A gondokat nem leseperni, hanem rendezni kell

<p>Mit tudunk, egyáltalában mit akarunk tudni a romákról? Pusztán az említésük miért kelt sokakban/sokunkban félelmet, indulatokat?</p>

Az ő közösségeik helyzete Kelet-Közép-Európában, így természetesen tájainkon is, bizony bonyolult s összetett. Hogy miért sűrűsödött ilyenné, az nemcsak lelkiismeretes és mélyreható elemzést igényelne végre, hanem lépésről lépésre a megoldások sorát. Mert az igazság az, hogy egyelőre szakadék van köztünk. Romák és nem romák között. Erről beszélgetek Klára Orgovánovával, a pozsonyi Roma Intézet igazgatónőjével.

Társalgásunk alaphangja hazug volna, ha rögvest nem hoznám szóba: ön 2001-től több mint fél évtizeden át a szlovák kormányzat romaügyi kormánybiztosa volt. Egy olyan központi hivatal élén állt, amely társadalmi megítélését tekintve eleve bonyolult, nehezen kezelhető, ráadásul aprólékosan átgondolt lépéseket és hosszabb távon is reális elképzeléseket igénylő problémakört irányít. Amikor tehát 2007-ben az akkori miniszterelnök-helyettes, Dušan Čaplovič egyik napról a másikra menesztette önt, nagyot csalatkozott?

Nem, mert az előző hat esztendő életemnek érdekes időszaka volt. És egyúttal arra is rádöbbentettek azok az évek, hogy nálunk azon dolgok rendezéséhez sincs meg a kellő hajlandóság, amelyek egyértelműen világosak, ezért „csak” a megoldásukra várnak. Ehelyett a halogatás, a helyben járás kényelme kerekedik felül.

A teljes interjút a keddi Új Szó Keddi faggató című rovatában olvashatják!

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?