük volt a magas rangú megrendelőknek: az ajándéknak a húsvéthoz kellett kapcsolódnia, és valamilyen meglepetést is kellett tartalmaznia, ezért a cári udvarban minden évben nagy érdeklődéssel várták, milyen lesz az újabb Fabergé-tojás. A cári család számára 1916-ig 50 Fabergé-tojás készült el – Fabergé egyéb munkáiról, aranytárgyakról, csodálatos ékszereiről és magas rangú arisztokraták és milliomosok számára készített vagy 15 húsvéti tojásáról most nem is beszélve.

A Fabergé-tojások kultusza

A divattal és a történelmi eseményekkel együtt változott a Fabergé-tojások stílusa is: van az art nouveau szellemében készített tojás, a Napoleonic nevű tojás empire stílusú, az egyik húsvéti ajándék a moszkvai Kreml épületegyüttesét ábrázolja, a tojásforma maga az egyik tornyot képezi, és az egész  az orosz népművészetre utal. Nagy Katalint az egyik tojás belsejében minatűr gyaloghintón két szerecsen viszi. Fabergé megörökítette a transzszibériai expressz 1908-as felavatását is. De fegyverek zajában Oroszországban is hallgattak a múzsák: az orosz–japán 1904–05-ös háború alatt nem készült húsvéti meglepetés a cári család nőtagjai számára. 1909-ben a tél még Oroszországban is szokatlan keménységét érezteti a művész a hegyikristályból kivájt tojásformával és a jégcsapokra emlékeztető tartószerkezettel. A tojás belsejében drágakövekkel kirakott virágcsokor a tavasz, a megújulás ígéretét hirdeti. 

1916-ban és az I. világháború nehéz éveiben megváltozott a húsvéti tojások témája és anyaga is. Két munkát is szentelt Fabergé a vöröskeresztnek – kifejezve a cári család együttérzését a harctéren küzdőkkel, sebesültekkel, áldozatokkal. 1916-ban a cár megrendelésére készített húsvéti tojás anyaga acél és II. Miklós harctéri látogatását örökíti meg a tojás belsejébe rejtett miniatűr akvarell. A második 1916-os tojás karéliai nyírfából készült, ezüstlánccal és ezüstdíszítéssel „patkolva”. Az 1917-es húsvéti tojásoknak már csak a tervrajza készült el, a kivitelezésre nem jutott idő. A februári forradalom idején II. Miklós lemondott a trónról, Fabergé az április 25-én keltezett számláját már nem „minden oroszok cárjának”, hanem „Nyikoláj Alekszandrovics Romanov úrnak” címezte.

A talált tojás

Az októberi forradalom idején Lenin kiadta a parancsot, hogy a Fabergé-tojásokat a Kreml múzeumában, a fegyvertárban kell kiállítani. Ma is itt látható a cári család számára készített ötven darab húsvéti tojásból tíz. A többi szétszóródott a világban. Amikor a szovjet államnak nagy szüksége volt devizára, áruba bocsátottak néhány – a hozzá nem értők szemében „dekadens”– Fabergé-remeket is. A világon a legnagyobb Fabergé-tojás-gyűjtemény az egyik leggazdagabb orosz oligarcha, Viktor Vekszelberg tulajdona, aki mint nemzeti kincset vásárolta össze külföldi aukciókon a gyűjteményét, megőrzendő az utókornak.

A mai napig eseményszámba megy, ha egy-egy ilyen tojás előkerül, és a gyűjtők csillagászati összegeket adnak érte. 2014-ben bejárta a világsajtót a hír, hogy egy egyesült államokbeli régiségkereskedő évekkel ezelőtt vett egy aranytojást a régiségpiacon. A tyúktojás nagyságú, nemesfémből készült tojásutánzat kinyitható volt, benne egy régi, Vaheron Constantin márkájú óra rejtőzött. Az aranytojás összevissza volt karcolva – az érdeklődők ily módon próbáltak megbizonyosodni arról, hogy valóban arany-e. Értékesíteni viszont nem tudta a régiségkereskedő a portékát, és már épp elhatározta, hogy beolvasztatja, amikor kíváncsiságból elkezdett keresgélni a neten. Szinte hihetetlen tényekre derített fényt, III. Sándor és fia, II. Miklós udvari ékszerészéhez, Carl Peter Fabergéhez vezettek a szálak. Elküldte a tojás fényképét egy híres londoni orosz ékszerszakértőnek, aki rögtön tudta, hogy Fabergé műhelyéből származó ritka kincs került elő, ráadásul a mester egy igen különleges darabja. Beazonosította Fabergé húsvéti tojását: egy széria harmadik darabja lehet, és valószínűleg 1887-ben készült a cári család számára. Repülőre ült, és 24 millió euróra becsülte az eredeti Fabergé-mű értékét, amit rögtön ki is fizetett a régiségkereskedőnek. Megbízója kikötötte, hogy a karcolásokat nem szabad eltüntetni a Fabergé-műtárgyról, mert a műkincs viszontagságos útja is tanulságos és csak fokozza az értékét.

Hogy jön a tojáshoz a nyúl? 

Vannak tudósok, akik úgy vélik, hogy a húsvéti nyúl még a Krisztus előtti pogány hagyományokra vezethető vissza. Elterjedt az a magyarázat, miszerint Eostre (Ostara) germán istennő, a tavasz és termékenység nyúlfejű úrnője a húsvéti nyuszi pogány őse. Az egyik történet szerint Eostre kedvenc madarát nyúllá változtatta, ezzel szórakoztatva a gyerekeket, és az átváltozott madár hamarosan színes tojásokat tojt, melyeket az istennő a gyerekeknek adott. Valójában semmilyen bizonyíték sincs, hogy Eostre létezett volna, és az ajándékozó nyúl is csak a 16. században jelent meg. Bár Bede Venerabilis (Szent Bede) középkori northumbriai szerzetes, történetíró művében egy megjegyzés erejéig megemlíti, hogy feltehetőleg e pogány istennőtől eredeztethető a húsvéti nyúl, de nem kizárt, hogy csak utólag illesztették bele a könyvébe. Ami esetleg még a kereszténység és a húsvéti nyuszi kapcsolata mellett szólhat, hogy a nyúl a bizánci állatszimbolikában Krisztus jelképének számított.

Az, hogy az egyébként emlősállat nyúl kizárólag húsvétkor tojik tojásokat, mégpedig rögtön színeseket, kizárólag emberi találmány. Az arisztokrácia köreiben terjedt el, ahol valamilyen magyarázatot kellett találni arra, ki potyogtatta el a kastélykertben a sok hímest. Miután képeslapokon és gyermekkönyvekben is ábrázolták a tojásfestő nyulakat, elmaradhatatlan jelképévé váltak a húsvéti készülődésnek.  

A tojásfestés tilalma

De nem jutott minden húsvétkor hímes a locsolóknak, száz éve, az első világháború idején takarékossági okokból még a tojásfejtést is betiltották tájainkon. A Pest-Budai Aukciósház árverésén került kalapács alá az a 47x63 cm-es plakát, amely 1917. március 20-án a következőket tette közhírré: 

„A tanács az országos közélelmezési hivatalnak 1917. évi március hó 16-án 25.000/VII. szám alatt kelt átirata alapján a m. kir. ministeriumnak 1123/1916. M. E. szám alatt kibocsátott rendeletét az alábbiakban ezennel közhírré teszi.

A m. kir. ministerium a háború esetére szóló kivételes intézkedésekről alkotott törvényes rendelkezések alapján a következőket rendeli:

1. §. A tyúktojásnak a húsvéti ünnepek alkalmából szokásos festése vagy hasonló kikészítése, továbbá az ily festett vagy kikészített tyúktojásnak forgalomba hozatala az ország egész területén tilos.

2. § Aki a jelen rendelet rendelkezését vagy a hatóságnak a jelen rendelet alapján kibocsátott rendelkezését megszegi, az, amennyiben cselekménye súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, kihágást követ el és az 1914. évi L. t.-c. 9. §-a értelmében két hónapig terjedhető elzárással és 600 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő.

Ezen tilalom hatálya mindennemű baromfitojásra kiterjed.

A Székesfőváros Tanácsa.”

Az élelmiszerhiány és a háború miatt hozott rendelet egyébként 1916-ban született meg: „A háború ridegsége, az élelmiszerek drágasága és hiányossága eltörli most a húsvéti tojások szokását is. A miniszterelnök egyik legutóbbi rendeletében intézkedik a tyúktojások húsvétkor szokásos festése és más ily kikészítése tárgyában. A miniszterelnök a háború esetére szóló kivételes intézkedésekről alkotott törvényes rendelkezések alapján hozta meg az eltiltó rendeletét. Eszerint a tyúktojásnak a húsvéti ünnepek alkalmából szokásos festése, vagy hasonló kikészítése, továbbá az ily festett vagy kikészített tyúktojásnak forgalomba hozatala az egész ország területén tilos. Aki ezt a rendelkezést, vagy a hatóságnak a rendelet alapján kibocsátott rendelkezését megszegi, az amennyiben cselekménye sulyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, kihágást követ el és a kivételes törvények értelmében két hónapig terjedő elzárással és 600 koronáig terjedő pénzbüntetéssel büntethető. Ez a rendelet kihirdetése napján lép életbe és kihirdetéséről a helyi hatóságok gondoskodnak.” ( Népszava, 1916. április 16.)

A háború és az ínség tovább tartott, ezért a tojástilalom még 1918 húsvétján is érvényben volt. A locsolók – már ha az otthon maradt férfiaknak a frontról érkező híreket hallva még volt kedvük az efféle vigalomhoz – az első világháború idején így jó eséllyel csak képeslapokon találkozhattak a szépen festett  hímes tojásokkal. 

Ma korlátlanul lehet tojást festeni és „forgalomba hozni”, a kérdés csak az,  kinek van kedve hozzá, amikor a boltokban roskadoznak a polcok a csokoládétojásoktól, és a locsolók csak ritkán járnak.