A Google AlphaGo-ja másodszor is legyőzte a világ egyik legjobb gojátékosát

Szöul |

<p>A Google mesterséges intelligenciája, az AlphaGo egyetlen gyenge pontját sem tudta eddig megtalálni a világ egyik legjobb gojátékosa, a dél-koreai Li Sze Dol, aki csütörtökön második játszmáját is elvesztette az öt mérkőzésből álló sorozatban Szöulban.</p>

Nem tűnik könnyűnek - fogalmazott a játszma után tartott sajtótájékoztatóján a 18-szoros govilágbajnok. Li az emberi elme és a mesterséges intelligencia közötti megmérettetés előtt biztos volt 5-0-ás győzelmében.

Mint elmondta, előző napi veresége az AlphaGótól eléggé meglepte, a csütörtöki játszma után azonban nem szólhat semmit.

Elismerve totális verségét a 33 éves játékos hangsúlyozta: a játszma egyetlen percében sem érezte úgy, hogy neki állna a mérkőzés. Valószínűleg azért veszített mindkét játékban, mert az AlphaGo egyetlen gyenge pontját sem tudta megtalálni. A számítógép tökéletesen játszott - fűzte hozzá.

Az AlphaGo számítógépes programot a Google DeepMind londoni cége fejlesztette ki, és akkor keltette fel a világ érdeklődését, amikor októberben megverte a go Európa-bajnokát, Fan Hui-t.

A jövő keddig tartó szöuli ötfordulós küzdelemre a kutatók a mesterséges intelligencia nagy tesztjeként tekintenek. A mesterséges intelligencia 1997-ben aratta leghíresebb győzelmét az ember felett, amikor a Deep Blue szuperszámítógép megverte Garri Kaszparov akkori sakkvilágbajnokot.

Li Sze Dol 21 éves karrierje során 18-szor nyert go-világbajnokságot. 47 profi meccsének mintegy 70 százalékát nyerte meg, míg az AlphaGO 99,8 százalékos teljesítményt nyújtott eddig: 504 játszmát nyert és egyetlen egyet sem veszített.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?