A halak téli álma és örök étvágya

Az ősz végi telepítések után még egy rohamra indul a társaság a halastavak ellen. Ilyenkor igyekszik mindenki megfogni a pontyot a karácsonyi asztalra. Ezek a horgászatok többnyire sikeresek, hiszen a frissen telepített „méretes” potykák tömege megmozgatja a tóban évek óta élő öregebb, nagyobb példányokat is. Csukára, süllőre ilyenkor lehet legeredményesebb a pergetés, hiszen a frissen telepített ragadozók még keresik a helyüket, tehát bolyonganak a vízben, és bárhol megakaszthatók. A kemény fagyok beálltáig ilyenkor, bár nem habzsol, de eszik a ponty, hiszen a téli időszakra fel kell szednie elegendő zsiradékot, hogy kibírja tavaszig. Jómagam az efféle tavi horgászatot nem kedvelem túlságosan, mert olyan zsúfoltak a tópartok, mint nyáron a Váci utca Budapesten. Dőzsölő, italozó társaságok ordibálnak a parton, keresztül-kasul dobált szerelékek miatti viták jellemzik a november végi, decemberi horgászfolklórt. Ha csak a halhúsról van szó, ennél sokkal kényelmesebb boltban megvenni a karácsonyi halat. Ráadásul ennek a tolakodásnak vajmi kevés köze van a sporthorgászathoz.

Fürdik a keszeg

A halak természetesen télen sem alszanak, hanem hatalmas bandákba verődve „lötyögnek”. Óriási tömegű hal verődik ilyenkor össze. Szó sincs arról, hogy teljesen hibernálva, mozdulatlanul várnák a tavaszt, csupán életfunkcióik lassulnak le, és alig-alig mozogva, összezsúfolódva lebegnek a medertörésekben, mélyedésekben. Elég egy kevés, gyenge napsütés, és megmozdulnak, sőt táplálkozni kezdenek. Néhány éve például decemberben a Dunán járva, megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a zimankó ellenére vígan fürdött a keszeg. Gyönyörű példányok ugráltak ki a vízből. Sajnos, a gereblyézők is ismerték ezt a helyet, több gépkocsi parkolt a parton, és a „sporik” finom gumihalas pergetést imitálva akasztgatták a halakat. Farokba, hasba, ahová sikerült. Mivel a halak nagy tömegben mozogtak, finom úszóval közéjük dobva, vízközt akasztgatták a rabsicok a gyönyörű dévéreket. Ilyenkor természetesen a tisztességes horgász is megfoghatja őket. Etetni nem kell, sőt nem is szabad, hiszen a szokatlan csobbanások inkább elijesztik őket, mintsem vonzanák. Csalinak elég egy-két csonti a kis horogra, ha sikerül beszerezni, szúnyoglárva, de olykor megteszi a klasszikus kenyérrózsa vagy a puffasztott rizs is. A kapások finomak, alig észlelhetők.

Hol keressük őket?

Ha sikerül megtalálnunk – főleg folyóvízen – a meder legmélyebb pontját, máris közel járhatunk a sikerhez: a békés halak itt tömörülnek, olykor elképesztő mennyiségben. Általában úgy helyezkednek el, hogy egyfajta hierarchia érvényesül: középen, belül vannak a legnagyobb példányok, míg a kisebbek a banda szélére szorulnak. Logikusnak tűnik tehát, hogy fenékközelbe juttassuk a csalit, ám ez sem mindig szentírás. Olykor, főleg, ha kimozdulnak a helyükről, vízközt lebegnek. Persze, ne számítsunk kapitális pontyokra, hiszen ilyenkor is jellemző, hogy a kicsik mindig fürgébbek, és hamarább megtalálják a csalit.

Téli rablózás

Sok horgász télen fogja a legnagyobb süllőket, csukákat. Ezek a megszállott emberek képesek mínusz tíz-tizenöt fokos hidegben, ropogó havon kint dideregni a vízparton, és nagyon gyakran nem eredménytelenül. A csuka, süllő (sőt a harcsa is) télen ugyanúgy táplálkozik, mint egyébkor, csak sokkal kevesebbet. Közülük a harcsát a legnehezebb megfogni. Aki nem ismeri a vermelőhelyét, el se induljon, mert kudarcot vall. Ha azonban türelmes a horgász, és eléggé figyelmes, megkeresheti a bajszosok téli helyeit. Kis pörsenések, buborékok árulják el tartózkodási helyüket, amelyek leggyakrabban medertörések, vízbe dőlt fák alatt találhatók, a hiedelemmel ellentétben nem a legmélyebb vízben, inkább a védett helyeken.

Más a helyzet a csukával és a süllővel. Nagy-nagy türelem kell hozzá, de foghatók télen is, hiszen – lévén gyomorsavuk, ami mardossa a gyomrukat – télen is kénytelenek enni. Gumihallal, woblerrel, de akár körforgóval is becserkészhetők. Süllőzni természetesen lehet kishallal is (ha sikerül beszerezni, mert télen ez lehet a legnagyobb gond), mártogatva vagy akár úszózva, fenekezve. Csukákkal ilyenkor a legelképesztőbb helyeken is összeakadhatunk: feltűnés nélküli, kis csatornákban, ahol egyébként eszünkbe sem jutna horgászni. Általában íratlan szabály, hogy a csuka ott szeret lakni, ahol nem háborgatják. Télen sokan a menyhalakat keresik. Közismerten jó menyhalas hely például a bősi turbinák alatti kövezés, ahol szép példányait lehet fogni egyetlen lazacféle halunknak.

Téli meglepetések

Sokan egy szál pergetőbottal járják a téli vízpartot. Mást nem is igen tehetnek, hiszen nálunk törvény tiltja a léki csukázást (ami mellesleg minden szomszédos országban megengedett). De tapasztalatból tudom, hogy a télen akasztott ragadozó ugyanolyan vehemensen harcol, mint az év más szakában. A Kis-Dunán például januárban fogtam eddigi legnagyobb balinomat. Egy bedőlt fa alatt dobáltam hármas körforgóval, amikor hirtelen elnehezült a bot, és majd kirántotta a kezemből valami. Közel négykilós balin volt a tettes, amely a kishalak után kutatva vágott rá a blinkerre.

De nem kell mindig pecabottal menni a téli vízhez. Jókat lehet sétálni csak úgy, keresgélve, nézelődve, mert az alacsony vízállásnak köszönhetően ilyenkor figyelhetjük meg azokat a helyeket, ahol majd tavasszal, nyáron fogunk horgászni. Ilyenkor tűnnek elő a víz alatti akadók, bedőlt fák, kőrakások, medertörések és gödrök, amelyek egész évben nagy halak búvóhelyei lehetnek. Nem szólva arról, hogy a téli mozgás egészséges.