A házasság és a család

Az emberiség bölcsőjénél még hiányzik a házasság mai formája. Az emberi lét akkori alacsony fokán a nemek közötti viszonylatokat még nem szabályozták. Később jelent meg a csoportházasság, majd ebből alakul ki – a magántulajdon létrejöttével, az ősközösség felbomlásával – a páros házasság. Ez is további változáson ment át annak megfelelően, ahogyan a társadalmi formák változtak. A régi magántulajdonon alapuló társadalmakban a házasságra ráüti bélyegét az a körülmény, hogy a férfi e kapcsolatban mint tulajdonos jelenik meg. Az ő tulajdona az asszony, a gyermekek is. A magyar nyelv híven őrzi ezeket a viszonyokat: eladó lány, vőlegény (vevő legény). Sőt a férfi ma is feleségül „veszi” a nőt és nem fordítva. A leányt férjhez „adják”, de a legényre ugyanezt nem lehet elmondani. A nyelv tehát megőrizte az adásvétel, az üzleti kapcsolatok meglétét a házasságban.

A férfi volt a vevő, így az ő tulajdonába került az asszony, ő rendelkezett felette, igaz, annak előtte az apa tulajdonában volt a leány. A régi polgári társadalom korszakában ez a helyzet ellentmondásossá vált és mind élesebben megmutatkozott. A jelenlegi társadalomban megváltoznak a tulajdonviszonyok, tehát a házasság régi alapjaival is szakítani kell. Kissé leegyszerűsítve, de erre vezethető vissza, hogy a házasságban válságjelenségek vannak. Ez azt jelenti, hogy vagy meg kell keresni a válság okait és azokat meg kell szüntetni, vagy a házasságot mint intézményt kell felszámolni. Ez utóbbi ellen számos érvet lehet felhozni nemcsak pszichológiai, hanem társadalmi, gazdasági, etikai, jogi érveket, de egy nagyon egyszerű érvelés is kézenfekvő: ki tud jobbat helyette? Jóval egyszerűbb és reálisabb, ha a házasság intézményét mint a nemek közötti kapcsolat egyik alapformáját a mai kor követelményeihez igazítjuk és új tartalommal töltjük meg.

A házasság elavult,

mondják és bizonyítják azzal, hogy sok a válás. Ez igaz, csakhogy az elváltak túlnyomó többsége ismét a házasság révében próbálja folytatni életét. A társadalom alapvetően megváltozott, de a házasságban még visszatükröződnek a régi hagyományok. A jogi szabályozás már az új viszonyokat tükrözi, de mi van az egyének tudatában, erkölcsi nézeteiben, magatartásában. A baj, úgy látszik, nem a házasság intézményében van, hanem az abban részt vevő egyénekben, illetve az abban kifejeződő emberi kapcsolatokban, lelki tényezőkben. Valószínű, hogy energiáinkat a házasság megújítására, reformjára, a modern ember számára alkalmassá tételére kellene fordítani ahelyett, hogy valami mást keresnénk.

A férfi és a nő

között egyenjogúságnak kell a házasságban is lennie. A meghatározó csakis a kölcsönös vonzalom, megbecsülés, a kölcsönös szerelem lehet.

A nők napi 12-14 órát dolgoznak (munkahelyen, plusz otthon). A családon belül is elkerülhetetlen a közteherviselés. Ez nem úgy értendő, hogy a férfi „segít” a háztartási munkákban. Nem erről van szó, hanem a terhek és feladatok tudatos és arányos elosztásáról. Véget kell vetni a férfiak kétarcúságának, annak, hogy valaki, aki a munkahelyén modern, haladó gondolkodású ember, otthon hűbérúr legyen. A házasság bonyolult társadalmi képződmény, ám sokan leegyszerűsítik, s éppen ma, mikor minden bonyolultabb, mint ennek előtte.

A naiv leegyszerűsítés már a párválasztásban megnyilvánul, amikor gyakran csak a külső megjelenés számít. Az újságok házassági hirdetéseiből is kiviláglik ez: „186 cm magas, fekete hajú, 75 kg súlyú kisportolt férfi... nősülne”. Vagy: „szőke, kék szemű, 156 cm magas lány férjhez menne”. A külsőre „szexis” leányzók nagyobb eséllyel indulnak, mint a kevésbé azok. Pedig érdemes volna szemügyre venni a jövendőbeli gondolkodását, értelmi színvonalát, erkölcsi ítélőképességét is. Nem mellékes, milyen az akaratereje, dolgos-e, mennyire becsüli a másik embert, mennyire megbízható, elviselhetők-e a szokásai stb.

A közmondás azt tartja,

lakva ismerni meg az embert, ebből kiindulva talán előbb kellene kicsit körüljárni a másikat, s nem csak szexuális téren. ĺgy kevesebb meglepetés érné az embert. A nőknél is tapasztaljuk az egyoldalúságot, amely a külsőre irányul: a férfi legyen magas, széles vállú, jóképű fickó, vagy legyen „valaki”. Egyes nők szemében a férj is státusszimbólum, akinek segítségével meg lehet szerezni más státusszimbólumokat (luxuslakás, kocsi, külföldi utazások stb.).

A házasság, mivel nagyon öszszetett jelenség, nemcsak szexualitásra, szerelemre, vonzalomra épül, hanem a jellem, a gondolkodás, az érdeklődés, sőt a temperamentum és más, lelki tényezők harmóniájára is. Csak egy apróságot vegyünk példaként: az egyének biológiai ritmusa nem egyforma, vannak korán kelő és korán aludni térő emberek, akik reggel szívesen dolgoznak, ám este már kevésbé, az éjszakázást nem bírják. A másik típus ennek a fordítottja. Későn kel és sokáig fenn tud maradni. Gondoljuk csak meg, a férj hajnalban kirándulni indulna, a feleség pedig délig aludna. Este az asszony szórakozni szeretne, a férj már az igazak álmát alussza. Ez az eltérő beállítottság biztosan az ellentétek forrása lesz.

Az ember társas lény,

a házasság egyúttal két ember szövetségeként is felfogható, amelyet azért kötnek, hogy az élet küzdelmeiben könnyebben megálljanak a lábukon. Az öröm, a szerencse is megduplázódik, ha ketten örülnek, ha boldoggá tudják tenni egymást. A házasság célja az is, hogy megvalósuljon az ember természetes vágya, legyenek utódai, akikben élete folytatását látja. A gyermek, aki teljes családban nő fel: apa, anya, testvérek, nagyszülők és más rokonok körében, előnyösebb helyzetben van, boldogabb, kiegyensúlyozottabb lesz, mintha csak egy szülő viseli gondját. Aki a gyermekét szereti, félti annak jövőjét, nem teheti ki bizonytalanságoknak, szenvedésnek. Az utódok felnevelésének a legelőnyösebb kerete még mindig a család.

A házasság mint társadalmi, gazdasági, jogi társulás, mint testi, lelki, etikai kapcsolat és szövetség alkalmazkodóképességet, kompromisszumokra való készséget, toleranciát, megértést igényel mindkét fél részéről. A házasság is fejleszti a személyiséget. A házasságban az egész személyiség vesz részt, s valamennyi pszichés megnyilvánulás szerepet kap (gondolkodás, érzelem, jellem, érdeklődés és más személyiségjegyek). Kialakítja a mi tudatot, szemben az egoizmussal, ahol csak az én játszik szerepet.

A házasságban mindkét félnek figyelembe kell vennie a másik tulajdonságait, tudnia kell, hogy az együttélés türelmet kíván, s a mindennapos együttlét nem mindig gond nélküli. Vannak dolgok, amiket tudomásul kell vennünk, mert nem is olyan nagy a hiba, ugyanakkor magunkat is arra késztetni, hogy megértőek, elnézőbbek legyünk. Törekedjünk arra, hogy apró ügyekből ne csináljunk nagyot. A túlérzékenység, a zsémbelés, a veszekedés nem hozza a kívánt eredményt, sőt ellenkezőleg.

A házasságban követendő, tréfának tűnő tízparancsolatot talán érdemes megszívlelni:

1. A házastársad nem a tulajdonod, önálló személyiség, tiszteletben kell tartanod a szuverenitását, adott esetben a magányát is, de a sajátodat se add fel.

2. A házastársad családját olyannak kell elfogadnod, amilyen, ha azok számodra elviselhetetlenek, a házasságról le kell mondani.

3. A házasság a hallgatás, a meghallgatás művészete, ne kérdezzünk, de mondjunk mindent idejében.

4. Csak annyit kívánj a házastársadtól, amennyit te adsz neki. Vedd figyelembe, a házasság nem nevelőintézet és nem taposómalom.

5. Ne reméld, hogy házastársadban mindent megtalálsz, minthogy ő sem talált meg benned mindent.

6. A gyermek két egymást szerető ember között erős kapocs, de a széthulló házasságot nem tartja össze.

7. Érdekből is lehet házasságot kötni, de olyan erőszakot kell venni magadon, aminek

következményeit később kell megszenvedned.

8. Légy odaadó, de ne szolgáltasd ki magad.

9. Ne követeljünk szerelmet és ne várjunk hálát.

10. A házasság, akár egy épület, sokféle elemből áll, de alapja és kötőanyaga a szerelem.