A gyerekek életük végéig nem felejtik

Párizs/Hamburg. A gyermekek a felnőtteknél is szélsőségesebben élik meg a túszdrámákat, az elszenvedett lelki megrázkódtatások akár életük végéig elkísérhetik őket – állítják nemzetközi szakértők.

Párizs/Hamburg. A gyermekek a felnőtteknél is szélsőségesebben élik meg a túszdrámákat, az elszenvedett lelki megrázkódtatások akár életük végéig elkísérhetik őket – állítják nemzetközi szakértők.

„A gyermekek különösen gyámoltalanok, mert sokkal kevésbé tudják felmérni, hogy mi történik, és milyen események következhetnek be” – nyilatkozott Adolf Gallwitz rendőrségi pszichológus az ARD német köztévé internetszolgálatának. A tudatlanság más részről védelmet is nyújt számukra, mert nem látják át, hogyan végződhetnek az ilyen túszdrámák. „Az első osztályosok nem is gondolnak arra, hogy a halállal néznek farkasszemet” – tette hozzá a villingen-schwenningeni rendőr-akadémia pszichológia és szociológia professzora.

Az iskolás gyermekek súlyos lelki sérüléseket szenvednek – jelentette ki Peter Riedesser, a hamburg-eppendorfi egyetemi klinika gyermekpszichológia profeszszora. „Különösen rossz, hogy néhány gyermeknek élete első iskolai napján kellett mindezt átélnie.” A várható pszichikai károsodás nagyon különböző lehet Riedesser szerint. Az események közelsége és a túszszedők viselkedése is befolyásolhatja a későbbi rehabilitációt. „Rendkívül fontos szerep hárul a családra.” Aki egy ilyen trauma után megértő támaszra talál, könnyebben feldolgozza az átélteket – vélekedett.

A várható utóhatások között szorongás, depressziós zavarok, tanulási nehézségek, családi-életviteli problémák merülhetnek fel egy bizonyos ideig – sorolta Gilbert Vila, a párizsi Necker kórház pszichotraumákra szakosodott gyermekgyógyásza, franciaországi túszszedő akciók nyomán készült tanulmányok szerzője. „A rendelkezésünkre álló tudományos munkák alapján feltételezhetjük, hogy az ilyen nagyságrendű drámai eseményt elszenvedett gyerekek 90 százaléka, tehát csaknem mindegyik heteken át lelki zavaroktól szenved, 50 százalék még hat hónapon át is problémákkal küzd, míg 15 százalékuk éveken keresztül, sőt akár felnőttkorában sem szabadul a rettenetes élménytől” – állította.

Vila doktor szerint ezt figyelték meg az örményországi földrengést túlélt gyermekeknél vagy a Pol Pot-rezsim kegyetlenségeitől szenvedett kis kambodzsai menekülteknél. „Néhányuknak, akik akkoriban 8-12 évesek voltak, még 30 évesen is vannak lelki problémái”, és ezek „több mint 50 százalékuk életében nap mint nap éreztetik hatásukat.”

A csecsemők esetében kevés az adat, és hiányzik a távlat annak megítéléséhez, hogy mit válthat ki egy túszdráma okozta súlyos lelki megrázkódtatás – fejtegette a francia szaktekintély. „Találkoztunk már azonban olyan négy év alatti gyerekekkel, akik hasonló poszttraumás utóhatásokat mutattak, mint a volt vietnami katonák.” (m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?